Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - Németh György: Születésszabályozás az ókorban

re, a férjhezmenési szokások ismeretében, legföljebb mintegy 12 szülőképes év jutott (Grmek 148, vitatja Sallares 115). Aristoteles fenti sorai, megtisztítva a misogyn kirohanásoktól, számunkra nagyjából azt jelentik, hogy a férfiak akkor nősülhettek meg, amikor apjuk már megöregedett, és nem fenyegetett az a veszély, hogy az amúgy is kis birtokon két szaporodóban lévő család fog együtt élni. Az egykezes célja az volt, hogy a birtokot ne kelljen megosztani az örökösök között, a kései házasodásé pedig — a gyermekszám korlátozása mellett — az, hogy az apa és fia minél rövidebb ideig éljen felnőttként ugyanazon a birtokon, és az unokák akkor szülessenek meg, amikor a nagyszülők nemzedéke már kifelé megy az életből (Ruschenbusch 1991, 376). A házasodási életkor kitolása nem erkölcsi, hanem túlélési szabály volt. A férfi, aki nem 16, hanem 36 éves korában nősül meg, kb. 10 (kétévenként egy) gyerekkel kevesebbet hagy maga után. Ha pedig csak egy fia lesz, az egész birtokot ő örökli, „s a gazdagság így egyre növekszik" . A megelőzés és a magzatelhajtás Viszonylag keveset tudunk arról, hogy a görögök, pontosabban a görög nők, milyen módszerekkel védekeztek a nemkívánatos terhesség ellen. Platón (Állam 461c) magától értetődő természetességgel beszél a magzatelhajtásról, anélkül, hogy ezzel kapcsolatban bármiféle morális ellenvetést megfogalmazna. Lykurgos és Solón csak a kései hagyomány szerint tiltotta a magzatelhajtást, vö. Plutarchos: Lykurgos. 3. Lykurgos azonban ebben az esetben inkább halott fivére, Polydektés, mintsem a magzat érdekeit védte. Polydektés felesége ugyanis terhes volt, de férje halála után el akarta vetetni a magzatot. A becsületes Lykurgos, ahelyett, hogy a trónt akarta volna megkaparintani, trónra segítette testvére utószülött fiát. Hasonló jelenséget figyelhetünk meg Lysias töredékesen fennmaradt beszédei közül a 10.-ben, amelynek címe is jellemző: Antigenes ellen az abortusz ügyében. Eszerint csak akkor tiltották Athénban az abortuszt, ha a férj meghalt, nem maradt örököse, de a feleség terhes volt. Ebben az esetben nyilvánvalóan nem a magzat, hanem az apa érdekeit védték. Aristoteles (Politika 1335b) már árnyaltabban fogalmaz: „ha pedig valahol ennek ellenére mégis fogamzik gyermek, mielőtt érzés és élet kél benne, el kell hajtani a magzatot; hogy ez megengedhető-e vagy nem, csak az döntheti el, van-e a magzatban érzés és élet." (Szabó M. fordítása) Feltehetőleg a magzat megmozdulása jelentette számára az „érzést és életet" . Érdekes szempontra hívja föl a figyelmet Sarah Pomeroy (207. old). A görögök úgy gondolták, a fiú magzatok 40, a lány magzatok 90 nap után mozdulnak meg, a fiúk jobbra, a lányok balra fekszenek (Aristoteles: Gen. An. 775a; HA 583b). A lányokat már magzat korukban elhajtották, de ha tévedtek, és a várakozás ellenére fiú helyett lány született, megölték. Ezzel sikerült olyan aránytalanságokat elérniük a nemek között, hogy egy adott közösségben, Milétosban Kr. e. 228—220 között 214 gyerek közül 168 fiú volt és csak 46 lány (220 old.). A magzatelhajtás specialistái minden korban a bábák voltak. A legegyszerűbb módszer a heves ugrálás volt. Hippokratés (Kr. e. 460 k. — 370 k.) nem javasolja a magzatelhajtást, de indokolt esetben, az anya életének védelme céljából megengedhetőnek tartotta. Ismert egy borókafenyőféléből készített kivonatot, amelyet szájon át alkalmazva abortuszt idéztek elő. Hippokratés további receptjei (694, 377, II. 555. p. ed.