Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 170-173. (Budapest, 2000)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kapronczay, Katalin: A cenzúra szerepe a magyarországi természet- és orvostudományi szakirodalom kiadástörténetében

megjelenő könyveket hozzáértő katolikus emberekkel vizsgáltatja át és az eretnek könyvek nyomtatóit és terjesztőit megbünteti.

1 Ugyanakkor arra vonatkozóan is vannak feljegyzések, hogy a világi hatóságok (vármegyei, városi tisztségviselők) is vállalkoztak cenzori feladatkör ellátására. Két történeti feldolgozás merőben más véleményen van a 17. századi magyarországi cenzúrát illetően. Acsády Ignác szerint teljes sajtószabadság volt.

2 Ballagi Géza viszont azt állítja, hogy mind az állami hatalmak, mind az egyház sok kellemetlenséget okoztak a nyomdászoknak és a könyvkereskedőknek.

3 Valószínűnek látszik, hogy Sashegyi Oszkár^ jár a legközelebb a valósághoz, amikor azt mondja, hogy a magyar cenzúrát tulajdonképpen kiteljesedett formájában az ellenreformáció hozta létre és szilárdította meg helyzetében. Protestáns ellenességét hosszú ideig megőrizte, mivel egyik legfőbb célkitűzése a katolikus egyház védelme volt. Azt azonban kétségtelenül elmondhatjuk, hogy meglehetősen zavaros volta helyzet: egyszer a király fordult a megyékhez, máskor a megyék kérték az intézkedést a nádortól vagy egyenesen az uralkodótól. Az eredmény az lett, hogy a király 1673 júniusában Szelepcsényi György esztergomi érseket, királyi helytartót bízta meg a legfőbb cenzori teendők elvégzésével. Ezután Szelepcsényi felszólította a városi és megyei hatóságokat, hogy a könyveket kinyomtatás előtt őhozzá küldjék el felülvizsgálat céljából. Nem sokkal ezután Szelepcsényi és Eszterházy Pál nádor (1635—1713) Szentiványi Marion jezsuita professzort bízta meg a könyvek cenzúrázásával.

5 így tehát az első — hivatalos mandátumokkal és megbízásokkal is alátámasztott — időszak Szentiványi Márton (1633—1705) jezsuita tudor személyével kapcsolódik össze. Mivel ő a nagyszombati egyetem fontos tisztségeit is betöltötte, általa az egyetem is bizonyos értelemben belépett a cenzúrai mechanizmusba. Bár négy hivatalos okirat is ismert, amely a cenzori teendőket volt hivatva szabályozni, mégis csupán a látszat volt olyan, mintha rendszeresen könyvrevízió történt volna, valójában 1693-ig csak papíron létezett. Szentiványi kb. 20 éven át csupán formálisan volt főcenzor, hosszú évekig nem is élt Magyarországon és ezalatt helyettest sem állított maga helyett. Elete utolsó éveiben a hitvitázó irodalmat művelte és inkább vitapartnerként, mint cenzorként alakította az irodalmat. Csupán a századfordulón van írosos nyoma, hogy cenzori megbízást adott volna valakinek. Ebben az időben szúrt szemet ugyanis, hogy a lőcsei Brewer-nyomda ellenőrzés nélkül működik. Ezért Szentiványi 1700. május 21-én Sréter Károly lőcsei jezsuitát bízta meg, hogy a helybeli nyomdákat mint „királyi könyvvizsgáló" ellenőrizze.

6 Ezek mellett működött még a protestáns felekezeti cenzúra. Ez kezdetben meglehetősen szigorú intézkedéseket hozott (pl. az unitáriusokkal szemben), később azonban mind a kálvinisták, mind a lutheránusok csak formális cenzúrát hajtottak végre. Az 1715. évi XVIII. és XIX. tc. függetlenítette a bécsi udvari kamarától a magyar udvari kancelláriát és a király nevében az utóbbira bízta a nyomdák felügyeletét. 1 Molnár Imre: A cenzúra története Magyarországon 1600-ig. Bp., Élet Ny., 1912. 53. 2 Acsády Ignác: Magyarország Budavár visszafoglalása korában. Bp., Mehner Ny., 316. 3 Ballagi Géza: A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig. Bp., Franklin Ny., 1888. 21. 4 Sashegyi Oszkár: Az állami könyvcenzúra kezdetei Magyarországon (1673—1705). Magyar Könyvszemle, 1968. 84, 1, 1—12. 5 Schermann Egyed: Adalékok az állami könyvcenzúra történetéhez Magyarországon Mária Terézia haláláig. Bp., Stephaneum Ny., 1928. 11—13. 6

«. o. 18.