Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - Kőszeghy Miklós: A betegség társadalmi megítélése az ókori Izraelben

jelent meg. A bibliai héber nyelv alapvetően két terminust ismer a betegség valamelyest átfogó leírásakor. Az első gyengeséget, levertséget, kimerültséget jelent, az életerő megfogyatkozására utal (hlh), a másik inkább fizikai rossz érzést, a komfortérzet egyfajta hiányát fejezi ki (dwh). Ezek az általános jellegű terminusok azonban nem a leggyakoribbak a betegségek leírásakor. Mivel pedig egyikük sem tartalmaz konkrét, valamilyen betegséggel összefüggő jelentést, a vizsgálatot érdemes inkább a konkrét betegségesetek felől elkezdenünk. Az Ószövetségben leggyakrabban egy olyan bőrbetegség neve bukkan fel (sr't), amelyet a bibliafordítások a magyar lepra szóval adnak vissza. A fordítás kissé félrevezető, mert ez a betegség nem azonos azzal az indiainak is nevezett leprával, amelyet Alexandrosz csapatai hurcoltak be a Mediterráneumba, és amelyet azután a XIX. század végén írtak le először modern tudományos pontossággal. Maga az elnevezés nem is az ókori görög névre megy vissza, hanem középkori eredetű. A betegség legkorábbi ismert leírása is elég kései, egy Damaszkuszi Joannész nevű, görögül író szerzőnél találjuk meg a Kr. u. IX. századból. Az ő leírását azután a középkor folyamán mintegy átviszik a bibliai betegségre. Pedig ez utóbbi minden jel szerint nem is egyetlen betegséget, hanem több különálló bőrbetegséget jelöl az ekcémától a legkülönfélébb kiütésekig. Maga az Ótestamentum szövege is indirekt módon több helyen utal erre a sokszínűségre. Az alapvető elképzelés szerint a betegséget jelző kiütés pelyhes (régebbi fordításokban fehér), mint a hó. (Ex 4,6; Num 12,10; 2Kir 5,27) A Lev 13 aprólékos leírásának ugyanakkor központi eleme, hogy betegség elmúltának, azaz a betegség pontos meghatározásának kényes feladata a papok terrénuma. Olyan munka tehát, amely bizonyos előképzettséget és komoly körültekintést igényel. A tünetcsoport legrészletesebb leírásával a Num 12-ben, Mirjam betegségének ismertetésekor találkozunk. Pelyhes kiütések, halvaszületetthez hasonló, sápadt bőrszín, oszladozó hús — ezeket a tüneteket figyelték meg Mózes testvérén. (Hogy azután Mózes imájára Mirjam meggyógyul, az e pillanatban nem érdekes számunkra.) A betegség felismerését azonnali kiközösítés követi a további fertőzések megakadályozására. A Lev 13 ezzel szemben mintha más tünetcsoportot tárna elénk ugyanezen gyűjtőnév alatt (Lev 13,9—17). A kutatás tanácstalan a tünetek értelmezése kapcsán, a legtöbben azonban mégis a skarlátra, vagy valami hasonló betegségre gondolnak. (K. Seybold—U. Müller 1978) Akármilyen betegség húzódott is meg a szöveg mögött, a Lev 14 nyomban közli a gyógyítás módozatainak tanulságos listáját: két madár levágásával, valamint növények segítségével végzett rituálé, kétszeri ruhamosás, haj- és szakállmosás, hét napos ritmusban végzett rituális mosdás. A lista igen tanulságos, mert félreérthetetlenül jelzi, hogy a gyógyítás módszereit tekintve a kultikus cselekmények (a mosdást is ilyennek kell tartanunk!) fontossága messze felülmúlja azokét, amelyeket esetleg orvosi eljárásnak minősíthetnénk (pl. a ruha kimosása). Érdekes megjegyeznünk, hogy bár ez a típusú betegség bizonyos százalékban minden ókori közel-keleti közösségben jelen volt Egyiptomtól Mezopotámiáig, a megelőzés lehetséges módozatairól a Biblia sehol sem tesz említést. Ennek oka nyilván az volt, hogy nemcsak a gyógyítást, hanem a betegség okát is transzcendens síkon képzelték el, ám e képzetekre később még visszatérünk. Előbb azonban lássunk néhány egyéb tünetcsoportot! Az egyik legérdekesebb eset Saulnak, Izrael első, tragikus sorsú királyának a betegsége. A róla szóló szövegek (főként 1 Sám 16) tanúbizonysága szerint a király súlyos lelki betegségek rabja volt. Egy az Úr, YHWH által küldött gonosz lélek gyötri a királyt, s a tünetet