Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 188-189. (Budapest, 2004)

KÖZLEMÉNYEK - COMMUNICATIONS - Szabó Katalin: A tudományos ismeretterjesztés lehetőségei a fővárosi lapok tárcarovatában, a 19. sz. második felében

közönség egyben iniciált és el is fogadott. ,A közönség és íróvilág egyaránt, mintha megcsömörlött volna a túlkönnyű műfajtól, valami komolyabbat kíván." - írja Lovrich. Látnunk kell azonban, hogy e mögött a „komolyodás" mögött nem csak a csömör húzódhat meg. Ott van a majd két évtizedes passzív rezisztencia utáni felszabadult tenni akarás, mely alapvetően abból, a fentiekben már kifejtett elvből indult ki, hogy a nemzet felemelkedésének a tudományon és a tudáson kell alapulnia. Abban is egyetértés volt, hogy a tudomány haladása az emberek mindennapi életében is igazi változásokat hoz, és ezek a változások mindenki számára érezhetőek is lesznek. Éppen ezért a század második felében a természettudományok valóban mind nagyobb teret követeltek maguknak a tudományosés a mindennapi életben egyaránt. És Természetes, hogy az irodalom sem maradt érintetlenül a természettudományos haladás eredményeitől. Az ismeretterjesztő tárcák jelentősége ,,.. .az a valóság, mellyel a természettudományokban szembenézünk, nem kizárólag általunk alkotott. [...] Mindazonáltal a nyelvi jelentés, a nyelvi kifejezések által hordozott asszociációk, melyek a kommunikáció eszközeivé teszik őket, ember-alkotta dolgok."

6 Az ismeretterjesztő tárcák között tehát megjelentek a természettudományos felfedezéseket, eredményeket népszerűsítő írások, amelyeknek figyelembe kellet venniük a tudomány legújabb állását, a tudomány nyelvét, a tárcaforma elsősorban terjedelmi korlátait és a tárcák stílusának könnyed, csevegő hangnemét. Minden bizonnyal nehezen egyeztethető követelmények, és mint ilyenek, időnként bravúros megoldásokat csalogattak ki a szerzők tollából. Mégis mi teszi különlegessé ezeket a tárcákat? Részben következtethetünk belőlük a tudomány korabeli állására vonatkozó ismeretek, a tudományos eredmények elterjedtségére, mértékére. Lehetőséget adnak azonban arra is, hogy az olvasóközönség érdeklődését, a természettudományok iránti fogadókészségét, állapotát is tovább finomítsuk az adott időszakra vonatkozóan. Részben pedig ezek az írások módot adnak arra, hogy a tudomány történetiségét, történeti voltát és a kultúrában betöltött szerepét megragadjuk. Hiszen vannak, akik úgy érvelnek, hogy minden tudománynak, így a természettudománynak is van története, ha a történeti mozzanatot kikapcsolják a vizsgálódásból, mindig csak a jelen eredményei, a jelen állapot látható, de sem a tendenciák, sem az irányok, sem a fejlődés menete nem vizsgálható. „Egészen más a helyzet azonban, ha a természettudomány egészét — vagy annak egyegy konkrét elméletét - az emberi gondolkodás alkotásaként, a kultúra integráns részeként, az ember világához való viszonyának — világban-való-létének — sajátos mozzanataként szeretnénk megérteni."

7 - írja Székely László. 6 F0llesdal, D.: Hermeneutika és természettudomány. In: Schwendtner, Ropolyai (szerk.): Hermeneutika és természettudományok. Bp., 2001. 277. 7 Székely L.: A természettudományok hermeneutikája és a tudománytörténet. Replika 2000. 41-42. sz. 149-161.