Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 188-189. (Budapest, 2004)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEWS

Kendrey G.: Baló József patológus professzor és iskolája. Egy orvosegyetemi intézet a diktatúrában- J950-1969. Bp., Primed-X Kft., 2004. 123 p. Figyelemre méltó könyvsorozat indult a kötettel, amely a nagy magyar orvosokról és orvos-iskolákról szól. Szerzői Bősze Péter professzor, aki kiadóként jegyezte e kötetet és Kendrey Gábor emeritus profeszor, a könyv szerzője, a Baló-iskola legidősebb tagja, aki a leghosszabb ideig dolgozott együtt a „Tanár"-ral. Bizonyára a legkedvesebb tanítvány is volt. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy végső akaratát halála napján a feleség, Banga Ilona professzorasszony közölte a szerzővel, hogy a tanítványok nevében sírjánál ő mondjon gyászbeszédet. Ezt tette Kendrey akkor, most pedig egy sorozatot indító monográfiával állított emléket a 20. század egyik legmarkánsabb orvosának, patológusának. Baló professzort csak a fiatalabb orvosgenerációnak kell bemutatni. Életútjának állomásai Budapest, Szeged és újra Budapest. Budapesten Buday Kálmán professzor tanítványa volt, majd István kórházi főorvosként írta le az agy koncentrikus sclerosisát, amit később Baló-féle betegségként vett át a szakirodalom. Ezt követően Szegeden a Ferencz József Tudományegyetemen tanszékvezető egyetemi tanár (1928-1945), kétszer orvoskari dékán és 193940-ben az egyetem rektora. Előbb a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagja. 1945-től Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem, majd a jogutód intézmény, a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. sz. Kórbonctani és Kísérleti Rákkutató Intézetének igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára. A bevezetőben olvashatunk a gyökerekről, a családi háttérről, az egyetemi, a fiatal orvosi évekről, követhetjük pályafutását az egyetemi tanárságig és a szegedi rektorságig. A kötet első „objektív" részében a szerző főleg saját irodalmi tanulmányaira hagyatkozott, de sok segítséget kapott - pl. eredeti, eddig nem ismert dokumentumok átengedésével is - a tanítványtól, Baló-Banga József Mátyás bőrgyógyász professzortól. A szerző elénk tár bizonyos műhelytitkokat is, mint pl. azt, hogyan fedezte fel Baló szegedi tanítványa, majd tanszéki utóda Korpássy Béla a csersav hepatotoxikus hatását. A második rész már „szubjektív" olyan értelemben, hogy az iskolateremtés budapesti szakának nagy részét (közel 20 évet) Kendrey - már mint tanítvány és közeli munkatárs - élte át. Munkája egyébként az első olyan monográfia, ami bemutatja egy orvosegyetemi intézet hétköznapjait a diktatúrában. Visszatérve a Baló-portréra, a monográfiából az olvasó számára egy sokoldalú, karizmatikus egyéniség életpálya-szakasza rajzolódik ki. Nemcsak ennek állomásait követhetjük végig taxatív felsorolásban, hanem a tanárt, az embert, a közéleti személyiséget, a magyar patológia utazó nagykövetét ismerhetjük meg, aki - mai szóhasználattal élve - egy euroatlanti személyiség volt, és messze megelőzte korát. Eddigelé nem ismert történetekről is olvashatunk, hogy mit tett Baló 1944-ben a nyilasok által elhurcolt Rusznyák professzor kiszabadításáért, vagy 1945-ben a szegedi egyetemi javak Sopronból történő visszahozataláért. Baló négy székfoglalót tartott az Akadémián, ugyanis a háború után politikai okokból 1949-ben kizárták a legmagasabb tudományos testületből. Ennek hiteles dokumentumaihoz Fekete Gézáné, az MTA könyvtárában működő kutató szívességéből jutott hozzá a szerző. A Baló-Banga házaspár ennek dacára töretlen ambícióval dolgozott, kutatott és az elastase enzim felfedezéséért 1955-ben közösen kapta meg a Kossuth-díjat, A tanár egész életet élt, iskolát teremtett, amelynek vezető klinikus és patológus tagjait is felsorolja a szerző. Példaképpé vált azáltal is, hogy nem roppant össze annak ellenére sem, hogy igen sok méltánytalanság érte. Rehabilitására csak jóval halála után került sor. Művészi adottságok is jellemezték ezt a színes egyéniséget, hiszen kevés szabad idejében hegedült, festett, de írt verseket, sőt operett-szöveget is! A szerző - a teljesség igénye nélkül - nemcsak egy személyiség gondos bemutatására törekedett, hanem egyben korrajzra is. A munka záró részében a szerző arra is kitér, hogy a magyar patológusok társadalma - mind a mai napig hogyan ápolja Baló professzor emlékét többek között a róla elnevezett emlékérem odaítélésével a szakma kiválóságai számára. A „Tanár" személyisége ezáltal halála után is hatni képes. Elírások, nyomdai hiányosságok alig találhatók a kötetben. Kettőt mégis megemlítünk: a 35. oldalon a kép alatt helyesen „Buday Kálmán", a 94. oldalon pedig „Vas-utca" lenne a kívánatos szöveg. Jó kötettel indult a kiadó könyvsorozata, remélni tudjuk, hogy a folytatást is mielőbb kézbe vehetjük majd. Honti József