Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - SEBESTYÉN Gyula: Betekintés Székelykeresztúr és vidéke orvosi múltjába

székelyudvarhelyinek alaptőkéje ez idő szerint 14358 forint 83 kr. melynek nyolc százaléka a kiadásokat és fenntartási költségeket annyira nem fedezheti, s helyisége is olyan kevéssé felel meg a közegészségügyi törvényeknek, hogy a belügyminiszter el is rendelte volt annak bezárását." A bánáti származású Matskásy család levéltárában 1823-ból ránk maradt "Circolo Comissio" jegyzökönyve szerint Keresztúr Fiú Szék kerületében ellenőrzött 58 település közül három faluban nyolc olyan beteg van, akik "gyanú alatt vadnak frantz iránt". Betegségük tisztázása végett az udvarhelyi "chyrurgus"-hoz kísértették őket személyesen a falu bírójával. Az orvosi testület folytonos számbeli és minőségi emelkedése a 19. század első felében annak volt köszönhető, hogy megjavult az orvosképzés. Míg 1843-ban a tulajdonképpeni Erdélyben csak 69 orvost találunk, az 1863. évi statisztika az "orvosok" rovatban 94 nevet tüntet fel. 1858-ban, Erdélyben minden 21000 lakosra jutott egy orvos. Arad, Bihar, Szatmár, Máramaros, Udvarhely megyékben 59 orvos, 67 sebész, 88 szülésznő és 40 gyógyszertár működött. Az egészségügyi személyzet megoszlása azonban igen egyenlőtlen volt, így a falvak túlnyomó többsége teljesen nélkülözte az orvosi ellátást. A fentebb említett Kozma Ferenc tanulmány (A Székelyföld közgazdasági és közművelődési állapota), így folytatja ezt a témát: "Van tehát ez idő szerint összesen négy kórházunk kétszáz ággyal. Esik egy kórház - a jelenlegi 430 ezernyi népességet véve fel - 107500 lélekre. Különben is absurdum az, hogy az egész Gyergyónak, Kézdivásárhely vidékének, Homoród és Erdővidéknek, Udvarhely megye nyugati részének, külön-külön 45-50 ezer lélekkel és elszigetelt földrajzi fekvéssel, ne legyen egyetlen kórházuk." Igen érdekes és sok szempontból fejlődést jelent az az éles társadalmi kritika, amely Kozma Ferenc fenti munkájában hangzott el, aki így folytatja: "... a kórházak szaporodása és megerősödése azon eredménnyel is járna, hogy újabb orvosi állomások szervezésével növekednék orvosaink csekély száma", majd tovább: "egészségügyi személyzetünk e szerint... még nagy mértékben elégtelennek mondható, mert vagy a községek nem bírandják a körorvos fizetését fizetni, vagy pedig ily csekély fizetésre vállalkozó orvosok nem találtatnak. S ily elmaradottság mellett hogyan állunk a halandósági viszonyok tekintetében? A halandóság a legnagyobb az 1-5 éves korban, a Székelyföldön 45 százalék. A székely azt tartja, hogy a gyermekhalál nem csapás, hanem áldás. Ezért van az, hogy míg beteg barmához messze földről is azonnal orvost visz, beteg gyermekét gyógykezelés nélkül engedi meghalni." Az elégtelen és egyoldalú táplálkozásból eredő jódhiányos betegség - endémiás golyva a Székelykeresztúrtól nem messze fekvő falvakban idült formában volt jelen, fő oka az ivóvíz és a fogyasztott élelmiszerek jódszegénysége. Ilyen golyvás falunak tartják még ma is a Gagy patak mentén fekvő Gagy nevű falut, ahol a pajzsmirigy göbös képletei alakulnak ki, s ami bizonyos fokú szellemi elmaradottsággal is társulhat. Ezt a jelenséget örökítette meg Kriza János Vadrózsák című székely népköltési gyűjteményében - 1863-ban leírt gúnyversében: „Csekefalvi rákászok Szentábrámi szilvások Andrásfali cigányok A gagyiak gusások."