Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Walsa Róbert: „Az egyetemi rövidített tanfolyamok" története. A Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem keretében Egyesített Orvostudományi Kar — Breslau-Halle, 1944-1945

Halle-ban kezdetben, mintegy harminc-egynéhányan a Finanzamt 3. emeleti nagytermé­ben, a hallgatók megnevezése szerint a „nagy nyomortanyán", földre szórt szalmán alud­tunk. Csak 1-2 hét elmúltával szorítottak helyet számunkra kisebb irodahelyiségekben, a szigorló orvosok közé zsúfolva, amikor a nagyteremre szükség mutatkozott előadó- és alkalmi díszterem céljaira. Míg a „nyomortanyán" tartózkodtunk, jószerivel a ruha sem került le rólunk. A tisztálkodás nagyobb részét a városi fürdőben pótoltuk, ahová akkor zarándokoltunk el, amikor már saját szagunkat is nehezen viseltük. Hátra lett volna még a fehérneműk mosása, bár aki azzal áltatta magát, hogy ilyen körülmények között alsónemű­jének tisztítására sikeresen vállalkozik: hideg vízben, csap alatt, mosószer és szappan után­pótlás reménye nélkül, szárítóhelyiség hiányában, kénytelen volt belátni igyekezetének hiábavaló voltát. Ennek ellenére éjszakánként számosan kísérleteztek a művelettel a folyo­só, végi kis teakonyhában melegített vízzel, bár a vízmelegítésért, azaz „energiapazar­lásért " fenyítés járt. Halléban a békeidőkben hivatali célokat szolgáló Finanzamtban úgyszólván egész télen nem volt folyamatos és elegendő a fűtés: idővel a csapok, lefolyók reménytelenül befagy­tak. A hygienes célra szolgáló öblítők, W.C.-k néhány napos használat után megteltek, eldugultak, amit naponta az ún. sz...brigádok tisztítottak meg és tettek átmenetileg használ­hatóvá. Valójában abszurd, irreális, ellentmondásos helyzetben voltunk, reményvesztetten, kilá­tások nélkül, ellenséges környezetben, amelynek ráadásul ki is voltunk szolgáltatva. Kato­nai kiképzésen — amivel ugyan folyamatosan fenyegetőztek — szerencsére egyelőre nem kellett részt vennünk, egyenruhát, fegyvert sem kaptunk, csak ritkán kellett meghallgatnunk egy-egy meggyőződés nélküli, őszintétlen fejtágítást a „német—magyar fegyverbarátság­ról" vagy a „nemzetiszocialista állameszméről". Február 13-án látogatott meg bennünket a „honvédség németországi felügyelője", Major Jenő vezérezredes, egy német tábornok kíséretében, s számos ígérettel érkeztek. Mindket­ten mondtak néhány vigasztaló mondatot helyzetünk közeljövőben remélhető jobbra fordu­lásáról. Feltételezhető, hogy a látogatás annak az eredménye volt, hogy hivatalos helyen tudomást szereztek Lung Mihály leveléről, aki Baráth Tibornak, a nyilas V. K. M. egye­temi ügyosztálya vezetőjének számolt be a hallgatók panaszairól, ill. Prell György levelé­ről, aki Rajniss v. k. miniszternek ecsetelte a Breslauból való viszontagságos menekülésün­ket [6J. A két tábornok megjelenése időszerű volt, mert a következő napon jutott tudomásunkra a megrendítő hír Budapest 1945. február 13-i elestéről. A részletekről ugyan jóval később, nagyobbrészt csak hazatérésünk után értesültünk, de így is döbbenetesen hatott a Völkischer Beobachter c. napilap február 20-i számában a cinikusan fogalmazott jelentés: „Budapestet nem adtuk fel, de feladatát betöltötte, mint a nemzeti eszme és nyugati kultúra védőbástyája". Elképzelhető, hogy minden gondolatunkkal és aggódásunkkal otthon jár­tunk, hiszen mindannyiunknak maradt Budapesten valakije, akire féltve gondolt. Napló­* Lting Mihály 1944-ben az Állami Munkaközvetítő Hivatal szegedi irodaigazgatója volt, aki fia, Lung Miklós orvostanhallgató helyzetéről számolt de 1945. február 28-án dr. Baráth Tibornak, aki 1944-ben a budapesti Tu­dományegyetem magyar, történelem tanára és a nyilas V. K. M. egyetemi és főiskolai ügyosztályának volt a ve­zetője. [6]. Dr. Prell György miniszteri segédtitkár, miniszteri titkári címmel és jelleggel. A nyilas V. K. M. őt küldte ki a berlini magyar követségre kulturális szakelőadóként [6].

Next

/
Thumbnails
Contents