Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 188-189. (Budapest, 2004)

KÖZLEMÉNYEK - COMMUNICATIONS - Szabó Katalin: A tudományos ismeretterjesztés lehetőségei a fővárosi lapok tárcarovatában, a 19. sz. második felében

veltségi állapotának emeléséhez vezethetnek. Mindeközben áttekinti a hatalom, a hatalom birtokosainak történelmi változásait is és arra a következtetésre jut - mára be is következett ez az előrelátás -, hogy a jövőben a hatalom azoknak a kezében fog összpontosulni, akik a tudás birtokában lesznek. Egyedül abban tévedett a szerző - és ez a kor uralkodó eszméinek hatását mutatja -, hogy a tudást, a műveltséget a demokratizálódás céljaként és egyben eszközeként képzelete el. Ha a „tudomány arisztokráciája általános érvényre fog jutni" írja a szerző -, „mely már is szép utat tört magának, be fog állhatni a közösség is." Almássi ebben az eszmefuttatásban tudatosan használja az arisztokrata kifejezést. Nagyon érzékletesen képes így rámutatni arra, hogy a tudomány művelői, a tudás birtokosai valóban a tömegek fölé emelkedtek, de megvan a lehetőségük és a felelősségük is, hogy szerzett privilégiumaikat megosszák a társadalom egészével. A tudás, terjesztése és a tudományok népszerűsítése által magában hordja a demokratizálódás lehetőségét, azaz, közösségivé tud válni. Hogy ebben a kérdésben mennyire hasonlóan gondolkodtak a kor meghatározó egyéniségei, bizonyítja Eötvös József már idézett, 1861-ben az Akadémián elmondott beszéde is: ,A tudomány [...] demokratizálódott. [...] a tudomány közös lesz, s a létező ellentéteket ki fogja egyenlíteni."

11 A tudományok népszerűsítése című tárcának külön jelentőséget tulajdonít, hogy a kiegyezés évében íródott, már jóval február 17-e után, amikor az uralkodó kinevezte gróf Andrássy Gyulát magyar miniszterelnökké. Almássi a tudományok népszerűsítése kapcsán egy igen fontos kérdéskörre irányítja a figyelmet: nevezetesen az oktatás állapotára, és az oktatási irányelvekre, melyek a nemzet emelkedésének biztosítékai lehetnek. Nem véletlenül írja a szerző, hogy a múltban idegen kezekben vergődő oktatásügy igen megromlott, és a „Bach-rendszer által a magyar közműveltségen ejtett sebeket még soká keilend a törekvés és haladás írja által gyógyítani, míg tökéletesen be nem fognak hegedni." A Bach-rendszer oktatáspolitikájának említése felszínre hozza az anyanyelv, illetve az anyanyelvi oktatás kiemelt helyét a nemzeti kultúra, műveltség és tudomány ápolásában. Almássi egyenesen az elbutítás eszméjének nevezte Haas Mihály

11 hírhedt kijelentését, miszerint „So lange werde ich nicht ruhen, bis auf den Puszten bei Debrezin und Szegedin der letzte Schäferjunge mit Vater und Mutter nicht deutsch sprechen wird\ Szerencsére Haas törekvései nem váltak valóra és a magyar nyelv - folyamatos harcban a némettel mind a kultúra, mind pedig a tudomány területén uralkodóvá vált. A nemzeti nyelv folyamatos felkészítés és művelés tárgya volt, annak érdekében, hogy érthetően és a modern követelményeknek megfelelően tudja közvetíteni a tudományos eredményeket a tudomány képviselői és a széles közönség felé egyaránt. A magyar tudományos műnyelv ápolásának egyik korabeli szószólója Szily Kálmán volt, kinek munkássága sokat tett annak érdekében, hogy ,Jcialakult egy magyaros, de nem feleslegesen magyarító, hajlékony nyelv"

1 . Az írás sokkal inkább a múlt hibáinak elemzéséből építkező, a jövő lehetőségeit felmérő és taglaló programtervezet benyomását kelti mint tárcáét. Ugyanez a programszerű felhívás tükröződik vissza a tárca lezárásában is, mely az értelmiség jövőbeni feladatait a követke12 Eötvös J.: A tudomány befolyásáról az életre. Beszéd 1861. január 31-én, az Akadémia XXVII. nagygyűlésén. In: MTA Évkönyvei, XI/8. Pest, 1867. 5-6. 13 Haas M. (Pinkafő, 1810- Pest, 1866) püspök és író, 1853-tól 1858-ig Pest kerületi iskolatanácsos és a Bachkorszak németesítő iskolapolitikájának egyik legharcosabb képviselője. 14 Beck M.: Tudományos mozgalmak. In:. Természet Világa 129. (1998) 12.sz. 531-534.