Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 188-189. (Budapest, 2004)
KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEWS
Lozsádi K.: Az Erdélyi Magyar Universitär. Bp., Szabad Tér, 2004. 272. p. „Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolátV- írja Reményik Sándor versében. A Lozsádi Károly által szerkesztet mü az erdélyi magyar tudományosság történetét kívánja bemutatni a téma iránt érdeklődő olvasóknak. Az öt évszázadot átölelő könyv több kapcsolódó tanulmányt és előadást foglal össze. A történelem viharaitól állandóan sújtott Erdély a magyar kultúra egyik bölcsője volt. és a szerző vágyai szerint, ez új kor hajnalán felcsillant a remény, hogy az erdélyi Universilas esetleg újra a magyar szellemi élet kimagasló központja lehet. A jövőt szem előtt tartva idézi fel a múltat, mely buktatóktól, kudarcoktól és reménytelenségtől volt terhes. Számára - ez érződik minden mondatából - fontos a szülőhely magyarságának megőrzése. A könyv elsődleges célja, hogy rávilágítson az anyanyelvi, ezen belül az egyetemi oktatás fontosságára, egy nép kultúrájának, identitásának és anyanyelvének megőrzése érdekében. A szerző erdélyi orvosként tényleg az egyik Iegkompetensebb személyiség e kérdésben. Az erdélyi orvosképzést, s ezen belül a bábaképzést, sebészképzést is bemutatja a szerző. Betekintést nyújt az erdélyi magyarság évszázados, a megmaradásért vívott küzdelmének egyik legfontosabb kérdésébe: az önálló magyar tannyelvű egyetem létének illetve nem létének problémájába. Az erdélyi magyarság, a magyar kultúra szerves, elidegeníthetetlen része, ezer éve, s talán így lesz a következő ezer évben is. Reméljük. Ennél azonban több kell, mert az erdélyi magyarság számára nem elég a szép szó, az ígéret, a vállveregetés. Már a szerkesztő által idézet Apáczai Csere János is az 1656. évi kolozsvári székfoglalójában így szólt a felsőoktatás fontosságáról: „felismerték ugyanis, hogy csak úgy verhetik vissza az ellenség támadásait, csak úgy törhetik meg kegyetlen erőszakosságát, és csak úgy állíthatják vissza a békét, ha a tanácsalyák gyülekezete a jogi karon és más karokon végzett babérkoszorús doktorokból áll. Ezeknek székeit nálunk háborúban és békében gyakran csupa műveletlen, semmihez sem értő ember foglalja el, emberi bábok inkább, semmint eszes emberek." Amikor egy népnek elveszik a hitét és az iskoláit, s ezáltal elvész a nyelve és a történelme, az a nép nincs többé. Nem véletlen, hogy minden kisebbségben élő nép, nemzetiség az anyanyelven való oktatást tartja leginkább szem előtt. Az erdélyi magyar művelődéstörténetet előtérbe állító mű, orvostörténeti szempontból - a szerző személye mellett - még azért érdemel említést, mert élethű képest fest arról az egyetemről és szellemiségről, amelynek egyik fontos feladata ma is magyar anyanyelvű orvosok képzése. A könyv 9 fejezete 3 nagyobb egységbe sorolható. Az első 3 fejezet az ország három részre szakadása következtében létrejövő Erdélyi Fejedelemségtől követi figyelemmel az önálló erdélyi Universitasért folytatott küzdelmet. Részletesen taglalja Erdély legnagyobb fejedelmeinek (Báthoryak, Bethlen, Rákócziak) a felsőoktatásért tett lépéseit. A Habsburgokkal terhelt sötét 1700-as évek után a reformkor gyújtott újra világosságot Erdély szellemi életében. Erdély tudományos életének egyik fontos állomása volt az 1872-ben Kolozsvárt megalapított egyetem, amelynek viharos 132 éves története képezi a könyv magját. A kolozsvári egyetem, benne az orvosi karral, a magyar szellemi élet kiválóságainak egész sorát bocsátotta ki magából. E mű tisztelgés is egyben az általuk megteremtett és megvédett értékek előtt. A második részben az egyetem huszadik századi történelmébe nyerhetünk betekintést, nem minden érzelmi hatás nélkül. A román megszállástól és a trianoni békediktátumtól kezdődő időszak az erdélyi magyarság számára nem csak megtorpanást jelentet, hanem minden pesszimista elképzelést meghaladó hanyatlást. Az egyetemet románosították, a magyarság szellemi központ nélkül maradt, s a magyar kultúra egyik fontos bástyájának ledöntésével előálló helyzet sok erdélyi magyar értelmiségit sodort a kétségbeesés szélére. A második bécsi döntést követő évek újra magyarosítása az egyetem életében azonban nem volt tartós. A II. világháborút követő események újra rávilágítottak, a kisebbségi létben élők számára nélkülözhetetlen identitásuk megőrzéséhez a minél szélesebb körű anyanyelvi oktatás. A harmadik rész az 1990 után bekövetkezett eseményeket taglalja, fontos szempont a magyarság lehetőségeinek a felmérése. 1989-es események után várt nagy változások elmaradtak. Az erdélyi magyarságnak rá kellett - újfent - ébrednie, hogy jogokat csak önmagára támaszkodva tud kiharcolni, azokat a magát demokratikusnak nevező román kormány nem fog önként és dalolva nekik jutatni. Lozsádi Károly elképzelései lehet, hogy távol esnek az erdélyi magyarság számára reálisnak tekinthető lehetőségektől, - főleg a népszavazás ismeretében - de a tudás és az anyanyelv tisztelete és szeretete, mind olyan értékek, amik egy közösség lehetőségeit hosszú időre meghatározhatják. Muhi Barnabás
