Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - FAZEKAS Tamás: Rusznyák István szegedi belgyógyászati klinikája

vesebajos fehérjevizelés állt. Az allergiás vesebetegségek patomechanizmusát Masuginefritiszes nyulakon vizsgálták. Hámori 1933-ban került a Rusznyák-klinikára és belgyógyászati érdeklődésének sokszínűségét előrevetítve, már fiatalon közzétett peptikus fekélylyel, sztrichninmérgezéssel és traumas shockkal foglalkozó dolgozatokat is. Hosszabb időt töltött tanulmányúton a pécsi egyetem gyógyszertani intézetében Mansfeld Gézánál (1882-1950), akivel - egy közös publikáció tanúsága szerint - a légzés központi idegrendszeri szabályozását tanulmányozták kutyákon. 1939-1940-ben a bécsi Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként Eppinger belgyógyászati klinikáján dolgozott. 1943-ban habilitált (A vesebajok kór- és gyógytana). 1947 után Hetényi megbízásából a kísérleti atofánfekélyt tanulmányozta. 1950. november 16-án kinevezték az újonnan létesített pécsi II. belklinika élére, ahol azután iskolát teremtett és a magyar belgyógyászat különleges kisugárzású professzora lett. Művészien tudott tanítani, előadásai elvarázsolták a hallgatóságot. Munkásságának és sziporkázó egyéniségének emlékét pécsi tanítványai (Nagy Judit, Side Tamás, Tarján Jenő) szeretettel ápolják. Érdekességképpen közbevetőleg megjegyezzük, hogy a máj és az epeutak betegségeit áttekintő első magyar nyelvű hepato-gasztroenterológiai szakkönyv egyik szerkesztője éppen Rusznyák István lett, mikor a javarészt elkészült, de Molnár Béla hirtelen halála miatt befejezetlen müvet sajtó alá rendezte. A kézirat még Budapesten, a Korányi-klinikán készült, de a könyv csak 1933-ban jelent meg. Ezt követte a Bálint-klinika volt adjunktusának, Rosenthal Jenőnek a könyve (Az emésztőszen>ek betegségeinek kórisméje és gyógyítása, Dante Könyvkiadó, 1938), amely gyönyörű színes grafikái révén könyvészeti szempontból messze kiemelkedett az akkortájt kiadott orvosi könyvek sorából. Karády István (1904-1974) 1932-ben került Rusznyák meghívására Szegedre a pesti Herzog-klinikáról. Tudományos munkásságának középpontjában a stressz és az ahhoz való adaptáció, a gyulladás, az allergia és az anaphylaxia mechanizmusainak föltárása, valamint a histamin élettani és kórtani szerepének tisztázása állott. Egy éves bécsi stipendium (Collegium Hungaricum) után a Rockefeller és McGill Alapítvány támogatásával Montrealban dolgozott (1937-1939) a stressz-elmélet világhírű kifejlesztőjével, a magyar származású Selye Jánossal (1907-1982), akivel közösen tucatnyi angol nyelvű publikációja jelent meg. 1940-ben habilitált Allergiás betegségek kór és gyógytana tárgykörből, majd újabb tanulmányúton volt a Mayo Klinikán Rochesterben (1939-1942). Nem csak nagyszerű experimenter volt, hanem kiváló belgyógyász is, akit Rusznyák deportálása (1944. június) és Korányi András bevonulása (1944. szept.) után a klinika vezetésével is megbíztak. Hetényi kinevezése után az ifj. Jancsó Miklós (1903-1966) vezette Gyógyszertani Intézetbe távozott. 1951-ben egyetemi nyilvános rendes tanárrá nevezték ki és a Kórélettani Intézet vezetésére kapott megbízást. 1932-től a Rusznyák-klinikán dolgozott De Châtel Andor (1902-1995), aki 1936-ban a Gellért Gyógyfürdőbe távozott és a háború után annak vezető főorvosa, a magyar reumatológia egyik vezető személyisége lett. Vele kezdődött a szegedi experimentális kardiológiai kutatás: kutyakísérleteiben a szív epicardialis felszínére és a nyelőcsőbe helyezett elektródákkal vizsgálta a koszorúerek, a tüdöverőér és a függőér (aorta) leszorításának hatását a kamrai elektrokardiogramra. Ezek a regisztrálási technikák abban az időben különlegesen újszerűnek számítottak. Szegeden megkezdett elektrokardiográfiás kutyakísérleteit folytatta féléves bécsi tanulmányútja során is, amikor Eszterházy-ösztöndíjjal Rothberger professzor