Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 186-187. (Budapest, 2004)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - BALÁZS Péter: Szülészeti szakmaiság és vallási dogmatika a 18. századi bábák működésében
(közegészségügy) történetét tárgyaljuk, amiben a lakosság, az orvos, az egészségügyi személyzet és a szakintézmények kapcsolatát, a megelőzés és gyógyítás érdekében kifejtett működésüket, valamint az erre irányuló intézkedéseket mutatjuk be". A keresztség dogmatikájának szülészeti vonatkozásai A keresztség a szentségek egyike a keresztény egyházakban. A szentség az Isten és az ember közötti kapcsolat különös megnyilvánulása, amelynek hét formáját ismeri el a római katolikus egyház, a protestánsok csak kettőt. Utóbbiak közül az egyik a keresztség, jóllehet a hozzá kapcsolódó dogmatikai állásfoglalások lényegesen eltérnek egymástól. Ma már az elektronikusan is hozzáférhető 7 jelentős terjedelmű dogmatikai anyagból ezen a helyen csupán azokat a szempontokat célszerű kiemelni, amelyek feltétlenül szükségesek a korabeli felekezeti összetűzések, az államigazgatási szándékok, a szülészeti szakmai állásfoglalások, és az egyházpolitikai indítékok megértéséhez. Annak érdekében, hogy a szentség keretei között létrejöhessen a kapcsolat Isten és ember között, meghatározott szertartás elvégzése szükséges, amelynek teljesítése maga a szentség kiszolgáltatása. Keresztség esetében ehhez a vallási előírásoknak megfelelő anyagra (tiszta víz), szóval és tettel végrehajtott cselekvési módra, és a megfelelő személyre van szükség. Mielőtt Luther Márton (1483-1546) Ágoston-rendi szerzetes az 1520-as években útjára indította a reformációt, a nyugati katolikus egyházban a firenzei zsinat (1438-1442) összegezte a kereszteléssel kapcsolatos hitelveket. Erre azért került sor, mert a végnapjait élő Bizánc miatt felmerült a keleti és nyugati kereszténység egyesítésének lehetősége, ami bizonyos rituális különbségek megtárgyalását is előtérbe állította. Az örmény katolikusokhoz szóló zsinati dekrétumban az olvasható, hogy a kereszteléshez elegendő a tiszta víz, akár meleg, akár hideg állapotban, és a kísérő szavak pontos elmondása. Ezek a nyugati liturgiában a következők: „Megkeresztellek téged az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében". A keresztelést, ha semmilyen rendkívüli körülmény nem áll fenn, felszentelt pap végzi. Rendkívüli körülmények között bármely keresztény személy keresztelhet, sőt pogányok és eretnekek is, ha az előírásokat pontosan betartják, és szándékuk megegyezik az egyház szándékával. A tiszta víz szimbolikája különben egy több ezer éves hagyomány nyomdokába lépett. Előzményei jelen voltak a víz általi rituális megtisztulás babilóniai, asszír, egyiptomi, és zsidó szokásrendjében is. A teljes test vízben való megmentéséből már a kereszténység korai évszázadaiban kialakult a jelképes érintkezés létrehozása, amely a víznek a fejre, mint a legfontosabb testrészre való öntését jelentette. A tridenti zsinat (1542-1563) tanácskozásai idején, a reformáció kibontakozása miatt elsőrendű feladat volt a hitelvek és az egyházi rend megerősítésének sürgető szükségessége. Keresztség tárgyában a zsinat határozatai a legkeményebben elítélték a Reformációnak azokat a dogmatikai újításait, miszerint a keresztség nem szükséges az üdvözüléshez. Ez éles ellentétben állt a római katolikus egyház felfogásával, amely szerint az első emberpár bűnbeesése nyomán az emberiséget terhelő eredeti bűn alól a keresztség kiszolgáltatása menti fel az újszülöttet, ami egyben az egyházba való felvételét is jelenti. A protestáns teológia a keresztségét csak az utóbbi értelemben vallja, mindenféle bűneltör7 Internetes enciklopédia: http://www.nevvadvent.org/cathen/02258b.htm (lehívás 2003. november 1 1.)
