Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - Kőszeghy Miklós: A betegség társadalmi megítélése az ókori Izraelben

összefüggésbe azt a tényt, hogy az ókori Palesztina egyik legnagyobb városából, Megiddóból előkerült a Kr. e. II. évezred közepéről (igaz: tisztázatlan régészeti kontextus­ban) a Gilgames eposz egy töredéke. Keresve sem találhatnánk jobb példát Szíria és Pa­lesztina kulturális értelemben is megvalósuló hídszerepére. Mindezek alapján azt várnánk, hogy az ókori Palesztina, illetve a Kr. e. I. évezredtől kezdve Izrael és Júda az orvoslás történetében ugyanezt a híd szerepet töltötte be. Hiszen a mezopotámiai és az egyiptomi orvostudományról bőségesen állnak rendelkezésünkre forrá­sok, kézenfekvő volna hát feltételezni, hogy a helyi orvosi szövegeken kívül mindkét nagy centrum orvostörténeti szempontból használható forrásai közül előkerül legalább néhány az ókori Izrael, vagy Júda területéről. A valóság azonban kiábrándít bennünket: ilyen jellegű forrás ugyanis mindmáig nem került elő. Nem marad más hátra, mint az, hogy a helyi forrá­sok számbavételével próbáljunk meg közel kerülni a problémához, de a kép igy sem valami szívderítő. Legfontosabb, sőt csaknem egyetlen forrásunk az Ótestamentum, amely azonban a törté­neti elemzéshez hasonlóan e kérdéskört vizsgálva is legalább annyi kérdést vet fel, mint a amennyit megold. A szöveganyag hosszúsága ugyan egyedülálló az ókori Közel-Keleten, ám ez a nagy mé­ret számos gond forrása is. Nyilvánvaló például, hogy nemcsak az Ószövetség egésze, ha­nem az egyes bibliai könyvek is hosszú évszázadok folyamán nyerték el végső formájukat. E kreatív időszak alatt az egyes szövegek egy-egy közösség mindennapjainak elengedhetet­len részei voltak. A térség egyéb forrásaihoz képest döntő különbség ez. A bibliai szövege­ket ugyanis generációk hosszú sora formálta olyanná, amilyennek ma olvashatjuk őket, jelen formájukat egy permanens kanonizációs folyamat során nyerték el. Noha tisztában vagyunk e folyamat főbb vonalaival (O. Eissfeldt 1955.), mindez sokszor kevéssé segít rajtunk, ha egy szöveg konkrét problémáival szembesülünk. Márpedig az orvostörténeti szempontból esetleg hasznosítható információinkról rendkívül fontos volna egészen ponto­san tudni, mikor, hol és milyen körülmények között keletkeztek. Legalább ugyanilyen sú­lyos gondot jelent elemzéseink szempontjából az a tény, hogy a bibliai iratok túlnyomó többsége teológiai szűrők bonyolult és hosszú során keresztül nyerte el mai formáját. E szűrők közül sokat azonosított már a tudomány, és ennek jelentőségét aligha lehet túlbe­csülni. Ám ennek ellenére nem szabad elfelednünk, hogy ez a szempontrendszer történeti jellegű kérdésfeltevésünk szempontjából gyakorta gátló tényezőnek tűnik. Az egymást kö­vető redakciók ugyanis sosem a felvilágosodás utáni, racionális alapokon álló, az oksági viszonylatot középpontba állító történeti gondolkodás kritériumainak szellemében dolgoz­tak. Izrael és Júda történetének számos pontján ma már segítségül hívhatunk egy új forrás­csoportot, a feliratok csoportját. (J. Renz—W. Röllig 1995) Sajnos mind a mai napig egyetlen olyan felirat sem került elő az ókori Izrael vagy Júda területéről, amelynek segít­ségével egyetlen, orvostörténeti szempontból hasznosítható információhoz juthattunk vol­na. Ujabb, az eddigiekhez mérhető jelentőségű és terjedelmű mennyiségű forrás felbukka­násáig (márpedig erre vajmi kevés esélyünk van) minden hiányosság ellenére ezt a bázist kell használnunk a címben jelzett kérdéskör vizsgálata közben. Még akkor is, ha nyilvánva­ló, hogy e körülmények távolról sem kedveznek a történeti vizsgálódásnak. A betegség Izraelben és Júdában — miként az ókorban mindenütt — a fájdalomcsillapí­tás igen kezdetleges színvonala miatt igen brutális módon, a maga kendőzetlen valójában

Next

/
Thumbnails
Contents