Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 170-173. (Budapest, 2000)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Károly, László: Tolna megye egészségügye a 18. században
hiányában nem dolgozhatnak. A rendelkezésnek nem lett kellő foganatja. Babits főorvos még 40 év múlva is szorgalmazta, hogy minél több vizsgázott bába legyen. A szülés körüli halálozás fontos jelzője a bábakeresztelés. Tolnán ez 1785—1880 között gyakran, évi 2%-ban szerepel az anyakönyvekben. Ezek a csecsemők gyakorlatilag mind meghaltak. Tekintve, hogy a szülések 6%-ában van újraélesztésre szükség, a számok jelzik, hogy milyen arányban volt eredményes ez a tevékenység. Az újraélesztési eljárásoktól a Helytartótanács már 1764-ben körlevelet adott ki. Az adatok jelzik azt is, hogy e szülésznői tevékenységben a hosszú időszak alatt nem történt változás. A szükségkeresztelés különleges formája, a szülés alatti keresztelés a tolnai anyakönyvi adatok szerint itt a 19. század első évtizedéig volt szokásban. Az 1700-as évek végére már kialakultak alkalmazásának szabályai. így Eszerházy Károly, egri püspök végrehajtásáról részletesen intézkedett. Leírása szerint alkalmazását az ún. elhanyagolt szülések és a komplikált ikerszülések esetében tartotta indokoltnak. Már Eszterházy utasításaiból lehet következtetni arra, hogy a sikeres keresztelés alapvető feltétele az, hogy a keresztvíz érje a magzatot. Méhen belüli keresztelésnél erre csak úgy volt lehetőség, hogy egy csövön keresztül juttatták a magzatra a vizet, amit egy fecskendő alkalmazásával végeztek el. Az eljárás alkalmazását Lugosi Fedor 1815-ben megjelent könyve ismerteti. Szabolcsban 1823-ban is végezték ezt a tevékenységet. Annak ellenére, hogy Tolnán ezt az eljárást már a további időszakokban nem említik, elvileg ez a keresztelési mód még századunkban is érvényben volt. Gyakorlatilag csak //. János Pál pápa szüntette meg 1983-ban, mikor a szükségkeresztelésről szólva nem említi a keresztelésnek ezt a módozatát. 29 A temetkezési eljárások szabályozásával kapcsolatban 1770 és 1778 között a megye 60 temetője közül 38-at áthelyeztek, a temetőket körülárkolták, „hogy a nyajaktól megóvassanak. " Az 1777-es halottak körüli eljárásról szóló rendelkezésben alakítják ki azokat a szabályokat, amelyek lényegében a mai napig érvényben vannak. Megújítják azt az 1769-ből származó utasítást, amely szerint a meghaltakat csak 48 órával a halál beállta után szabad eltemetni. A megyében csak Tolnán és Simontornyán volt l-l ferences kripta. A szabályozás ezzel kapcsolatban is intézkedett. Más vallásúaknak is engedélyezték, hogy e kriptákba temetkezhessenek. Előírták, hogy a sebészek a mezővárosokban végezzenek halottkémlést. Az anyakönyvekben ennek 1786-tól 1791-ig van nyoma. A végrehajtási utasítást azonban csak 1788-ban adta ki az új országos főorvos (protomedicus), Vesa Gábor. Később a halottkémlés körül problémák voltak, mert 1827ben a rendelkezés újból ki kellett adni. 30 A pestis lezajlása után a nagymérvű pusztulást az egészségügy további, erőteljesebb szerveződése követte. Ennek indítóoka az újabb járványoktól való félelem volt. Jellemző módon az egészségügy első szervezésével foglalkozó országos kiadvány, a Generale normativum 1770-ben is nagyrészt a járvány elleni védekezéssel foglalkozott. A szervezés Korbuly György: A magyar szülészet bölcsőkora. Orvosképzés 26. 1936. 209.; Magyari Kossá: i. m. IV. 200.; TML NK 198/1775; 139/1782; NKI 3:90/1784; NK 419/1824; Hőgye István: "Bábái mesterség" a Hegyalján. Orvostört. Közi. 97—99. 1982. 201.; Fazekas Árpád: A bábaellátás története Szabolcs-Szatmár megyében. Orvostört. Közi. 75—78. 1975. 137.; Az egyházi törvénykönyv, (szerk. Erdő Péter), Szent István Társulat Bp. 1997.; 629. 871. kánon TML Összeírások455/1778; NK 432/1788; Magyari Kossá: i, m. IV. 213.
