Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 170-173. (Budapest, 2000)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Károly, László: Tolna megye egészségügye a 18. században
Eitz feladata volt a megyei börtön rabjainak orvosi ellátása is. A szükséges gyógyszereket a megye fizette. Emellett még földesúri és apátsági fogdák is voltak Tolnán, Hőgyészen, Szekszárdon és Földváron. A 70-es években a kimutatások mindössze 1 rab halálát említik. Eitz utódja, Fűnk Antal végezte az „új" szekszárdi börtön rabjainak a kezelését. 1786-ban császári rendeletre a börtönökről felmérés készült. A rendelet foglalkozott a rabok életkörülményeinek vizsgálatával is. Előírták, hogy a letartóztatottaknak annyi helyiséget kell biztosítani, ami azok zsúfolás nélküli elhelyezését lehetővé teszi. A szekszárdi jelentés szerint a várban 45 személy befogadására alkalmas 12 helyiség van, ami elegendő. Télen a rabok száma kényszerűen nő. Többet a jelentés nem közöl, de nem valószínű, hogy a megyei helyzet jobb lett volna az országos átlagnál, ami IL Józsefet a rendelet kiadására késztette. 23 Eitz 1784-ben Simontornyán meghalt. A járási sebészi állásban utóda a paksi Madarász, a földvári sebész lett. Megyei fősebésznek és egyúttal a dunaföldvári járás sebészének a tolnai Fűnk Antalt nevezték ki, aki 2 éve szerezte meg a diplomáját. Éppúgy, mint a megyei főorvost, kötelezték arra, hogy az új megyeszékhelyen, Szekszárdon lakjon. A következő évben a megye szükségesnek tartotta elrendelni, hogy ezentúl legalább egyikőjük mindig Szekszárdon tartózkodjon — az orvosigény növekedésének jeleként. Fűnk több irányú munkája közé tartozott 1785-ben a megyébe érkezett német telepesek első orvosi vizsgálata is. 1787-ben mondott le az állásáról. Ekkor Madarász visszakerült a dunaföldvári járási sebészi hivatalba. Az állás elnyerésének feltétele az volt, hogy szülészmesteri képesítést kellett szereznie. 1791-ben lett megyei fősebész. Elődjeitől eltérően, gyakran részt vett a megyegyűlésen. A kinevezését követő évben neki is Szekszárdra kellett költöznie. A sebészi munka megbecsülését jelzi, hogy nemesek is vállalták ezt a foglalkozást. Az 1797-es nemesi felkelés résztvevője volt a tolnai Rédeky Mihály. Az ezredben is sebészi feladatokat látott el, az ezredfelcser segítője volt. 24 Atz első orvosdoktor, aki Keller fizikuson kívül a megyében dolgozott, Spitznagel dr. volt, aki 1784-ben Apponyi, a hőgyészi földesúr szolgálatában állt. A Pesten végzett Tamaskó Imre oklevelét a megyében 1796-ban hirdették ki. A Bécsben dolgozó Varga Istvánt 1799-ben Keller Jakab hívta meg helyettesének. Őt hamarosan másodfőorvosnak nevezték ki, mert a fizikus betegeskedése miatt szüksége volt a segítségre. Vargának sok irányú érdeklődése volt. Mikor 1800 körül Somogy megyébe távozott és ott megyei főorvos lett, hamarosan megalapította a kaposvári algimnáziumot és annak első igazgatójaként is működött. Abban az időben, mikor Keller Jakab 1802-ben Tolnára költözött, került sor Babits Mihály másodfőorvosi, majd tiszteletbeli főorvosi kinevezésére. Keller 1803-ban meghalt, Utódlását, a főorvosváltás bonyodalmait Gutái részletesen leírta. 25 Már az 1737—1739-es török háború óta voltak a megyében átmeneti szálláson katonák. 1767 óta jelenlétük állandósult. Emiatt katonai kórházak létesültek a megye Duna-közeli településein. Ismertek a bátaszéki, tolnai, paksi és a dunaföldvári ispotályok. Itt katonai sebészek dolgoztak. A tolnai hadosztálykórház 5 szobából és 2 konyhahelyiségből állt. 23 TML NKI 3:10/1774; TV* 403/1786 24 TMLNK643/1784; 373/1785; 412/1792; 320/1797 25 Vámagy: í. m. 208; TVA' 838/1799; Gutái Miklós: Tolna megye egészségügyének története 1801—1831 között. Tanulmányok Tolna megye történetéből VI. k. (szerk. K. Balogh János), TML Szekszárd 1974., 207, 209.
