Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 170-173. (Budapest, 2000)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Károly, László: Tolna megye egészségügye a 18. században

Már Pápai Páriz a Pax corporishan fél évszázaddal a járvány előtt kifejtette, hogy a pestis elleni védekezés hatékonysága a megfelelő képzett szakemberek alkalmazásán múlik. A karantén okozta „kellemetlenségek" az emberek éhezését is jelentették, mert megtiltották, hogy a földjeikre kimenjenek, a mezőgazdasági munkát elvégezzék. Az alacsony termésátlagok miatt megfelelő tartalékot sem tudtak képezni. Bár gondoskodtak a járványmentes területen az aratási munkák elvégzéséről, az élelmiszerellátás megoldására az intézkedések nem voltak elegendőek. Ráadásul az átvonuló katonaság is elvont a szűkösebb mennyiségből. Ezzel magyarázható a kajdacsiaknak az a kijelentése, hogy inkább az akasztófát választják, mint az elkülönítést. Alig fedezték fel náluk júliusban a pestist, augusztusban már felszabadításukat kérték. (Más dolog, hogy ezt csak decemberben érték el és 1740. januárban ismét ellenőrizték őket.) A földváriak és a sárköziek kereskedelmi tevékenységüket a járványügyi tiltások ellenére is folytatták. A megyei szervek is ismerték ezt a helyzetet és a szabálytalanságokat bizonyos határig eltűrték. Részben ez az oka annak, hogy Vassy Tóbiás, a megye egészségügyi biztosa folyamatosan megszeghette azokat a rendelkezéseket, amelyek alkalmazásáért ő lett volna felelős. Még egy tényező volt jelentős — amire már utaltam — a török háború következtében a katonaság állandó mozgása. A háborúban kezdetben a császári csapatok előrenyomultak, majd Wallis gróf Grockánál csatát vesztett, Belgrádot is feladták. A háborút 1739. szept. 1jén a belgrádi béke zárta le. Hogy a katonák járvány terjesztő hatását megakadályozzák, helyváltozásukat vesztegzáró helyekkel és záróvonalakkal korlátozták. A zsoldosok azonban a záróvonalakat sokszor áttörték. Wallis gróf katonái Szigetváron rövid időre még a somogyi egészségügyi biztost is bebörtönözték. A dunaföldvári révnél a katonai pásztorok a záróvonal ellenére is átmentek a Dunán. A közgyűlés jegyzőkönyvében a különféle ezredek 1739. évi kártevéseit tételesen is felsorolták. Az említett esetek mind lehetséges ragályt terjesztő tényezők. Ebből az időből csak egy biztosan járványt előidéző esetről van adat: a bátaszéki járvány a katonaságtól indult ki. Később ugyan Madocsán is felmerült annak a gyanúja, hogy katonák betegedtek meg pestisben, ezt azonban a vizsgálatok nem erősítették meg. (Az utóvizsgálatok sok esetben helyesbítették a pestises halottak számát: így az első jelentésben szereplő 3480 személy számát a következő évben 3397 főre módosították.) Tény mégis, hogy a 19 fertőzött hely közül 8-ban átmeneti katonai szállás volt. Másrészt viszont őrző tevékenységük elősegítette a vesztegzárak és a kordonok működését (Kapos-vonal, földvári rév). A belgrádi béke után a határon állomásozó katonaság a megyén keresztül tért vissza eredeti szálláshelyére. Ezt a járvány akadályozta. így először 1740 áprilisban indult katonai konvoj az ország belseje felé. Előbb a földvári révet választották dunai átkelőhelynek, azután a kiújuló pestis miatt Baranyán át a Bátaszék—Szekszárd—Simontornya útvonalon indultak el. Téli szállásnak lehetőleg olyan helyet választottak, ahol nem volt járvány.

11 Az orvosi szemlélet és az ismeretek meghatározták a kor orvosi tevékenységét. Örök emberi tulajdonság, hogy az emberek mindennek az okát, magyarázatát keresik. Természetesen ekkor a baktériumokról, tulajdonságaikról fogalmuk sem volt, így a betegség okát, leegyszerűsítve, közvetlenül Istentől eredő dolognak tartották. Gruber Dávid, a kortárs orvos szerint, ezt a „leghatalmasabb és legveszedelmesebb betegséget" úgy tekintették, 11 TML NK2S, 204, 300, 346/1740; NKI 3:828/1740; 1:1964/1741; Bodosi: i. m. 82.; Baranya megye nemesi közgyűléseinek jegyzökönyvei 98, 112/1739.