Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 186-187. (Budapest, 2004)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS

Centarus, Sudhoffs Archiv, a Medical History, vagy a Janus és még néhány más, nem könnyen hozzáférhető periodicum jelent kivételt. Még a nemzetközi társaság folyóirata, a Vesalius sem minden számának cikkei felelnek meg a valóban tudományos kívánalmaknak. Ezért különösen üdvözlendő egy, e hibák elkerülésének módját elemző, orvosi, nyelvi és történeti szempontból egyaránt kifogásolatlan dolgozat. Gyakran félreértett, félreértelmezett kifejezések, félremagyarázott, helytelenül alkalmazott eljárások, rosszul feltett kérdések zavarják a retrospektív diagnosztikát. L. H. Graumann: Retrospektive Diagnosen in den antiken Krankengeschichten, der Epidemien ' des 'Corpus Hippocratikum ', ein Beispiel und seine medizinhistorische Bedeutung című tanulmányában nagy hozzáértéssel, alapos orvostörténeti, orvosi és fdológiai tudással világítja meg a mai tetanus-entitas kórtani jelentését és a Hippokratészi Gyűjtemény „ tétanos " terminusának összefüggéseit, ill. különbözőségeit, kiemelve azt a hamis következtetést, amit az antik körülmények között leírt kórkép félreismeréséből a mai orvostörténész önreflexiója vetít ki. Az Epidémiák Könyvének az Alexandriai könyvtárban való felbukkanása óta (Kr.e. 3. sz.) a mű számos kórtörténete napjainkig sok vitára adott alkalmat éppen a helytelen metodika miatt. Ez a tanulmány a hagyományőrzés múltjának leírását és a szövegtradíciót követően, az Epid. V. 74, és mellette az Epid. VII. 36 eredeti görög szövegének (Marcianus Graecus 269, ill. Vaticanus Graecus 276) szemantikai analízisét adja, meghatározva a C. H.-ban való szövegpozíciót és a történeti besorolást. A folyamatos kommentár, a szerző részletekbe menő instruktiv magyarázatai az eddigi retrospektív diagnózisokat korrigálja, ill. egészíti ki. A tetanusnak mint kórformának antik fenomenológiája és a mai jelentése adják a tanulmány gerincét. A dolgozat részletes ismertetése felesleges. Az egészet kell elolvasni. Többször. Ha Isten kedvező kegyelméből valaha lesz önálló orvostörténeti PhD-képzés, ezt a tanulmányt szó szerint kell felolvasni az előadások egyikén. Siegfried Wollgast drezdai filozófia professzor, akinek Johnston doktorral foglalkozó filozófiatörténeti tanulmányáról az előző kötet kapcsán számoltam be (Comm. de Hist. Artis Med. 178-181.(2002) 253). Der Sozinianismus und die deutsche Frühaufklärung címmel írott terjedelmes tanulmányában a socinianizmust mint a német korai felvilágosodás egyik alappillérét írja le, mely a németországi felvilágosodás további alakulásában nem kis szerepet játszott. Fejtegetései szerint ez az irányzat a természeti törvények felsőbbrendűségét hirdeti, még teológiai vonatkozásban is, noha a Biblia igazságát nem vitatja, csak magyarázza. A socinianizmus filozófiájában a supra rationem és a contra rationem fogalmát a principia naturálissal és a principia philosophicaval összhangba hozza. Az utóbbi magyarázatában mégis úgy tűnik, hogy valójában a Biblia fölé helyezi, igaz, hogy csak akkor, amikor a filozófiai fogalmakat egyúttal teológiai kategóriaként is kezeli. Tárgyalja röviden a janzenizmust, mint a katolikus felvilágosodás egyik gyökerét. Orvostörténelmünkben jól ismert ennek szerepe - vagy talán csak vélt szerepe - Van Swieten gondolkodásában. Kitér a socinianizmus és a pietizmus kapcsolatára. Jóllehet az első pietistákal a 17. század második felében socinianizmussal gyanúsították, az antitrinitáriusok vallási racionalizmusa még a lutheri orthodoxiánál is jobban választja el a német és magyar medicinát a 18. században oly nagymértékben befolyásoló pietizmust a socinianizmustól. Jóllehet a pietizmusnak kétségtelenül volt befolyása a német és a magyar felvilágosodásra, ami jól megfigyelhető Moller Károly Ottónál, illetve tanítványainál, a socinianizmus és pietizmus ilyeténképpen való összekapcsolása számomra nem tűnik meggyőzőnek. Az antitrinitárius Blandrata György írásaiban sem találtam hasonló gondolatot. [(Catechismus ecclesiarum Dei (Dávid Ferenccel, Kolozsvár, 1566), Propositiones indispuiatione Alhensi 1566)]. A két nagy protestáns egyház és Róma által egyaránt üldözött unitáriusok menedéke Európában Lengyelország, de csak 1660-ig, míg Erdély mindvégig otthont adott nekik, biztosítva a szabad vallásgyakorlatot. Sozzini (Socinus Faustus, 1539-1604) Bázelből Lengyelországba menekült, itt szervezte felekezetté a róla elnevezett antitrinitárius irányzatot, míg Blandrata György Erdélyben segítette diadalra az új irányzatot, megnyerve az erdélyi helvét irányzatú protestánsok (sacramentáriusok, későbbi reformátusok) püspökét Dávid Ferencet az antitrinitarizmusnak. A tanulmányban, sajnos csak futólag, minden megjegyzés nélkül, két magyar névvel találkozunk: Enyedi Györgyöt a photianusok ellen írt műve kapcsán említi, mint akinek tanait J. Martini támadja apologetikus értekezésében, mint ahogy Blandrata (Blandrata) Györgyöt is (1516-1588), akinek orvos voltát és az Erdélyben latinul kiadott, az európai socinianizmus szempontjából nem jelentéktelen könyveit még csak nem is említi. Enyedi György unitárius püspök (1551-1597) az antitrinitárius gondolat jelentős alakja, aki Wollgastot aj. Martinivel vitázok között említi, közelebbi utalást azonban nem találunk. Valószínűnek tartom, hogy Martini az Enyedi Explicationes-ében foglaltakkal száll vitába. Explicationes locorum Veteris et Novi Testamenti etc. című könyvét (Kolozsvár, 1598) halála után Toroczkai Máté adta ki, aki szövegét magyarra is lefordította (Kolozsvár, 1619). A könyv az erdélyi antitrinitárius mozgalom legnagyobb hatású müve volt. Enyedi könyve, Blandrata kevésbé filozofikus írásai mellett, az egyetlen olyan erdélyi mű, amely a nyugati felvilágosodás számára is hozzáférhető és olvasható is volt.