Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEWS

tás", fejezet valamelyik alfejezetében. Máskor bizonyos fontos témákat, így a mágia naturalist, a terápiákat, a táplálkozástant stb. keressük a felsoroltak között - legalább is önálló egységként - hiába, és abba is könnyű lenne belekötni, hogy például a balzsamozás miért a patológián belül jelenik meg e rendszerben. Minden lehető kifogás azonban mellékes, hiszen a kutatásban a továbbiakban, nemcsak az orvostörténészek, hanem minden tudomány- és művelődéstörténész számára nélkülözhetetlen, páratlan alapossággal és becsülettel megírt bibliográfiát kaptunk Dörnyei Sándortól ajándékba, amelyért hálás köszönet illeti őt és kiadóját egyaránt. Magyar László András Dörnyei Sándor: Régi magyar orvosdoktori értekezések. Nagyszombat-Buda-Pest, 1772-1849. Első kötet. AbelesKuthy. Bp., Borda Antikvárium, 1998. 308 1., ill., Dörnyei Sándor: Régi magyar orvosdoktori értekezések. Nagyszombat-Buda-Pest, 1772-1849. Második kötet. La Rose - Zuckerkandel. Bp., Borda Antikvárium, 2001. 312 I., ill. A középkori, pécsi, óbudai, pozsonyi kísérletek után az első - immár tartósan működő - orvosi kar hazánkban, Mária Terézia rendeletére, 1769-ben, Nagyszombatban létesült. A kar 1777-ben Budára, majd innen 1784-ben mai székhelyére, Pestre költözött, az első doktori értekezések kiadására azonban csak 1772-ben került sor. A kötelező orvosdoktori értekezés (dissertatio inaugural is medica) megvédése és kiadása az egyetemi pályafutás lezárását jelentette. A disszertáció nyomtatott formája általában magából az értekezésből és a vizsgán megvédendő tézisek felsorolásából állt. A disszertációk nyelve sokáig latin volt, csupán az 1820-as évektől jelennek meg kétnyelvű, vagy kizárólag magyar nyelvű munkák (nagyjából a feldolgozott disszertációk egynegyedét írták magyar nyelven). E dolgozatok zömének tudományos értéke elhanyagolható, általában ugyanis olyan témákat dolgoztak föl, amelyek a vizsgaelnök vagy a bíráló tanár érdeklődési körébe tartoztak (néha a dolgozatokat maguk a tanárok is írták), és céljuk inkább a tájékozottság, a tudományos munkára való alkalmasság bizonyítása volt, semmint újdonságok közlése: eredeti gondolatokat ezért az írásokban elvétve találunk. A disszertációk mégis fontos orvostörténeti és kortörténeti dokumentumok, s nem csupán azért, mert gyakran biográfiai, bibliográfiai forrásként használhatók. Egy-egy téma gyakorisága, a feldolgozott irodalom jellege, a nyelvezet, a tanulmányokban megjelenő gondolkodásmód ugyanis mind-mind érdekes adalékul szolgálhat hazai tudománytörténeti, művelődéstörténeti, nyelvészeti, vagy éppen terminológia-történeti kutatás számára, a magyar orvosképzés története szempontjából pedig e munkák ismerete és további elemzése egyértelműen nélkülözhetetlen. (Itt jegyezzük meg, hogy a hazai orvostársadalom nagy része az egyetem alapítása után is külföldön szerzett doktori címet: a külföldön írt disszertációk feldolgozása egy majdani harmadik kötet témája lesz). Dörnyei Sándor több évtizedes, sokszínű - és véleményünk szerint eddig kellően el nem ismert - tudománytörténeti és bibliográfusi munkássága szerencsénkre a disszertációk területére is kiterjedt. Fáradhatatlan szorgalommal gyűjtötte egybe adatait - hazai és külföldi forrásokból egyaránt - figyelme azonban nem csupán a bibliográfiai adatok rögzítésére, az életrajzok rekonstruálására és a könyvészeti szempontok figyelembevételére terjedt ki, hanem a disszertációk szövegére, tartalmára is. Ennek köszönhetjük a sok remek annotációt és utalást, amely ezt a kiadványt különösen értékessé teszi és az átlagos bibliográfiák színvonala fölé emeli. Ugyancsak fel kell hívnunk a figyelmet a terjedelmes, adatokban, szempontokban és gondolatokban gazdag bevezető tanulmányra, amely a maga nemében és témájában egyedülálló és hazai vonatkozásban kétség kívül minden további ezirányú kutatás kiindulási pontja lesz. E tanulmányban olvashatók olyan részek is, amelyeket Dörnyei előtt senki még meg nem írt, a közölt nyelvi, könyvészeti statisztikák mellett rendkívül érdekes például a disszertációk kereskedelmi forgalmáról, eredetiségéről, magyar nyelvtörténeti jelentőségéről írott fejezet. Hasonló bibliográfia összeállításával eddig ketten próbálkoztak Magyarországon: Győry Tibor - Szinnyei József könyvészetet kivonatoló - összeállítása (1900) azonban nem csupán bibliográfiai adataiban hiányos, hanem a disszertációk jelentős részét még címről sem ismeri, Réti Endre jóval színvonalasabb munkája (1974) pedig számos hibával terhes és teljesnek sem mondható. A jelen bibliográfia 919 tételt tartalmaz és a jelenleg ismert valamennyi hazai disszertációról pontos leírást közöl: Dörnyei Sándor köteteinek különös értéket ad, hogy a szerző benyomásunk szerint - minden munkát a kezébe vett és átolvasott, hibákra alkalmat adó szekundér forrásokból soha nem dolgozott. A bibliográfia felépítése egyszerű és áttekinthető: Az egyes disszertációk a szerzők nevének abc-sorrendjében. folyamatosan számozva követik egymást. A teljes bibliográfiai leírás után a szerzők adatai következnek (névvariá-