Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)

KÖZLEMÉNYEK - COMMUNICATIONS - PÁSZTOR Emil: Miskolczy Dezső, a modern magyar neurológia alapjainak megteremtője

Ebben az időben zajlott az idegrendszer kutatásának egyik legjelentősebb szakmai vitája: a neuron-tan vitája. A két ellentétes álláspont vezéralakja Camillo Golgi (1843-1926) és Ramón y Cajal, akik vitájukat még a Nobel-díjuk átvételekor is folytatták.

1 Cajal és tábora azt az álláspontot képviselte, hogy a neuron (az idegsejt) sejttesttel és nyúlványokkal rendelkező, fejlődéstanilag és anatómiailag is önálló egység, amely ingerületét egy vagy több, szintén önálló sejtnek adja át. Golgi és követői szerint azonban az idegrendszer összefüggő hálózatot képez, megszakítás nélküli struktúra. Ma már szinte érthetetlennek tűnik számunkra a Golgi féle álláspont, de annak idején mindkét tábor igyekezett tudományos érvekkel alátámasztani álláspontját. Ebben a rendkívül fontos munkában vett részt Miskolczy Dezső is Cajal oldalán, és a győzelem az övék lett. Miskolczy 1925-ben megjelent dolgozatai az elsődleges és a transneuronalis degeneráció módszerét alkalmazva támogatják a neuron-tant. Kimutatja, hogy az axon (a tengelyfonal) degenerálódik a sejttest károsodása következtében, és a nyúlványok végén szinapszisok (ingerületet átadó struktúrák) helyezkednek el. Egyes pályarendszerek (pl. kisagyi pályák) agykérgi végződésének helyét lokalizálta és embriókban tisztázta az idegrostok velősödésének idejét a különböző rostrendszerekben. Ezek a pontos mikroszkópos vizsgálatok sok kitartást és szorgalmas munkát követeltek meg, amelyet a fiatal kutató örömmel teljesített. Közvetlen főnökével Schaffer Károly professzorral pedig nagy monográfiát írt Histopathologic des Neurons címmel. Az is Miskolczy ilyen irányú kutatásának elismerését jelentette, hogy Ramón y Cajal őt kérte fel arra, hogy a Bumke-Foerster Handbuch der Neurologie (ma is használatos) kézikönyvbe írt neuron-tanulmányát ő fordítsa spanyolból németre. Madridi kutatómunkája mellett az ambiciózus fiatal tudósnak még arra is volt ideje, hogy 1925-ben az Orvosi Hetilapba „Madridi levél" címen érdekes közleményeket írjon, pl. ,,A spanyol elmebetegügyröl", „Ramón y Cajal egyéniségéről". Későbbi agyszövettani kutatásához saját maga is kidolgozott egy festési technikát, amellyel a Bielschowsky-féle impregnációs eljárást módosította. Miskolczy festési módszerének sikeréről Cajal, a nagy mester is beszámolt egyik munkájában. Madridból való hazatérése után jelent meg (Zeitschrift für die gesamte Anatomie und Entwicklungsgeschichte, München, Berlin, 81. (1926) 6/6, 641.)) egy nagy figyelmet keltő dolgozata arról, hogy az idegrendszer centrális pályái miért kereszteződnek. Ebben a struktúra és a funkció szoros összefüggésének elvét fejti ki, és azt igyekszik bizonyítani, hogy a magasabb rendű állatokban a szimmetrikus felépítettség mellett a tökéletes locomociót a pályák kereszteződése teszi lehetővé. További tudományos munkásságában egymás mellett jelentkeznek az elméleti szintű alapkutatás (főleg szövettani vizsgálatok) és a klinikai megfigyelések, a betegágy mellett szerzett tapasztalatok tudományos feldolgozása. Ilyenek az 1920-as évek végének és a szegedi tanszék elfoglalásának idején megjelent közlemények, mint pl. „Az ideges reszketés kezelése", „Van-e lucidum intervallum?", „Elme és idegbetegek hizlalása insulinnal", „Veseműködés és idegrendszer", „A gerincvelő-daganatok felismerése", „A körülírt nagy agyi sorvadás felismerése". Ez utóbbi közlemények klinikai adataihoz az akkor legmodernebb diagnosztikus vizsgálatokat kellett alkalmaznia. 10 Golgi és Cajal együtt és megosztva kapta a Nobel-díjat 1906-ban idegrendszeri kutatásaikért. Agyszövettani kutatásaik mellett fontos és ma is alkalmazott szövettani festési módszereket dolgoztak ki.