Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 188-189. (Budapest, 2004)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - Buzás György Miklós: A helicobacter pylori felfedezésének története

kórokozót fedeztek fel, eljött a közlés ideje, amely, mint oly sokszor, nem volt egyszerű: a Lancet-ben levél formájában szándékozták eredményüket közölni, de ez csak ismételt próbálkozás után sikerült (37, 71). Mivel senki sem próféta saját hazájában, 1983-ban az Ausztrál Gasztroenterológiai Társaság közgyűlésére szánt közleményüket is visszautasították! Ugyanakkor 1983-ban Brüsszelben az Európai Campylobacter Munkacsoport ülésén sikerült eredményeiket bemutatni, és az európai és amerikai szakemberek figyelmét felkelteni. Mások továbbra is kétkedéssel fogadták: Martin Blaser, a későbbi jeles Hp-kutató, 1983-ban kijelentette, hogy Marshall felfedezése "őrültség", a Hp fertőzés epidemiológiájában érdemeket szerzett David Formán szerint pedig az egész "egy bolond feltételezés" (64). Marshall azonban kitartott. 1984. június 12.-én végezte híres önkísérletét: egy fekélybeteg biopsziás anyagából kitenyésztett Hp szuszpenzió elfogyasztása után egy héttel akut gastritis tünetei jelentkeztek, endoszkópos mintából sikerült szövettanilag azonosítani, majd tenyészteni a kórokozót, ezáltal igazolva a Koch posztulátumot. (Ötlete nem volt eredeti: Max von Pettenkojfer (1818-1901) kémikus-gyógyszerész, a modern német közegészségügy egyik előfutára, 74 éves korában nem hitt Koch azon felfedezésének, hogy a kolerát egy mikroorganizmus okozza és kolerás beteg székletével szennyezett ételt fogyasztott. A betegség tünetei azonban meggyőzték, kísérletét 9 évvel túlélte)(15). Marshall önkísérletét előbb a laikus sajtóban, majd a Lancet-ben közölte (37), innen az út egyenesen a világhír felé vezetettt. Az ausztrál szerzőpáros felfedezése lavinaszerűen szaporodó kutatásokat indított el. A későbbiekben Marshall hozzájárult a Hp diagnosztikai módszereinek (ureáz gyorsteszt, kilégzési teszt) (39) kifejlesztéséhez, és levezette az első kontrollált terápiás tanulmányt (40). 1986-ban Marshall elfogadta a Virginia Egyetem tanári állását, abban a reményben, hogy eredményeit az Egyesült Államokban jobban tudja érvényre juttatni. Csalódnia kellett: a National Institute of Health csak 1994-ben ismerte el a Hp szerepét és javasolta az antibakteriális kezelést peptikus fekélyben (76). Barry J. Marshall 1951-ben született az ausztráliai Perth városától 370 mérföldre lévő Kalgoorlie aranybányászvárosban. Édesapja gépész, édesanyja nővér, ezért gyermekkorában mind tehnikai, mind egészségügyi ismereteket szerzett szüleitől. Bár jómódú családnak számítottak, a lakásban nem volt villanyáram, az udvar végén lévő mellékhelységben pedig használat előtt meg kellett küzdeni a nagy termetű pókokkal. Néhány gyermekkori esemény indíttatást jelenthetett az orvosi pálya felé: 5 éves korában kutyaharapás következtében fájdalmas tetanusellenes és penicillin kezelésben részesült; 7 éves korában súlyos kagyló allergiát kapott; kisvárosukban a legszebb ház a helyi orvosé volt. Ifjúkorában a matematika érdekelte, de felismerte, hogy e területen nem elég tehetséges, ezért orvosi egyetemre jelentkezett. Az egyetemi évek alatt önfejű magatartásáról híresült el, tanáraival több konfliktusa volt. Amint önéletrajzában említi, az egyik ilyen konfrontáció éppen patológia tanárával történt: az egyetemi kitiltás évekre visszavetette volna a Hp felfedezését! 1973-ban megnősült, felesége pszihológus. Négy gyermekük született. Az egyetemet 1975-ben végezte el és a perth-i II.Erzsébet kórházban kezdett dolgozni. Ebben az időben a geriátria, onkológia és reumatológia érdekelte. 1978-ban sikertelenül vizsgázott az Ausztrál Orvosi Kollégium előtt, majd 1979-től kezdett belgyógyászati rezidensként dolgozni a Royal Perth kórházban. 1981 júliusától került a forgó rendszerben a gasztroenterológiai osztályra, ahol első feladata az volt, hogy 20.000 leletből az endoszkópos elváltozások prevalenciáját tanulmányozta. Ekkor került kapcsolatba Robin Warrennel és túllépve a saját és főnökeik