Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)
TANULMÁNYOK - ARTICLES - Birtalan Győző: Tudományos belgyógyászat Magyarországon 1919 és 1945 között
Az arzén és vaskészítmények hagyományos roboráló szerek. Jelentőségük az anaemia perniciosa oki terápiájában a húszas évek második felétől módosul. A vészes vérszegénység kezelésének elveit Bencze 1936-ban foglalja össze. 91 A parenterális vaskezelés javallatáról 1927-ben olvashatunk tbc eredetű anaemia esetében. 92 A jódkészítmények régi tekintélye érvényesül abban, hogy a spanyol influenza kezelésében és profilaxisában is ajánlják a jódkáliumot. Tartósan elterjedt érgyógyszerként és a hypertonia eseteiben. A jódterápia leglényegesebb indikációs területe a hyperthyreosis patomechanizmusának feltárásával tisztázódott. A kérdés gazdag irodalmából Julesz 1935ben megjelent közleményére utalok. 9j Akkor alkalmazzák az endovazalis jódkezelést is a tüdőgyógyászatban. Brómkészítményekkel főként a nyugtató, altató szerek között találkozunk. E területen a barbiturátok dominálnak, a belladonna, valeriána és egyéb enyhébb hatású preparátumok mellett. Az előző időszakban használatos fájdalomcsillapítókhoz és görcsoldókhoz képest ezekben az évtizedekben nincs lényeges haladás. Új erélyes népszerű stimulánsként tűnik fel az Aktedron. Túladagolására többen figyelmeztetnek. Az antireumatikus szerek között az általánosan használt szalicilszármazékok mellett az új típusú nem veszélytelen atophan, tophosan is megjelenik. Izületi betegségek gyógyítására alkalmazzák a parenterális kénterápiát. A kén egyébként divatos "áthangoló" kezelések egyik kedvelt anyaga. Figyelmeztettek is az ebből adódó jatrogén ártalmak lehetőségére /pl. appendicitis aktiválódhat/. Széleskörű indikációja volt. Hypertonia, gyermekkori chorea gyógyítására egyaránt javasolták. A natrium thioszulfát detoxikáló szerként bevált. Az előző időszakban már megismert szerv-testnedv substituensek századunk harmadik, negyedik évtizedeiben is megjelentek a belgyógyászati gyakorlatban. Indokolásuk az újabb kutatások eredményeinek birtokában racionálisabb lett, hatóanyagtartalmuk tisztítottabb. A szubsztitúciós kezelések indokolása részben a feltételezett anyaghiány pótlása, részben áthangoló-immunserkentő ingerek és speciális hormonhatások előidézése. A szorosabb értelemben vett szerv-testnedv therápiák anyaga továbbra is igen változatos volt: Porcogó készítmények-izületi gyulladás, érfalkivonatok-érelmeszesedés, lépkivonattüdőtbc, csontvelőkivonat-vér és pajzsmirigybetegségek, agypép-elmebaj, lipoidokvegetatív idegrendszeri zavarok, csontátültetés-tetánia, tonsillanedv-vérzékenység esetében. A szívizomkivonatok tekintélye, később ATP-vel, B-l vitaminnal kombinálva évtizedeken át szilárd maradt. Különlegesen pozitív jelentőségűnek bizonyult a májkészítmények bevezetése a vészes vérszegénység gyógyításában. Ezeket kezdetben perorálisan alkalmazták. A húszas évek végétől jelennek meg a parenteralisan adható máj és gyomorkivonatok. Egyidejűleg felfigyelnek az eredményes kezelésre bekövetkező retikulocytakrizisre. Hatásosságuk ellenőrző vizsgálatával Rusznyák 94 és Engel foglalkoztak. Az alapkutatásokkal jól megalapozott en91 Gy., 1936. 25-26, 387. 92 OH., 1927.49, 1419. " Gy., 1935.3,68. 94 O.H., 1934. 18,389.
