Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Walsa Róbert: „Az egyetemi rövidített tanfolyamok" története. A Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem keretében Egyesített Orvostudományi Kar — Breslau-Halle, 1944-1945

Nem említve a több-kevésbé súlyos, mintegy 70 sebesültet. A halottakat az Asch-i (csehül: As) a Haslau-i (csehül: Haslov) temetőben április 13-án földelték el, elégtelenül megjelölt, csupán friss fenyőgallyakkal bélelt tömegsírba. A sebesülteket a békebeli szállodából átalakított szükségkórházban (Hotel Löwe) kezelték még huzamosan, ahol feltehetőleg a háborús gyógyszerhiány és a szakszerűtlen kezelés miatt még számosan életüket vesztették. A támadás következtében halt meg a friss diplomás iff. dr. Algyay Pál, az orvostanhallgatók közül Kántor Lajos, Temesi Ferenc, Hegedűs István, Hartmann Imre és évfolyamunk legígéretesebb hallgatója: Jánoky Endre. A temetés után az orvostanhallgatók egyik csoportjának megmaradt része Zulik Róbert kolléga vezetésével utazott tovább Ingolstadtba a m. kir. betegellátó csoporthoz, de végül csak Passau-ig, onnan Münchenbe jutottak. Itt Krompaszky Endre kollégánk május 11-én tüdőgyulladásban halt meg. A társaság itt esett amerikai fogságba. Mi többiek, akiknek külön úti okmányaink voltak, miután az Asch-i kórházban pihentünk egy keveset, alkalmi vonattal folytattuk utunkat és a közeli Pilzen melletti Konstantinsbadban (cseh nevén Konstantinovy Lázné) települt magyar hadikórházban találtunk menedékre, ahol magyar katonai egyenruhával, de főleg fehérneművel pótolhattuk erősen megfogyatkozott és sérült civil ruházatunkat, szállást és élelmet kaptunk és bevárhattuk a május 6-án megszálló amerikai csapatokat (16. amerikai hadosztály), ami egy nap híján egybeesett a németek kapitulációjával és Európában a háború végével. Átmenetileg katonai gyűjtőtáborban (Tepl-ben és Marienbadban) helyeztek el bennünket, mint hadifoglyokat, de a tábor amerikai parancsnoka minden külön magyarázkodás nélkül, csupán igazolványaink és egyetemi leckekönyvünk felmutatására, készségesen tudomásul vette, hogy Németországba hurcolt magyar orvostanhallgatók vagyunk. Ezért előbb egy civil DP-campbe (displaced persons = elhurcolt személyek táborába) kerültünk, ahonnan rövidesen Balogh Oszkár évfolyamtársammal együtt az amerikai hatóságok egy másik DP-tábor egészségügyi felügyeletével bíztak meg a szudétavidéki Mies (cseh nevén Stribro) városkában. 1946 márciusában végül a prágai „A magyar állampolgárok érdekvédelmével megbízott meghatalmazott" támogatásával jutottunk haza. 1946 március végétől a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultásán folytathattuk és 1948-ban befejezhettük tanulmányainkat. A Halléban maradt viszonylag csekélyszámú hallgató, professzorok és hozzátartozók megvárták, amíg az amerikai hadsereg kemény harcok árán elfoglalta a várost, amelyet a németek elkeseredetten, de reménytelenül védtek, sőt a Saale hídját is felrobbantották. A szövetségesek közötti megegyezésnek megfelelően röviddel a város elfoglalása után az amerikaiak átadták Hallét az oroszoknak. Hogy a magyar egyetemi hallgatókat és profeszszoraikat megkíméljék az orosz hadifogságtól, az amerikai hatóságok vasúton előbb Straubingba, majd a megszállási övezetükhöz tartozó Cham melletti Michelsdorfba, egy még a németek által épített baraktáborba szállították őket. A michelsdorfi DP táborban az idősebb, tapasztaltabb kollégák, professzorok délelőttönként a környék betegeit gyógyították némi élelmiszer fejében, a délutánokat pedig futballozással töltötték, illetve az ifjú kollégák részére továbbképző tanulóköröket szerveztek. Egy idő után megkísérelték a hazaszállításukat szorgalmazni. Ennek jegyében született meg 1945 július 22-i dátummal az a „Nyilatkozat", amely szerint a michelsdorfi 4. zs. DP táborban tartózkodó „ Magyarországi egyetemekről deportált professzorok, orvostanhallgatók, családtagjaik és alkalmazottak" hazatelepítésüket kérik. A „Nyilatkozat "-on 72 aláírás