Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 170-173. (Budapest, 2000)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Károly, László: Tolna megye egészségügye a 18. században

ismereteket is számon kellett kérni. A magasabb sebészeti képzettséget adó intézmény megszervezéséig a már működő, különböző képzettségű és készségű sebészeket minősítették. 1763—64-ben a sebészeket összeírták. Ekkor kiderült, hogy a 26 sebész közül 5 orvos, 12 sebész előtt vizsgázott, 9-nek semmiféle vizsgája nem volt. 1764-ben Queisar főorvos 2 sebész és Sztankovánszki Pál szolgabíró jelenlétében 33 megyebeli sebész vizsgáztatását végezte el. Ezek közül több az összeírásban még nem szerepelt. A sebészek többsége külföldi származású volt, alig több, mint harmaduk volt magyar. A vizsga tárgya volt: daganatok, törések, ficamok, sérvek, fogszú (caries), trepanatio (= lékképzés üreges szerven), dobhártyaátszúrás (paracentesis), szondázás, érvágás, hámhiányok kezelése. Nehéz összehasonlítani az iratokban csupán címszavakban szereplő anyagot a debreceni „tudós" Weszprémi István 1763-ban szerkesztett vizsgakérdéseivel. Weszprémi 45 kérdést szerepeltet az anatómiai ismeretekről, amelyekről Queisar nem tesz említést. A gyakorlati kérdések azonban lényegében megegyezőek Weszprémi kérdéseivel, ami az országosan egységesülő, sebészektől elvárt követelményekre utal. A Tolna megyei felmérés alkalmával a 33 sebész közül 8-at találtak minden sebészi beavatkozásra alkalmasnak, a többiek esetében mindenkinél pontosan meghatározták, hogy milyen kezelést végezhet. A főorvos tevékenységének megsegítésére, a sebészek munkájának ellenőrzésére 1768ban 2 sebészi kerületet létesítettek. A megye felső részének ellátását a régebben Tolnán lakott, majd a megyeszékhelyre, Simontornyára költözött iff. Eitz János, a volt fizikus fia végezte, az alsó részek felügyeletét a tolnai sebészre, Anrod Józsefre bízták. Ők már évi 150 Ft rendszeres fizetést kaptak.

15 A gyógyszerellátás országos állapotára utal a már említett 1747. évi rendelkezés, amely a gyógyszerkiadást szaktudáshoz kötötte: csak sebészeknek, bábáknak, fúrdőmestereknek engedélyezte azok árusítását. Később a gyógyszertárak szaporodásával már természetes volt, hogy csak a patikában beszerzett gyógyszer a megbízható. Az igények növekedésével a nagyobb mezővárosokban is alapítottak patikákat. így került sor 1767-ben a megye egyik legnépesebb helységében, Szekszárdon az Arany Sas gyógyszertár létesítésére. Vezetője valószínűleg az a Pintér Gyula lett, aki 1772-ben a gyógyszertár tulajdonosaként szerepel. A patika készlete eleinte nem volt megfelelő. Ezt bizonyítja, hogy megindulása után több, mint egy évtizeddel a megyei költségelszámolásban többször szerepel olyan tétel, amely szerint egy futárnak fizettek azért, mert a pécsi vagy a fehérvári gyógyszertárból gyógyszereket hozott. Egy 1763-as rendelkezés szerint a patikákat a fizikusnak rendszeresen ellenőrizni kellett. A Helytartótanács ezt 1771-ben nem találta kielégítőnek.

16 A pestisjárvány idején és utána is a bábák és az orvosemberek voltak a paraszti népesség gyógyítói. Az 1741—43 között lezajlott boszorkányperek, amelyeknek főképp bábák voltak a vádlottai, a fennmaradó jegyzőkönyvek tanúsága szerint nem annyira a gyógyító szakem15 TML NK 318/1746; Összeírások 429/1747; NK 97/1748; 272/1751; 12/1754; Schweitzer József—Szilágyi Mihály. A Tolna megyei zsidók története 1867-ig, Bp. 1982. 139.; Schultheisz: i. m. 96.; TML NKI 3:1571/1764; NK 1027/1768; Jáki Gyula: Sebészvizsga a XVIII. században. Orvostörténeti Könyvtár Közleményei 1955. 1. 5. 16 TML NK 12/1747; 267/1763; Gábor Józsefné: Tolna megye gyógyszertári hálózatának kialakulása, TML kézirat 1982.; 27; NK411/1772