Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - Kóczián Mária - Kölnéi Lívia: A homeopátiás gyógyítás története Magyarországon

betegek elkülönítésére. Az emeleten két tizenkétágyas teremben ápolták a bentlakó betegeket és két szobát tartottak fenn a fizetőbetegeknek. A kórház vezetője hosszú időn keresztül Blesz volt. Az 1848-as forradalom előtti évtizedekre általában jellemző, hogy a homeopátiaellenes tanulmányok, újságcikkek, pamfletek sok érzelmi és ezzel szemben kevés tudományos elemet tartalmaztak, így a két orvosi tábornak nem volt alkalma szakmai vitát kezdeni egymással. 1830-ban megjelent az Organon negyedik kiadásának magyar fordítása (Bugát Pál és Horváth József munkája), és még ugyanebben az esztendőben napvilágot látott a legismertebb homeopátiaellenes gúnyirat Kováls Mihály orvos tollából Antiorganon azaz Orgonarosta címmel. Amint már a címe is mutatja, nem szakmai cáfolat, hanem kitűnő stílus- és témaparódiája az Organonmk. Érdemes idézni a bevezetőjéből, mert visszatükrözi a korabeli orvosok többségének vélekedését az ,,eltévelyedett" orvosi irányzatokról: „Mióta az orvostudományra adtam magamat, azóta három szakadás támadt a' nyavalyatudományban (pathologiában) és a' gyógyítástudományban (therapiában). Ezen tévelygések közt első volt a' Browneság (Braunianismus), a' második a' Mesmerség (Mesmerismus), vagy az élőállati mágnesesség (animalis magnetismus); harmadik a' most divatjában lévő hasonló-nyavalyásság (homoeopathia) ". És még egy idézet, ugyancsak a bevezetőből, amely a homeopátia széleskörű terjedéséről árulkodik az 1820-as évek végén: tavaly az Országban keresztül két utat tévén, tapasztaltam, és itt, az Ország közepén lakván, mind untalan hallom: hogy a' homoeopathiát a' mi Országunkban is sok, még köz hivatalbeli orvosok is gyakorolják, és terjesztik ". 1837-ben Ivanovich András, támadásokra reagálva, Hasonszenves gyógyrendszer című munkájában tudományos igénnyel foglalta össze a homeopátia téziseit, elméletét. A nagy hivatali hatalommal rendelkező orvosok közül Lenhossék Mihály országos főorvos volt az, aki az egészségüggyel foglalkozó irodalom cenzoraként támogatta homeopátiaellenes írások megjelenését. Akadt azonban néhány szimpatizáns és támogató szakmai körökben is, pl. Bugát Pál, az orvosi kar dékánja, Stáhly Ignác főorvos, H offner József, az állatorvostan egyetemi tanára. 1837-ben helytartótanácsi rendelettel visszavonták a tizennyolc évvel előbbi tiltást, és engedélyezték a homeopátia alkalmazását. Ezzel elhárult az akadály a hivatalos érdekérvényesítés útjából. A homeopata orvosok társadalmi státusza megszilárdult. Míg 1833-ban Pesten négy homeopata orvos működött, 1843-ra számuk tízre nőtt (nyolcan Pesten, ketten Almást Balogh Pál (1794-1867)