Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)

KRÓNIKA-CHRONICLE

melyet a Hajdú Bihari Napló-napilapban is publikált. Ravatalánál mély megrendüléssel búcsúztak tőle családtagjai, munkatársai és tisztelői. Emlékét kegyelettel őrizzük meg és főhajtással tisztelgünk a szakmai és emberi nagysága előtt. Sz m od its László GERENCSÉR FERENC (1931-2002) Gerencsér Ferenc földműves családban született a Zala megyei Hahóton - édesapja sokáig a falu bírája volt. Édesanyja Vörös Ilona a közeli Pölöskéről származott. Elemi iskoláit szülőfalujában, a népiskolában végezte, majd tanítója javaslatára, rokonai támogatásával a Budapest Kegyesrendi Gimnáziumban folytatta tanulmányait, amelyeket a háború alatt egy évre meg kellet szakítania. Az államosítások után, 1951-ben tehetett csak érettségit, immár az Eötvös Gimnáziumban. Azonnal felvették az orvoskarra. 1956 Győrben, szigorló orvosként érte. 1957ben szerzett diplomát, majd 1957 őszén az ORFI Fül-Orr-Gégészeti osztályára került, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. 1960-ban egy évet töltött az NDK-ban, szakmai gyakorlaton, hazatérve tette le a szakvizsgát. 1961-ben megnősült, két gyermeke született, Zsuzsanna (1965) és Ferenc (1968). Boldog, tevékeny életét - nyolc unokának örvendhetett - csak 1991-ben kezdődő, bámulatra méltó lelki erővel, tisztánlátással és derűvel viselt betegsége árnyékolta be. 1994-ben, mint osztályvezető főorvos vonult nyugdíjba. Gerencsér Ferenc még, mint az ORFI dolgozója került kapcsolatba az Orvostörténeti Könyvtárral, majd az orvostörténelemmel. A Magyar Orvostörténelmi Társaságnak, amelynek előadó ülésein gyakran szerepelt színes, érdekes előadásaival, hamarosan vezetőségi, majd elnökségi tagja lett. Nyugdíjazása után az Orvosi Hetilap orvostörténeti, Florus-rovatát szerkesztette sikerrel. Sokrétű gyógyítói, vezetői, orvostörténészi tevékenysége mellett a Fül-Orr-Gégészeti Társaságnak és a Piarista Diákszövetségnek is aktív tagja volt. Szeretetreméltó lényét, szelíd humorát, nagy tudását és mély emberségét nem feledjük sosem. M.L.A. HUSZÁR GYÖRGY (1911 -2002) 1911. október elsején született Budapesten, édesapja is fogorvos volt, tőle kapta az indíttatást az orvosi és a fogorvosi pályához. Budapesti középiskolai tanulmányok után a Kolozsvárról Szegedre menekült Ferenc József Tudományegyetem általános orvosi karát végezte el (1929-1935), de 1932-tól már a szegedi Anatómiai Intézet gyakornoka volt. Ekkor még a fogorvosképzés az orvosi diploma megszerzése után kezdődhetett meg, így 1937- tői a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karához tartozó Fogászati Klinika gyakornoka lett. Mindvégig, nyugalomba vonulásáig e klinika munkatársa volt, illetve 1951-től - miután az orvosi kar önálló egyetemmé szerveződött át, és ezen belül megszervezték a Fogorvostudományi Kart - a Fogpótlástani Klinika lett végleges működési területe. Végigjárta az egyetemi "ranglétrát", tanársegéd, adjunktus, majd docens, címzetes egyetemi tanár lett, a fogászati anyagtant, fogpótlástani propedeutikát és ondontológát adta elő, a fogorvosok nemzedékeit tanította, óriási tekintélye volt a hazai fogorvosi társadalomban. Az elsők között foglalkozott gerosztomatológiával, az önállóvá vált magyar fogorvosképzés számára alapvető kézikönyvek, tankönyvek, egyetemi jegyzetek szerzője, társszerzője volt, amelyek közül kiemelkednek a Fogpótlástan (1950), Fogpótlási technológiája (1959), Gerontostomatologie (1962), A fog- és szájbetegségek megelőzése (1965), Bevezetés a fogpótlástanba (1979) című alapvetések. A Fogorvosi Szemle c. folyóiratot, felelős szerkesztőként, majd főszerkesztőként 1955-től irányította, nem sokkal halála előtt mondott le e tisztségről, illetve e lap szerkesztőbizottsági tagságáról. Érdeklődésének középpontjában a hazai és az általános fogor-