Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)

ADATTÁR - DOCUMENTS - Kicsi Sándor András: Adalékok a népi dermatológia terminológiájához

megfelelő mondóka kíséretében — a házhoz, toronyhoz, a papné vagy a cigányasszony fenekére" (Fazakas & Székely 1990: 204). Az első komolyabb problémát a betegségegység elhatárolása jelenti. Hasonló probléma természetesen más, egyszerűbbnek látszó esetekben is jelentkezik, így például a magyar köznyelvi fekély szó székely nyelvjárási változatainak, a fököny (Háromszék m.), főkön vagy fököm (mindkettő Csík m.) szóknak a jelentése 'szemölcs' (Beke 1962: 109; hasonlóan: Szinnyei 1893: 560, Berde 1940: 193, 197-202, 268, Lőrinczy, szerk., 1988: 325-6). A magyar népi gyógyászatban az ebfing, falat stb. néven nevezett betegségegységet gyakran csak igen általánosan nevezik meg (például dudor, hólyag, kelés, pattanás, penész, több helyen, több alakváltozattal; ezen általános megnevezések némelyikének idevételét nem láttam kellőképpen indokoltnak), gyakran összekapcsolják többnyire önállóan számontartott más betegségegységekkel, így gyakorta a zsebre nevűvel vagy esetleg a tyúksegg nevűvel (Farkas 1968: 155). A betegség megnevezésére gyakran egy helyen is több szó használatos. Például már Sass János közlése (1874: 88, idézik még Szinnyei, 1893: 449, és Mokány, 1980: 13, is) szerint Kemenesalján (Vas m.): "Pinke: kis kelevény a nyelven (más néven ebfing)." Hasonlóképpen Szeged vidékén, Tápén egyaránt használatosak az ebfing, finghólyag, hörpencs elnevezések (Bálint 1957, 1980: 169), a közeli Hódmezővásárhelyen pedig a fin, fing, pünkő terminusok. Beke (1939: 49 és 1962: 108) megemlíti azt a különös jelenséget, hogy ugyanarra a betegségre használnak két nevet, egyet közönségesen, egy másikat ráolvasásban. Musits Jenő közlése szerint Rábagyarmaton (Vas m.) "pënësz a neve, de ráolvasásban háromszor ezt ismétlik: ebfing a nyelvemen, mind a torom gombgya." Lovászpatonán (Bakonyalja, Veszprém m.) elnevezése huólag, de ráolvasásban "ëpfink küőt a nyëêvemën, ha küőt, ma küőt, ma ëêvesszën" (mindkettőt Beke idézi). Hasonló jellegzetesség figyelhető meg Makay Béla és Kiss József új szatmári gyűjtésében is (itt hólyag és pintyő a két elnevezés): "Ha bármi oknál fogva hólyag nőtt a nyelvemre, a következő kis mondókát mondtuk el párbeszédes formában: - Pintyő nőtt a nyelvemre! - Ha kőtt? - Ma kőtt. - Holnapra olyan legyen, mint a szomszédasszonyunk segge! - Pfüh, pfüh (köpdösnek), inkább múljon el! Magamról tudom, hogy ha ezt megcsináltuk, akkor el is múlt" (1988: 48). Ugyancsak hólyag és finkő a kétféle elnevezés Gyomaendrődön (Békés m.; Hornokné é. n. 63). A betegség elleni ráolvasásokban a fene, frász és hasonló általános betegségokozóelnevezések is előfordulhatnak. Ipolytölgyesen (Hont m.) a hiedelem szerint "Attól lett pattanása, hogy megszólták, ezért ezt kell mondani: A fene egye meg, aki szólt" (Pócs 1985: 567). Forrón (Abaúj-Torna m.) a nyelven kelt pattanás gyógyításának egyik módja a következő: "Nyelvét háromszor tűvel szurkálja, háromszor tűzbe köpjön és csombékot kötve a nyakán (fején) lévő kendőre (amivel mintegy jelképesen a megrontó nyelvére köti a csombékot) mondja: Fráz fogja meg a nyelvedet, ha nem tudsz tülem pihenni. Akkor a megrontó megkapja a bajt" (Vajkai-Wagenhuber 1937: 147, idézi Berde, 1940: 196, és Pócs, 1985: 567).