Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)

KRÓNIKA-CHRONICLE

voslás-törlénet állott, amelyhez ösztönzést még a második világháború előtt kapott az egykori Fogászati Klinikán, amelyet még Árkövy József alapított az 1890-es években. Itt minden eszköz, minden tárgy az egykori mesterről szólt, szinte "kötelező" lett a fogorvoslás történetével foglalkozni. Ismerte még Salamon Henriket, az első magyar fogorvoslástörténet szerzőjét, bár e munka nem a történetírás szigorú szabályai szerint készült, inkább eseményekre, történetekre, kiváló fogorvosok életrajzára és munkásságának ismertetésére törekedett, amely a tudományos igényeknek is megfelelő kutatások számára ösztönző forrást jelentett és jelent ma is. Huszár György 1965-ben megjelentette a Magyar fogorvoslás történetét a Medicina Kiadónál, amely napjaiig dolgozta fel - az általános fogorvoslás történetébe ágyazott formában - a hazai fogászat fejlődését. Kiváló munkájának folytatását ugyan nem írta meg, de a Fogorvosi Szemlében, az Orvostörténeti Közleményekben és német nyelvű szaklapokban megjelentetett írásai ezt a művet alapozták meg. Mindennapos fogorvosi tevékenysége mellett azonban erre aligha volt ideje. A fogorvosi karon összegyűjtötte a nagy elődök tárgyi emlékeit, valóságos kis "kari múzeumot" hívott életre, de nyugalomba vonulása után (1977) ez szétszóródott. Élete vége felé értékes gyűjteményének jelentós részét a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltárnak adományozta, amelyben nemcsak ritka eszközök voltak, de kiemelkedett "dedikált" különlenyomat-gyüjteménye is. 1960-ban az orvostudomány kandidátusa, 1978-ben e tudományszak akadémiai doktora lett, 1982-ben címzetes egyetemi tanárrá nevezték ki. Ott volt az Orvostörténeti Szakcsoport (1957), a Magyar Orvostörténclmi Társaság (1966) alapításánál, s az utóbbinak 1966-tól 1992-ig alelnöke, vezetőségi tagja, az Orvostörténeti Közlemények szerkesztőbizottsági tagja volt. 1997-ben tiszteletbeli alelnökké választották, 1979-ben elnyerte a magyar orvostörténelem legnagyobb kitüntetését, a Weszprémi István-emlékérmet. 1978-ban megkapta a Balogh Károly Emlékérmet is. Rendkívüli tárgyként a fogorvosi karon előadta a fogorvoslás történetét, többen ezeken az előadásokon kaptak ösztönzést a további kutatásokhoz. Rendkívül sokoldalú és színes egyéniség volt. A rendszerváltozás éveiben "bábáskodott" a hazai szabadkőműves páholy újjászervezésében. Élete végéig megtartotta humorát, derűs életszemléletét, vele találkozni, előadásait - magánbeszélgetésekkor anekdotáit - hallgatni élmény volt. 2002. április elsején hunyt el Budapesten. K.K. LÁZÁR SZÍNI KAROLA (1929-2000) 2000. április 15-én, súlyos betegség következtében elhunyt Lázár Szini Karola tanár, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Tanszékének tanársegédje és kabinetfőnöke. Lázár Szini Karola Szárhegyen született, Hargita megyében, 1929. január 6-án. Szülőföldjéről a kősziklák keménységét, a fenyvesek magasba törekvését és a források tisztaságát hozta magával. A türelem, kitartás, fáradhatatlan munka és ragyogó értelem jellemezte már kisgyermek korában. Érettségi után (Gycrgyószentmiklós, 1948) beiratkoztt a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemre, ahol magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett (1952). Először Nagybányán egy műszaki középiskolában, majd Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas Líceumban tanított. Mivel érdeklődési köre a tudományos kutatói munka volt, versenyvizsgával áthelyezkedett az OGYI Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Tanszékére, ahol tanársegédi, majd kabinetfőnöki minőségben dolgozott. Nagy lendülettel és még nagyobb érdeklődéssel, fáradságot nem ismerve vett részt a tanszék tudományos kutatómunkájában. Tanulmányozta a marosvásárhelyi orvosok és gyógyszerészek 18. századi tevékenységét és történetét. Foglalkozott a nők szerepével az orvostudomány fejlődésében. Dolgozatainak egy részét az Orvosi Szemle - Revista Medicala, a Farmacia, a budapesti Orvosörténcli Közlemények, a Gyógyszerészet, a Természet Világa, az Orvosi Hetilap, a római Pagine di Soria della Medicina közölte. Ismeretterjesztő cikkeivel a Korunk, a Dolgozó Nő, a Művelődés és a Magyar Nyelvőr hasábjain szerepelt. Igyekezett mindazt, amit felkutatott közkinccsé tenni. Szoros kapcsolatot tartott az Intézet különböző tanszékeivel, keresett, kutatott, irattárakat bújt. Munkahelyének megváltozásával a Megyei Könyvtárban, majd a Teleki-Bolyai Dokumentációs részleg könyvtárosaként dolgozott nyugalomba vonulásáig (1984). Ezután visszavonultan, csendes magányban, családja körében élt, mint kétgyermekes anya, könyvei, jegyzetei között, küzdve gyógyíthatatlan betegségével. Halálával a román és a magyar orvostörténeti kutatás egyik legje-