Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Walsa Róbert: „Az egyetemi rövidített tanfolyamok" története. A Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem keretében Egyesített Orvostudományi Kar — Breslau-Halle, 1944-1945

is jelképes fűtés végleg illuzórikussá vált, a víz, villany, csatornák megszűntek funkciójukat teljesíteni. Az épület mellett frissen ásott latrinák maradtak csak használható állapotban. Az óvóhely megrepedt falán át betört egy szomszédos szükség-víztározó tartalma, így újabb légitámadás esetén óvóhely nélkül maradtunk volna. A vizet egy álló éjszaka, megfeszített munkával vödörláncban hordtuk fel a pincéből. A ház akkorra már olyan volt, mint a kirajzáshoz készülődő kaptár, egyre nyíltabban hangzottak el bírálatok a körülményekre és a vezetőkre vonatkozóan, zavaros jelenséges ütötték fel a fejüket. Mindenki önfegyelme és tűrőképessége végső határáig jutott. Ilyen túlfeszített légkörben erőszakolta ki az útbaindításhoz jogosító papírokat az egyetemi hallgatók egy népesebb csoportja. A mérnökhallgatók már április 6-án, ezer cigarettával — ez akkor és ott elképesztően nagy értéket képviselt — megvesztegették az állomásfőnököt (jellemzően a lazuló fegyelemre a németek részéről is). így egy 15 vagonból álló vonatszerelvény indult volna útba Regensburgba, amihez azonban Csilléry először nem járult hozzá. Az április 7-ére virradó éjszakán azonban kapcsolat jött létre a berlini magyar követséggel, amelynek alkalmával hozzájárulást kapott az elutazásunkhoz. A nap folyamán elterjedt a hír, hogy a mérnökhallgatók egy csoportja elindul a tervezett irányba. Az orvostanhallgatók két kisebb csoportja ugyancsak csatlakozni szeretett volna hozzájuk. A mérnökhallgatókkal — feltehetően a Csilléryvel való konfliktus miatt — kezdetben nem sikerült egyezkedni. Mindazonáltal a pályaudvaron lesben állva vártuk, hogy besötétedjen, amikor a lassan elinduló vonatra felugráltunk az alkony leple alatt. A vonatparancsnok végül eltűrte, hogy velük utazzunk, különben is mindenkit elkápráztatott a szomszédos iparváros (Merseburg) bombázásának félelmetes látványa. A német légvédelem akkor már teljesen bénult volt, az ország leszűkült légterét korlátlanul uralták az angolszász repülők. Az elkövetkező napok folyamán viszonylag csekély távolságokat tettünk meg, noha vonatunkkal kényszerűen bebarangoltuk Szászország és az Érchegység tavaszt váró romantikus vidékeit. Elhaladtunk a porig rombolt Chemnitz (a későbbi Karl-Marx-Stadt) maradványai mellett, szerelvényünk óraszámra várakozott a rehmsdorfi koncentrációs tábor drótkerítésénél, ahol eszmét cserélhettünk a tábor halálraszánt, de már-már reménykedni kezdő foglyaival. Áthaladtunk Aue, Adorf és Franzensbad állomásain, amelyek boldog békeidők idilli vakációinak emlékét idézték. Április 7. és 22. között a szárnyvonalakban gazdag környéket át- meg átvonatoztuk, míg április 11-én lesújtott ránk a végzet, amikor egy Thunderbolt repülőszázadnak, amely órák óta — amint egyesek tudni vélték — német lőszerszállító szerelvényre lesett, végül jobb híján a mi vonatunkkal kellett beérnie, és fedélzeti fegyvereivel és apró repeszbombáival a hirtelenül fékező szerelvényből a pánikba esett, kiugráló emberek között olyan rendet vágott, hogy pillanatokon belül 29 mérnök- és orvostanhallgató maradt holtan a vasúti pálya mentén elterülő cserjés, lankás vidéken.* * Az asch-i repülőtámadással kapcsolatban megemlítendő: Madaras Jenő: Hamvazószerda c. könyvében a halottak között tévesen említi Stampf Pongrác orvostanhallgatói, aki a támadás alkalmával csupán mellkasi repeszsérülést szenvedett, sérülését Asch-ban ellátták, minthogy azonban nem akart elmaradni a továbbinduli szándékozó „az óbudai Árpád gimnáziumban érettségizettek" csoportjától (Egervári Ottó, Kővári Ferenc és a szerző), önhatalmúlag távozott a kórházból, ezért feltehetőleg a zűrzavarban a halottak között könyvelték el. Gyalog indultunk Pilzen irányában, de Stampf Pongrác útközben súlyos utóvérzést kapott, egy pilzeni kórházba szállították gyógyulásáig. Onnan 1945 őszén önállóan került haza. Itthon befejezte tanulmányait, nevét Tarján-va. magyarosította, a János kórház 1. Belosztályán dolgozott, onnan ment nyugdíjba és 1992-ben halt meg.