Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 186-187. (Budapest, 2004)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS

Theodor Billroth egyik, talán a legismertebb tanítványa Hermann Schloffer (1868-1937) előbb az innsbrucki egyetem, majd a prágai német egyetem sebészeti klinikájának igazgatója, a sebészet történetének jeles alakja. Nevét nemcsak a róla elnevezett benignus „tumor" örökítette meg. Úttörő munkássága a colo- rectalis carcinoma műtéti megoldása terén ma sem avult el. Az abdominalis, mély anterior rectum-recrcstio műtétét ő dolgozta ki és írta le. Az eljárást 1939/40-ben C. E. Dixon, a Mayo-klinikán némileg módosította, azóta „low anterior resection sec. Schloí'fer-Dixon"-ként szerepel az irodalomban. Ennek a kitűnő, iskolát teremtő sebésznek érdekes életét, tudományos pályáját és tudományos munkásságát mutatja be a neves müncheni sebészprofesszor Heinrich F. K. Männl nagy hozzáértéssel megírt, részleteket is feltáró tanulmányában. A par excellence orvostörténeti tanulmányok mellett helyet kap a kultúrtörténet s nem utolsó sorban az irodalomtörténet is. A Silesiaca fejezetben Z. Kadlubek a 16.-17. század fordulója tudós költőjének, a sziléziai Aleutner életével és munkásságával ismerteti meg az olvasót (Tobias Aleutner /1574-1633/ - metaphysischer Dichter aus Oberschlesien). Aleulner a protestáns humanizmus klasszikus képviselője, akit már fiatalon poéta lattreatus caesareus-szá koronázták. Meg kell jegyeznem, hogy ez időben ez a cím akadémiai grádusnak felelt meg és egyenlő volt egy jogi vagy orvosi doktorátussal. Aleutner mediatív költészete újlatinnyclvű és messze több mint alkalmi költészet. Orvosi vonatkozása nincs. Ugyanebben a fejezetben egy elfeledett filozófusról, a szudétanémet Herbert Cysarz-vól (1896-1985) és filozófiájáról ír Ivan Stupek. az ostravai egyetem bölcsészkarának munkatársa. Az igen lelkes beszámoló ellenére, úgy tűnik a recenzens számára, az Henri Bergson által inspirált „cysarzi filozófia" nem véletlenül ment feledésbe. A balneológiai irodalom két forrással lett gazdagabb. Alexander Schütz és Bernhard Uehleke közzétették Martin Pansa ( 1580-1626) német orvosnak az annabergi Wiesenbad-ot és Karlsbad-cA leíró monográfiáinak eddig csak bibliográfiákban említett teljes szövegét (Klare Beschreibung des Wiesbades und kurze Beschreibung des Carolsbades, 1609. Mit Edition der Texte). Mindkét szöveg bepillantást enged a ma közkedvelt, s már akkor frekventált fürdők, ill. fürdőhelyek történetébe, a fürdőorvoslás 17. századi életébe. Figyelemreméltó, hogy Pansa az akkor szokásos fürdő leírásoknál sokkal alaposabban és szakszerűbben tárgyalja a fürdőkezelés élettani-kórtani jelenségeit. Ennek a két monográfiának folytatásaként írta meg később Pansa Badordnung-'yki (1618), melyben a sziléziai Hirschberger Bad ismertetése is olvasható. Mindhárom mű a vízgyógyászat, ill. fúrdőkezelés alapvető irodalmához tartozik. A fürdőkultúra és fizioterápia történetéről írott több kitűnő tanulmány szerzője H. D. Hentschel professzor ebben a tanulmányában (Woher stammt das Wort Massage?) a masszázs szó etimológiáját tárgyalja. Az európai irodalomban a „massage" elnevezés a 18. században terjedt el. Mind a mai napig nem teljesen világos a terminus eredete, jóllehet jelentése teljesen egyértelmű. A szerző a görög mássein (alakítani, gyúrni) szó, ebben az értelemben antik szövegekben nem található, minthogy eme contextusban későbbi századokban sem. Egy francia nyelvész A. H. Anguetil Dupérron viszont ebben az összefüggésben használja a masser és massage szavakat 1771-ben megjelent könyvében (Zend-Avesta). Ehhez a két terminushoz járulnak G. H. Le Gentil francia asztronómus kifejezései: massement, masser, masseur, massage. Feltehető, hogy mindkét szerző olyan terminológiából merített, melyek az indiai arab nyilvános fürdőkben voltak használatosak. A terminus Franciaországban gyorsan terjedt. Az Académie Française 1835-ben hivatalosan is felvette a francia szavad közé. A 19. század második felében már egész Európában a mai értelemben használatos. A Biographica et Contemporanea fejezetben leszi közzé Ralf Vollmuth Gundolf Keil-nek a Würzburger Medizinhistorische Gesellschaft tiszteletbeli elnökévé való választásakor elmondott laudatioját. Szerkesztőbizottságunk e jeles tagjának, Keil professzornak életművére, eddigi munkásságára, nyugdíjba, de nem nyugalomba vonulása alkalmából, következő számunkban még visszatérünk. 2002-ben ünnepelte a würzburgi egyetem fennállásának 600. évét. Ennek megfelelően Wirceburgensia címszó alatt több tanulmány foglalkozik az egyetem, ill. intézményeinek történetével. A medievista-humanista tudós, G. Keil, aki mindemellett a medicina minden korszakában járatos, a gyermekklinika 150 évét mutatja be, míg a teológus Wittstadt professzor az egyetem keletkezésének körülményeiről és első professzorairól ír. Az egyetem jubileumi ünnepségein elhangzott beszédek, emlékezések a Contemporanea alatt találhatók. A gyakran esszéjcllcgü recensiok, valamint beszámolók után, a kiadóhoz, elsősorban G. Keil-hez intézett írások, köztük Premuda professzor és a recenzens levele fejezik be a kötetet. Schultheisz Emil