Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)

ADATTÁR - DOCUMENTS - Kicsi Sándor András: Adalékok a népi dermatológia terminológiájához

amely megemlékezik Krisztus utolsó szájfájásáról, amikor epével megitatták és a zsibrék kihányta száját. Az egyház által elismert szentírásokban nincs erről szó." Kótyuk Erzsébet idevágó ráti közlése a következő. "A csecsemők és a kisgyermekek gyakran szenvedtek egy másik betegségtől is: (...) amikor hójag van a szájába, zsébréje van. A nyelve annyira fáj, hogy a nyála fajik. Nálunk vót egy öregasszony, a trágyadombra vitte a betegeim ugy tartották (...) Ki kellett tátani a száját, a sal ló vígit ugy megforgatta a szájába, valamit mondott, de nem árulta el soha senkinek (...) miír kellett a trágyadombhoz menni, azt se mondta. Nagyon öreg asszony volt mán, én pici gyermek voltam. Ezt hallottam, hogy csinálták, de ő azt soha senkinek el nem árulta. (...) Egyes adatközlők a száj penészt és a zsébrét azonos betegségnek tartották (2000: 48; Kótyuk további magyar összehasonlító adatokat is melít a zsébréről). 19. ZSIKORA: a zsikora csak Czimmer Anna előbb idézett gyűjtéséből ismeretes fenti jelentésében. Szinnyeinél (1901: 1074): zsikora (Szatmár és Bereg m.) 'töpörtyű', zsigora (Zilah, Székelyföld) 'köszvény (különösen kutyáé, macskáé, de emberé is)'. Ami miatt még érdemes számontartani, az a 'tepertő' jelentése (lásd 10. PAPFALAT alatt). A zsikora, akárcsak a zsebre és változatai, a magyar nyelv azon szláv jövevényszavai közé tartozik, amelyeknek pontos származása még tisztázatlan. Az elsősorban a betegség elnevezéseit vizsgáló nyelvészek a betegség páratlanul változatos vélt okairól is megemlékeztek. Beke Ödön tudósítása szerint oka lehet, hogy valaki megrágalmazta (Csesztreg, Zala m.), amit Musits Jenő közlése szerint Rábagyarmaton (Vas m.) így fejeztek ki: rábeszéltek. Szintén ez utóbbi helyen "Gyógyítására összetört sárgacukrot ruhában a nyelvre borítanak vagy kristálycukorral dörzsölik vagy sárgopipitérre (-rel) öblögetik" (idézi Beke 1939: 49). Csaba József közlése szerint "Csákánydoroszlón akkor kapják, ha esznek, s ezt végig nézi egy éhes kutya, s nem adunk neki egy falatot. El lehet veszejtenyi, ha egy darabka kenyeret háromszor végighúzunk a hólyagokon, s utána kankutyának adjuk. Más tanács szerint elmarad a hólyag, ha az ümög gallergyát háromszor megharapjuk" (idézi Beke 1939: 49). Noga Tibor közlése szerint "A nógrádmegyei Nagyorosziban zsebre a pattanás, szintén megszólás következménye. Ki kell menni a trágyadombra, egy darab trágyát a kézbe venni, s a fájós nyelvre helyezve három napon át háromszor ezt a bűvös igét mondani: Nap menjen nyugatra. Tyúkok mennek délre. Zsebre menjen ganajra" (idézi Beke 1939: 49). Mokány Sándor (1980: 16) is sok adatot közöl a betegség vélt okairól (az utóbbi kettőt saját gyűjtéséből): "amit a kutyának szánta, ne edd meg, mer epfing nyől a nyelvedenn!" (Kisdörgicse, Zala m.); "Ha valaki megeszi valakinek a falatját, falat nő a nyelvére" (Borsavölgy, Vajkai Aurél gyűjtése); "Falatka nüött a nyelvedre, mer lekacaktad a fingot" (Técsö, Máramaros m.); "Finkőü nőtt a nyelvedre, mer veszett kutya nyomába liéptél" (Dercén, Bereg m.). Bálint Sándor (adatai már a szegedi szótárában is megtalálhatók) az alábbiakat jegyezte fel Szeged vidékéről: "EBFING, másként finghólyag, hörpencs: nyelven támadt kis pattanás. Tápaiak szerint annak a nyelvén női, aki nevetni kezd, amikor fingást hall. Úgy múlik el, hogy a 'beteg' odaszól valakinek: ebfing kőtt a nyelvemön. Erre azt kell felelni: ha kőtt, ma kőtt. Hónap ragadjon a Kis Örzse seggire! Mindig olyan személyre kell ragasztani, aki napnyugatra van tőlük. Más, tápai eljárás szerint ezt kell mondani: hörpencs nyőtt a nyelvemön. Ha kő, ma kő, hónapra akkora lögyön, mint a Dóra Luca segge. Pu, pű (köp-