Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)
KÖZLEMÉNYEK - COMMUNICATIONS - KARASSZON István: Hermeneutika és diagnosztika a bibliai Sámson-történetek példáján bemutatva
A történet maga Sámson házassági szándékával indul. Minden rendben is lenne, csak útközben ne jönne a közjáték az oroszlánnal: a 14,6 szerint Sámson egy fiatal oroszlánt 8 tépett ketté. Természetesen a kételyek megfontolandók az elbeszélés történetiségét illetőleg: bármily erős is volt Sámson, már csak az állat reflexeinek fejlettsége révén sem képzelhetjük el az esetet. Bizonnyal hiperbolikus tehát az elbeszélés tartalma. Meg kell kérdezzük azonban: miért kell egy oroszlánt széttépni? Misszionáriusokkal való beszélgetéseim történetesen elláttak kellő ismerettel, hogy hogyan kell viselkedni, ha a szabadban oroszlánnal találkozunk (bár, remélem, nem lesz szükségem alkalmazni ezt az ismeretet): még ha puska is van nálunk, szépen várni kell addig, amíg az oroszlán elvonul. Az ember ugyanis nem zsákmányállata az oroszlánnak - persze, ha konfrontációra kerül a sor, nem kétséges annak kimenetele. Igen valószínűtlen tehát azt föltételeznünk, hogy az oroszlán Sámsonra támadt volna, s önvédelemből kényszerült volna Sámson az oroszlán széttépésére. Inkább az tűnik valószínűnek, hogy Sámsonnak az állatokhoz való viszonya nem volt szokványos. A 15,14. kk szerint ui. Sámson azzal bünteti meg a filiszteusokat, hogy háromszáz (!) rókát fog, azoknak farkát összeköti, majd fáklyával meggyújtja, s az égő rókákat a filiszteusok lábon álló gabonájába dobja. A kár, természetesen, óriási. Csakhogy: képzeljük el, meddig tart az, ha valaki háromszáz (vagy akár csak harminc) rókát összefogdos! Minden bizonnyal sokáig, megfontolt tettről van tehát szó. Továbbá: a szerencsétlen állatok bizonnyal nem egy irányba szaladtak, hanem össze-vissza. Vélelmezhetjük, hogy csupán véletlenszerű, ha ténylegesen a gabonaföldre rohantak (ugyanolyan joggal a hegyekbe is szaladhattak volna); irányítani ugyanis az égő farkú rókákat még egy hatalmas erejű Sámson se tudhatta! 9 A történet értelme tehát nem annyira a bosszú a filiszteusokon, mint inkább - fájdalom - a rókák kínzása. Fölmerül a gyanú, hogy valamilyen betegség áll a háttérben. 10 Önmagában ez még kevés lenne, ha nem erősítené meg gyanúnkat Sámsonnak emberekhez való viszonyulása. Az esküvő azért hiúsul meg, mert Sámson találós kérdését a filiszteusok kitalálták. Lehet, hogy bosszantó eseményről van szó, főként akkor, ha maga a menyasszony árulta el a titkot. Ám itt valami történt: Sámsont „megszállta az Úr lelke", aminek következtében Askelónba megy, hogy ott harminc embert megöljön, s az ő ruháikkal fizesse meg az elveszített fogadás tétjét. Ha mindenki így reagálna egy elvesztett fogadásra, akkor egy futball-meccs végén nem maradna élő ember Angliában! Nyilván túlméretezett reagálásról van tehát szó, amit talán joggal nevezhetünk dührohamnak is. Meglepő a kifejezés: Sámsont „megszállta az Úr lelke" 11 - éppen úgy, mint Sault; csakhogy Saul viselkedése se nevezhető minden további nélkül átlagosnak, főként nem akkor, amikor ezzel a kifejezéssel illeti őt a Biblia (ISám 10): a még izraeliek számára is meghökkentő extatikus próféták közé lép be ekkor Saul. Sérült pszichéjét későbbi depressziója majd 8 Az „oroszlánkölyök" fordítás félrevezető: a k c fir ui. fiatal, erős oroszlánt jelent. 9 Természetesen itt egy kis helyismeretre is szükség van - csak aki látogatást tett a filiszteus partvidéken, az láthatja, hogy mennyire abszurd az irányított égő rókák képe. Mivel sokaknak nem áll módjukban egy bibliai történet földrajzi megjelenítése céljából Palesztinába utazni, utaljunk Z. Kállai pontos leírására, a Biblia földrajzi adatainak részletes kiértékelésével: Historical geography of the Bible. The tribes of Israel, JerusalemLeiden, The Magnes Press-E.J.Brill, 1988., 361. kk. 10 Természetesen nem én vetem föl: 0. Margalith: Samson's foxes, in: Vetus Testamentum XXXV (1985), 224229., speciálisan olyan betegségre gondol, ami állatokra irányuló szadizmusban nyilvánult meg. 11 A nem átlagos szóhasználathoz vö. M. Dreytza, Der theologische Gebrauch von RUAH im Alten Testament. Eine wort- und satzsemantische Studie, Giessen/Basel, Brunnen, 1990, 170-171.
