Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 188-189. (Budapest, 2004)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - Buzás György Miklós: A helicobacter pylori felfedezésének története

kétkedésein, eljutottak a Hp felfedezéséhez. 1998-ban a budapesti Európai Helicobacter pylori Munkacsoport kongresszusának vendége volt. 1996-tól perth-i Nyugat-Austráliai Egyetem klinikai mikrobiológiai professzora; a világszerte folyó Helicobacter kutatásokról vezet weboldalt, jelenleg is aktív kutató. A bakteriológiai, biokémiai, kísérletes orvostudományi tévelygések mellett a farmakoterápia volt a negyedik terület, ahol empíria megelőzte a Hp felfedezését. A bizmutot 1520-ban fedezték fel (58) és már a 18. század elején használták a diszpepszia kezelésére. Az endoszkőpia egyik úttörője, Adolf Kussmaul (1822-1902) már 1868-ban javasolta a bizmut szubnitrát adását gyomorfekélyben, mások pedig bizmut intramuscularis adásával sikeresen gyógyították a fekélyt (21). 1921-ben francia és román bakteriológusok sikeresen kezelték bizmuttal a nyúl kísérletes szifiliszét (56). A gyomor szifiliszes fertőzését 1891-ben közölték (10,18,46), de a kétséges bakteriológiai eredmények ismét elterelték a figyelmet. A 80-as években a kolloidális bizmut szubcitrát vizsgálatánál észlelték, hogy a kezelt betegeknél a fekélyes récidiva ritkább, de ezt nem a gyógyszer antibakteriális, hanem citoprotektiv hatásának tulajdonították (66). Ma igazolt, hogy a bizmut a bakteriális sejthártyára lerakódva fejti ki Hp-ellenes hatását. 1957-59 között Charles Lieber mutatta ki először, hogy antibiotikumok adására a gyomornedv ammonia tartalma csökken, feltételezve annak bakteriális eredetét (33). 1958-ban a görög J. Likoudis "Elgaco" névre keresztelt kombinált készítménye oxiquinolint, ftalilsulfatiazolt és streptomycint tartalmazott és azzal 20 év alatt több mint 30.000 beteget kezelt. Készítményét 1961-ben szabadalmaztatni próbálta, de eredményeiről sem a görög, sem a nemzetközi sajtóban nem született közlemény; 1966-ban a JAMA-hoz küldött dolgozatát elutasították. Honfitársai egy ideig mellőzték, ignorálták, majd "nem engedélyezett gyógyszer forgalmazásáért" az athéni Orvosi Társaság fegyelmi eljárást indított ellene és 4000 drahma fizetésére kötelezték (52) . Kínai kollégákl960-ban észleték hogy egyes antibiotikumok (penicillin, gentamycin, kanamycin) a krónikus gastritis tüneteit csökkentették. A furazolidont 1940-es évek vége óta használták a hasmenés kezelésére. Kínában 1972-ban vezették be a fekély kezelésére; 1982-ben randomizált tanulmányban mutatták ki, hogy a fekélyek gyógyulásához vezet (75). Ugyanebben az időszakban szovjet kutatók a metronidazol fekélyellenes hatásáról számoltak be (60). Végezetül az erdélyi Szilágysomlyón loan Puscas és mtsai (a csoportnak a szerző is tagja volt) kiindulva Horace Davenport (1908-2000) 1939-es elméletéből (9), a karboanhidráz-bénító acetazolamidot alkalmazták a fekély gyógyításában, amely hatékonynak bizonyult, de részben mellékhatásai, részben az H2 receptor blokkolók és protonpumpa gátlók árnyékában nem állta meg helyét a gyógyszerpiacon (48). Ide tartozó késői adalék azonban, hogy 2001-ben svéd munkacsoport azonosította a Hp sejthártyájában jelenlévő karboanhidrázt, melynek gátlása a kórokozó pusztulásához vezetett (6). Eszerint újabb Hpellenes kezelés történt évtizedeken át anélkül, hogy a szerzők tudtak volna a kórokozóról! Az első Hp-ellenes kezelést maga Marshall adta 1981-ben egy Hp pozitív betegnek (40), majd 1988-ban svéd munkacsoport végezte az első randomizált, protonpumpa gátló-alapú hármas kezelést (68). 1990-ben pedig a sydney-i világkongresszuson javasolták a klasszikus hármas terápiát (67 ), amely később átadta helyét a nemzetközi konszenzusokon alapuló kezelési módszereknek (77). A hazai szakirodalomban az 1896-ban megjelent belgyógyászati kézikönyvben idézik az akkori idők ismereteit (pld. Bottger és Letulle dolgozatát (4). Az 1938-as, első magyar