Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)

ADATTÁR - DOCUMENTS - Kicsi Sándor András: Adalékok a népi dermatológia terminológiájához

ADALÉKOK A NÉPI DERMATOLÓGIA TERMINOLÓGIÁJÁHOZ KICSI SÁNDOR ANDRÁS 1940-ben Berde Károly kitünö összefoglalást publikált a magyar népi orvoslás egyik leghálásabb területéről, a népi dennatológiáról, amelyben sikerült az akkor rendelkezésre álló adatok legjelentősebb részét rendszereznie és felsorakoztatnia. Azóta, hála a gyűjtök szorgalmának, a hozzáférhető adatok száma akkorára rúg, hogy gondolni sem lehet hasonló részletességű részmonográfia megírására. Az utóbbi időkben publikáltak ugyan a magyar népi gyógyászat köréből kitűnő táj monográfiát (például Vasas 1985, Kótyuk 2000), sőt hézagpótló általános összefoglalásokat is (Oláh 1986, Hoppal 1990), azonban ezek minden kiválóságuk ellenére nem érik el Berde könyvének részletességét, adatgazdagságát. Az alábbiakban Berde kiegészítéseképpen, különösen a falat, fingkő, ebfing stb. néven nevezett betegségegységre vonatkozóan próbálok meg rendszerezni elszórt újabb adatokat. Berde (1940: 195) megfigyelése szerint is nagy nyelvjárási variáció van, számos, nyelvjárásonként különböző elnevezés létezik azon betegségegység megnevezésére, amelyet tudományosan így ír le: "Fájdalmas pattanás, aphla a nyelven, vagy a szájpadláson, stomatitis, esetleg soor." E nyelvjárási szinonimák vagy heteronimák, talán a legszerencsésebb műszóval tautonimák, Berde jegyzékében a következők: finkő (Szabolcs megye), eposz (Sámod, Baranya megye), falat (Erdély), fing, pinke (Vas megye), pip (tréfás, Erdély), zsebre (Szarvas), zsebra (Abaúj). Berde összefoglalása óta, hála számos gyűjtésnek és kiváltképpen Pócs Éva ráolvasásgyűjteményeinek (1985, röviden 1986: 24, 216), az Új Magyar Tájszótár megjelent köteteinek (Lörinczy, szerk., 1979, 1988, 1992), valamint Beke Ödön (1939: 49, 1962: 108) és Mokány Sándor (1980: 12-17) összegzéseinek (az adatok többségét tőlük, másodkézből vettem), az említett betegség elnevezéseiről lényegesen részletesebb képet lehet alkotni. Ezt kísérlem meg a továbbiakban, a rendelkezésre álló anyag legjelentősebb részének rendezésével. Mindenekelőtt a betegség elnevezéseit tárgyalom, az eredetére vonatkozó elképzelésekre, a leküzdését célzó eljárásokra (különösen a ráolvasásokra) csak alkalmanként térek ki. (Például a ráolvasásokat főleg akkor közlöm, ha azok nem szerepelnek Pócs Éva nagyobbik ráolvasásgyűjteményében.) A helységneveket Pócs Évát követve (1985: 641), az 1913-as vármegyebeosztás szerint adom meg, a gyűjtők nevét többnyire elhagytam. Szendrey Zsigmond és Szendrey Akos Babonaszótára adaptációjában ez áll. "Az ebfing, másként finkő, eposz, papfalat, kellemetlen és fájdalmas pattanás. Azok nyelvén támad, akiket megszóltak, akikről rosszat beszéltek. Igaz, a baj áttehető annak a nyelvére, aki rossz beszédjével okozta: a beteg köpjön a földre, és a köpést tűvel szúrja át. Visszaháríthatod a pattanást úgy is, hogy a zsebkendődre csombékot kötsz, háromszor a tűzbe köpsz, s a csomót megszurkálod tűvel, mondván: Úgy égjen annak [mármint a megrontanak] a nyelve, mint a tűz! De szokás egyszerűen elküldeni is a kis ebfingot - háromszor a földre köpve