Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kapronczay Katalin: A tudományos társaságok szerepe a magyar orvosi szakirodalom fejlődésében. 1867 és 1914 között
csáíkoznak, új összevetéseket, összeállításokat, nézeteket, következtetéseket jöglalnak magokban... a' jelentkor' haladási fokának teljesen megjelelnek... ", az Akadémiai Értesítőben pedig „ ... mik közzétételre alkalmatosak... " 15 Akadémiai jutalmak, pályázatok A két legtekintélyesebb jutalom, amelynek keretében orvosi műveket is rangsoroltak az Akadémiai Nagyjutalom (1831-től) és a Marczibányi-mellékjutalom (1846-tól került az Akadémia kezelésébe). A később második díjnak tekintett un. Marczibányi-j utalom kezdetei nyúlnak vissza korábbi időkre. Alapját a Marczibányi család által 1815-ben letett 10.000 forintos alapítvány éves kamata biztosította. Kezdetben Pest vármegye választott bizottsága ítélte oda a díjat „a legbecsesebb, s jó erkölcsöket tárgyazó, vagy históriákban vagy törvényes, s orvostudományokban, vagy classicusok fordításában hazai nyelven készült munkák"-nak. 1821-től a szakosodott albizottságok tagjai a saját tudományáguk szerinti művek sorsáról döntöttek. Ennek megfelelően létrehozták az orvostudományi szakbizottságot is. Az Akadémia 1831-ben egy öttagú bizottságra bízta saját pályázati rendszerének kidolgozását. Az előző év folyamán nyomtatásban megjelent könyvek közül kívánták jutalmazni rendszeresen a legszínvonalasabbat. Ilyen körülmények között határozták el az Akadémiai Nagyjutalom megalapítását, amely az elkövetkező több mint száz éven át az Akadémia legrangosabb elismerésének számított a tudományos szakírói tevékenység értékelésére. 1845-ben a Marczibányi család és Pest vármegye vezetése együttértésben arra az elhatározásra jutott, hogy a Marczibányi-jutalom is kerüljön át a Tudós Társaság kezelésébe. Az elkövetkező időben mindig annak az írásnak ítélték oda, amely belbecsben, színvonalban a legközelebb állt a Nagyjutalomban részesített íráshoz. A Marczibányi-jutalmat ért addigi jogos bírálatokat figyelembe véve megpróbálták visszamenőleg rendezni a problémákat (értékelni a bírálat alá nem vetett műveket, kinyomtatni a kiadatlan kéziratokat stb.), de ez szinte reménytelennek tűnt az anyag mennyisége miatt, sok kézirat el is kallódott az évek során. A Nagyjutalom indulásakor a szabályzat úgy szólt, hogy az illető évben megjelent „bármely tudománybeli vagy szépirodalmi munka" jutalmazható, eredeti, önálló kutatásra épülő, csak a legritkább esetben lehet külföldön megjelent mű magyar fordítása, ugyanakkor, nem volt kizáró ok, ha az írás egy bizonyos szerzői gyűjteményes kiadás egy részlete, illetve a kolligátumok egyes darabjai sem estek ki ebből a körből („... külön czímlappal és lapszámozással bírnak..."). Ezzel ellentétben nem lehetett a díjat odaítélni a több szerzőtől származó gyűjteményes kötetből kiragadott munkának, második kiadásoknak, illetve korábban már bármely egyéb akadémiai jutalomban részesített alkotásnak sem. 16 A kezdeti nehézségek abból adódtak — ami végül is az alapszabály módosításához vezetett —, hogy szinte lehetetlen feladatnak bizonyult a teljesen heterogén anyagot egymás mellett értékelni, hiszen az nem egyszer valójában az egyes tudományágak fontossági sorrendjének a megítélését jelentette volna. Ezért határozott úgy az Akadémia, hogy pontosan meghatározott, szabályos időközönként ismétlődő sorrendben minden évben egy-egy szakosztály tett javaslatot a jutalmazásra az előző hat évben — azonos témakörben — megjelent munkák közül válogatva. Az 1870-es évektől a további differenciálódás igénye egyre erő15 M. T. T. N. 1846. Közli: Kónya: i. m. 96. 16 M. T. T. N. 1846. Közli: Kónya: i. m. 97.
