Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 188-189. (Budapest, 2004)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - Buzás György Miklós: A helicobacter pylori felfedezésének története

A HELICOBACTER PYLORI FELFEDEZÉSÉNEK TÖRTÉNETE BÚZÁS GYÖRGY MIKLÓS A modern gasztroenterológia történetében kevés felfedezés vezetett olyan gyökeres szemléleti és gyakorlati változásokhoz, mint a Helicobacter pylori (Hp) azonosítása. Az út a baktérium (újra) felfedezéséhez hosszú volt, nemegyszer téves mezsgyére futott, ezért orvostörténetileg sem érdektelen, ha az eseményeket áttekintjük. Erre kiváló alkalom, hogy 20 év telt el az "éra"-alkotó felfedezés óta. A gyomorsav szerepének tisztázása óta a peptikus fekély patogenézisének középpontjába az 1910-ből származó "ohne Säure, kein Geschwür" szemléletét helyezték (9, 57), meghatározva a terápiás törekvéseket is, melyek a HCl szekréció különböző módon való csökkentésére irányultak. Ennek ellenére már a 19. század második felében - tehát a bakteriológia kialakulásának korszakában (15, 20) - feltételezték, hogy a felső emésztőszervi traktus fekélyes elváltozásainak hátterében fertőzés állhat. A történet akár a tudományos tévedések vígjátékának is nevezhető, mivel a Hp-t sorozatos módszertani hibák, helytelen értelmezések, dogmatikus gondolkodás és a tekintélyelv érvényesülése miatt egy évszázadig nem vették észre. A kutatásokban számos olyan tudós vett részt, kinek neve más felfedezések kapcsán került bele az orvostörténetbe. A diszpepsziás tüneteket már Hippokratész és Avicenna leírta, a gyomorfekély első leírása 1586-ból Marcello Donati (1538-1602) olasz orvostól (29) származik. A "gastritis" kifejezést 1728-ban Heinrich Stahl (1682-1755) használta először "Collegium Practicum" c. művében, melyben feltételezte, hogy egyes lázas állapotokat a gyomor nyálkahártya gyulladása idéz elő (44). Több mint 40 évvel később Giovanni Morgagni (1682-1771) a "De sedibus et causis morborum" c. traktátusában leírta a gyomorerosiókat és a redők elváltozásait, mint a gyulladás jeleit (3 ). A gyomorfekély első kórbonctani leírását 1793-ban az angol Matthew Baillie-nek köszönhetjük (1759-1812), aki a hasi nagyerek transpositióját és a Peyer plakkok elváltozásait is elsőként ismertette. Napoleon egyik sebésze, Francois Broussais (1772-1838) a moszkvai csatából való visszavonulás idején különítette el az akut és krónikus gastritis kórképét (29). 1821-ben feltételezték, hogy a gyomorrák a gastritisből fejlődik ki. A fekély patológiai leírása Jean Cruveilhier-tö\ (1791-1874) származik, aki a jó- és rosszindulatú fekélyt különítette el (7). 1823-ban az angol fizikus és kémikus William Prout (1785-1850) azonosította a HCl képződését a gyomorban (9, 29). A 19. század második felében alakult ki a bakteriológia tudománya, miután Ferdinand Conn (1828-1898) boroszlói botanikus megalkotta a mikroorganizmusok első osztályozását, Christian Ehrenberg (1795-1876) a baktériumok első, 64 fajt felölelő taxonómiai felosztását dolgozta ki, (1839), Charles E.Sedillot (1804-1883) bevezette a "mikroba" elnevezést, Louis Pasteur (1822-1895), Semmelweis Ignácz (1818-1865) és Robert Koch (1843-1910) is megtette felfedezéseit (15, 47, 58). Ilyen történeti "környezetben" került sor az első megfigyelésekre, melyek baktériumok jelenlétét igazolták a gyomorban.