Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 186-187. (Budapest, 2004)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - BALÁZS Péter: Szülészeti szakmaiság és vallási dogmatika a 18. századi bábák működésében
lés nélkül. A kálvini dogmatika szerint kizárólag a felavatott lelkész jogosult keresztelésre, míg az evangélikusok az egyházba való felvétel biztosítása érdekében, rendkívüli helyzetekben a lelkészen kívül mások számára is lehetővé teszik a keresztelés elvégzését. A reformáció terjedése azonban nem csak dogmatikai, hanem egyházi adminisztrációs gondokat is okozott. Megszűnéssel fenyegetett a demográfiai események (születés, házasság, halál) korábban szükségszerűen egységes anyakönyvezése, amellyel az egyház egyben államigazgatási funkciót is teljesített. Válaszként a protestánsok önálló anyakönyvezési törekvéseire, a tridenti zsinat 1563-tól a korábban csak szokásrendre alapozott eljárást formálisan is kánonjogi szabályokba öntötte. Szülés kapcsán gyakran előfordult, hogy a méhen belül, vagy már a szülöcsatornában tartózkodó, még élő magzat holtan született meg, vagy az újszülött olyan gyenge volt, hogy bármilyen rövid időn belül tartani lehetett a halál bekövetkeztétől. Ezt a katolikus teológia olyan kényszerítő helyzetnek tartotta, amelyben kötelező volt a szükségkeresztelés elvégzése. A szülési folyamatok, és a születés körülményeinek megítélése, majd összhangba hozása a dogmatikával, azonban nem vallási, hanem egyértelműen szülészeti szakmai kérdés volt. Amint azt az alábbiakban látni fogjuk, a szakma 18. századi mesterei ezt a feladatot sikerrel megoldották, és a gyakorlatba is átvitték a bábák képzésében. Viszonylag egyszerű volt az eljárás a különösebb szülési szövődmények nélkül világra jött, de életképtelennek tűnő újszülöttek esetében. Ilyenkor a bába úgy végezhette el a szükség-keresztelést, hogy a vizet akadálytalanul a gyermek fejére öntötte. Híres példa a zenetörténetből Antonio Vivaldi (1678-1743) velencei hegedűművész és zeneszerző esete, akit a bába március 4.-én, a születése napján azonnal megkeresztelt, mert életképtelennek tartotta. Végül a szülei és keresztszülei csak május 6.-án vihették el az egyházkerületük szerinti San Giovanni in Brágora plébánia templomba, ahol Giacomo Fornacieri plébános elvégezte az ilyenkor szükséges ördögűzést, majd a gyermeket megkente szentelt olajjal 8 . A történet egyébként azt is példázza, hogy a rendkívüli körülmények között végzett keresztelést követnie kell egy olyan rítusnak, amelynek során az egyház a teljes szertartásrend hiányzó elemeinek kiszolgáltatását is elvégzi. Dogmatikai és szakmai szempontból bonyolultabb volt a helyzet, ha a szerencsétlenül alakuló szülési folyamat a születőben lévő magzat életét veszélyeztette. Technikailag.az egyszerűbb megoldások közé tartozott valamelyik előesett, vagy a szülőcsatornába már beilleszkedett testrész, illetve a köldökzsinór megkeresztelése. Leginkább vitatott azonban a méhen belüli keresztelés volt, amelyről ugyancsak a 18. században foglalt állást a tudományosan is nagy tekintélyű XIV. Benedek pápa (1740-1758), aki éppen Mária Terézia uralkodásának kezdetén vette át az egyház vezetését. Korábban, az általánosan elfogadott nézet szerint, a magzatot nem lehetett az anya méhében megkeresztelni, mivel az nem kerülhetett érintkezésbe a keresztelő vízzel. Amennyiben azt egy fecskendező eszköz segítségével mégis a méh űrterébe juttatták, XIV. Benedek szerint a keresztelés érvényes lehet, de bizonytalansága miatt a gyermek világrajövetele után feltételesen meg kell ismételni. Feltételes alakzatban - az előírásos rituális szöveg elé helyezve - magyarul a „Ha" kötőszóval kezdve kell kimondani azt a feltételt, amelynek jelenléte vagy hiánya dönt a szertartás érvényességéről. Például: nincs érvényesség, ha a méhen belül 8 A szerző saját, velencei gyűjtéséből származó adatok a nevezett plébánia templomból.
