Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)

ADATTÁR - DOCUMENTS - Pető Mária: Domenico Sestini leírása a buda-alhévízifürdőkről

Sestini lapalji jegyzetében a következőket írja: "A bithyniai Brussa e fürdőiről, melyekről Plinius beszél Traianushoz írott leveleiben , megtalálható Odeporiconomban, melyet 1779-ben készítettem a kysikosifélszigeten, Brussán, Niceán etc. keresztül. A konstantinápolyi fürdők" "A fürdőket mindig faragott kövekből építik úgy, hogy benne egy, vagy akár több, falakkal elválasztott olyan fürdőfülkét alakítanak ki, amik között azért szabad az átjárás. Mindegyikben van legalább egy, de néha több, egyetlen márványtömbből csiszolt, szenteltvíztartóhoz hasonlatos, de annál sokkal nagyobb mosdómedence, amibe egy kis csapból hideg víz, egy nagyobbal pedig meleg víz folyik. Közfürdőben ritkán van fürdőmedence, annál inkább a magánházaknál. Az ilyen padlófűtéses fürdőszobák alatti, pillérekkel alátámasztott üres részt Genem-nek, vagyis tüzes kemencének hívják. Nagy és széles márványlapok szolgálnak e boltozatos és áttört tetejű fürdőhelyiségek padozatául, ahova csak a mennyezet apró ablakain keresztül jut be a fény, akárcsak egyes monostorokban. A falak belsejében lévő kürtőkben száll fel a fürdő fűtésére szolgáló tűz melege és a füst. A szorosan záródó ajtókat nemezzel vonják be és a kupolát kívülről cementtel vagy ólommal borítják. Az egyik fürdőszoba mellett van rendszerint a hidegvíztartály, ami nem más, mint egy nagy kalaphoz hasonlatos, visszahajlított peremű rézüst, amit alulról egy pontosan ugyanakkora kemence fűt. E kettőt olyan tökéletesen illesztik össze, hogy a lángok semmiképpen sem szökhetnek ki a padló alól. A füst a kürtőkön át távozik, a tűz pedig éjjel-nappal ég a közfürdőkben. Sok török már csak kivagyiságból is állandóan melegen tartja a fürdőjét. Egy vaslemezzel elzárják a kemence száját, csak hogy még nagyobb legyen a meleg. Még a legtisztább víz is vízkövet hagy maga után az üst alján, amit aztán rendszeresen tisztítani kell, hogy rá ne égjen. A fürdőszobák mellett van egy nagy kőből vagy fából épített öltözőhelyiség. A fürdéshez itt egy nagy, a mellkastól a sarokig érő, kék vagy fehér színű, pamut, esetleg selyem fürdőlepedőt öltenek magukra és fapapucsot vesznek fel, hogy ne piszkolják be és ne égessék meg a lábukat. A fürdőző nők haját néhány szolgálóasszony mossa meg és fonja be. Elég nyomorúságos életet élnek, hiszen egész nap csak izzadnak, és mivel mindig hideg vizet isznak, legtöbbjük hektikában vagy vízkórban hal meg a konstantinápolyi orvosok szerint. Amikor egy vendég belép a fürdőbe máris izzadni kezd. Leizzadás után szárazra dörzsölteti magát egy teveszőr mosdókesztyűvel, majd szappannal vagy az agyaghoz hasonló zsírfölddel lemosatja magát. Eközben állandóan meleg vízzel locsoltatja a testét és a fejét, amíg csak teljesen tiszta nem lesz. Ekkor új lepedőt hoznak neki és tetőtől talpig bebugyolálják Igy megy ki a nagyterembe és lepihen a szőnyegre. Télen egyébként fél, nyáron negyedórát kell legalább várni, mielőtt kimehetnénk a fürdőből. 9 ifj.Plinius levelei. X.23-24. Fordította Maróti Egon. Bp., 1966. 480-481. 10 Sestini,D.: Lettere odeporiche o sia viaggio per la penisola di Cisico, per Brussa e Nicea. Livorno 1785. " Sestini,D.: Viaggio curioso etc. 316-319. Description d'un bain de Constantinople.