Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 186-187. (Budapest, 2004)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - RÁKÓCZI Katalin: Tizenöt prédikáció a pestisről. David Reuss prédikációs könyve
a legnehezebb körülmények között kell helytállnia, senki nem hanyagolhatja el a kötelességét. Nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy bűnbánatra, vezeklésre ne buzdítana. Figyelmezteti a gyermekeket a szülök iránti kötelességeikre, a szolgálókat hasonlóképpen, mert otthon kell ápolni a betegeket. A menekülésnek semmi értelme, mert Isten megtalálja azt, akit keres. Elrettentő példaként Thomas Münzert 35 említi, aki Halléban folytatta tanulmányait, de „nevelhetetlen" maradt, az 1526. évi nagy járvány idejében „gyalázatosan viselkedett", elhagyta a várost és elmenekült, majd a szegény parasztság felbujtója lett. Feltűnt Reussnak, hogy az istentelen emberek milyen szívesen fordulnak orvoshoz, gyógyszerészhez, ahelyett, hogy Istenhez fordulnának. Igyekezetük hiábavaló, mert Isten megvigasztalja azokat, akik az igaz hitben megmaradnak. A kétségbeesés hitetlenséget jelent, csak a hit az igaz gyógyszer. Amilyen hálával és elismeréssel szólt a városi elöljáróságról 36 könyvének előszavában, olyan szigorúan ítéli meg tagjait a 4. és 7 prédikációban, hogy véleménye társadalomkritikának is felfogható. A városvezetők szemére hányja, hogy elmulasztották kötelességüket, és nem léptettek életbe szigorú rendszabályokat a lakosság érdekében. Beengedték az idegeneket a városba, akik megfertőzték a házakat, az embereket 37 , a magisztrátus pedig a pompa, zabálás, iszákosság és önteltség bűne miatt a terheket a szegénységre hárította. Reuss panaszkodik, ott tartózkodásának négy esztendejében nem fordult elő, hogy a város vezetése egyszer is beavatkozott volna a lakosság érdekében, és ez rossz példát jelent. Nem kímélte a polgárságot sem. A polgárság olyan ruhákban jár, mint a nemesség, ruházatuk alapján az egyes társadalmi rétegeket nem lehet már megkülönböztetni egymástól, sem a parasztot a polgártól, az öreget a fiataltól; mindenki selyemben, bársonyban jár, és ebben a törekvésben a szegények még rosszabbak, mint a gazdagok. A lakosság eltévelyedett, a megszokott hierarchia felbomlott. Kritikát kapnak az egyszerű bányászlegények^ is, akiknek fizetése egy fél rajnai forint, mégis és a legszebb ingeket hordják, bársony nadrágban és zsinóros zekében, mentében járnak. Ugyancsak ostorozza a cselédlányokat, asszonyokat, akik csillogó csatokkal, láncokkal aggatják tele magukat, kölcsönöket vesznek fel, amiket nem tudnak visszafizetni. Hordják a külhoni sváb vásznat, Ulmból való kézitáskákat, csillogó kendőket, amelyeknek csak a hímzése 9 forintba kerül. Szégyellik a hagyományos fátylat és kabátviseletet, helyette nemesi módra szőrmesapkákkal és kalapokkal ékeskednek, és még az Isten házában is így jelennek meg. Elfeledkeznek a szigorú parancsolatról: mi illik a saját rendjüknek (rétegüknek) és mi a kötelességük, mit kellene tenniük. Hivatkozik a régi rómaiakra, akik megbüntették azokat, aki háború idején virágkoszorúkat hordtak a fejükön. Külön foglalkozik a pénzváltókkal, akiket nyíltan csalóknak, uzsorásoknak nevez. A kereskedőket, zsidókat vesszőfutással kellene büntetni Reuss szerint, mert lü magyar 35 Münzer, Thomas (1490? - 1525), (71 v), Luther követője, majd szembe helyezkedett vele, az 1524-25. évi német parasztháború vezére volt. 36 Lásd 13.Íj. 37 Nem lehetett elszigetelt jelenség, mert Caspar Hain lőcsei krónikájában: Zipserische oder Leutschauersche Chronica ... (Lőcse 1910-13) is megemlíti, hogy az 1580-as évben idegenek élelmiszert, főleg húst hoztak a városba, amit meg kellett semmisíteni, mert romlott volt. 38 „Schlemmer Buben", fiatal, alig tizenéves fiúk, akik naponta leszálltak az aknákba, a bányászokat ellátták friss vízzel, a magukkal hozott élelemmel stb. Feladatuk volt, hogy kiszolgálják a fejtésben dolgozó vájárokat, hogy azok folyamatosan termelhessenek.
