Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 170-173. (Budapest, 2000)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW

jelentését is többféleképpen értelmezik, ezért olyan elképzelés is született, hogy nem is egy „asklepios" volt, hanem több és attribútuma, a botra tekert kígyó művészetét szimbolizálva lett a gyógyítás emblémája. A hazájának Svájcot választó magyar származású klasszika filológus Kerényi Károly (1897—1937), a görög— római mitológia és esztétikai filológia neves müvelője a Napisten fiának: Asklepiosnak szentelt tanulmánykötetében az epidaurosi legendakörre építi mondanivalóját. írása — melyhez kitűnő ókortörténészünk Kádár Zoltán írt Kárpát-medencei vonatkozású értékes művelődés- és művészettörténeti adatokkal kiegészített és önálló fejezetté bővített „utószót" — valójába öt esszé, melyek időrendben visszafelé haladva külön-külön tanulmány formájában tárgyalják Asklepios kultuszát az ókori Rómában; az epidaurosi csudálatos gyógyulásokat; az „asklepiádok" Kos szigeti nagyszerű működését; Homéros költészetének heroizált orvos szereplőit, utoljára hagyva a thessaliai kezdeteket. Szerzőnk forrása elsősorban Homéros, akinek eredetiben olvasott művét a psychoanalytikus Jung „aktív imaginációs" módszerével tanulmányozza. Jung — tudjuk — expedíciókat szervezett Kenyába, Arizonába, ÚjMexikóba, hogy az ottani őslakók primitív lelki mechanizmusának tanulmányozása útján az „archetípus" felismerésével fejtse meg a mai ember lelkivilágának rejtelmeit. Kerényi barátjának és példaképének, Jungnak „komplex pszichológiai rendszerét" alakította át „komplex filológiává". Homéros vezetésével tesz képzeletbeli sétákat a fejezetcímekben felsorolt helyeken. „Mitológiai sétái" során a klasszika-fdológia, mitológia, archeológia, kronológia, epigráfia és filozófia ismereteinek és módszereinek egyesítésével igyekszik beleélni magát a jelzett korba, ezáltal szintje saját élmény alapján kívánja megismerni az európai orvostudomány bölcsőjéből kifejlődött ókori görög orvosi személyiségének „archetíusát". Úgy véli, hogy ennek titkait őrzik a homérosi és hesiodosi költemények, azok rejtett értelmének megfejtése tárja elénk Asklepios nekünk szánt üzenetét. Kerényi orvostörténeti szakirodalmat jóformán alig használt tanulmányainak megírásához. Kérdés ezek után, hogy orvostörténeti szempontból hogyan értékeljük írását? Érdemenként említendő klasszikus nyelvismerete, ami lehetővé tette számára az ókori szövegek eredetiben való olvasását. Ez ma már, a mai orvos számára különlegességnek számít, viszont a szekunder, tercier, sőt akár sescentesimer átírásából, legtöbbször mai élő idegen nyelvből merészen magyar nyelvre fordított (ferdített?) klaszszikus szövegek hibalehetőségei óriásiak. Kerényi írása ezért élvezetes olvasmányossága, sajátos, egyéni látásmódja mellett sok tekintetben hézagpótló, sőt forrásértékű. Ez azonban mégis inkább csak a költészeti, kor- és művészettörténeti adatokra érvényes: orvostörténeti szempontból újnak tekinthető megállapításokat a tanulmányok aligalig tartalmaznak. Annál többet deontológiai vonatkozásban, mivel éppen azt nyújtja, ami a mai dehumanizálódó, technokrata orvosi mesterségből hiányzik: a művészetet. Érdekesnek kell tekintenünk a 14 oldal terjedelmű, 185 pontot magában foglaló és alaposan feldolgozó jegyzeteket, amelyek az előszóhoz fűzött és Kerényi egyéb művek felsoroló-, valamint az utószót kiegészítő irodalmi adatokkal együtt hasznos segítséget nyújtanak mindazok számára, akik e témakörben alaposabban elmélyülni kívánnak. A szép kiállítású, végéhez csatolt 57 fekete-fehér fényképpel illusztrált könyv magyar fordítása korrekt és a fordító stílusát is dicséri; forgatását élvezetes olvasmányként ajánlom. Karasszon Dénes Materialien zur Pharmaziegeschichte. Akten des 31. Kongresses für Geschichte der Pharmazie. Heidelberg 3.—7. Mai 1993. Hrsg.: Wolf-Dieter Müller-Jahncke, Anna Maria Carmona-Cornet, Francois Ledermann. (Weideiberger Schriften zur Pharmazie- und Naturwissenschaftsgeschichte. Beiheft 1.) Stuttgart, Wissenschaftliche Verlagsgesellschaft, 1995. 381. p. ill. A XXXI. Gyógyszerészettörténeti Kongresszust 1993. május 3—7. között Heidelbergben rendezték meg. A nemzetközi szerzőgárda előadásainak színes gyűjteménye értékes és élvezetes tematika alapján dolgozza fel a gyógyszerészettörténetet. A kötet egyetlen hosszabb terjedelmű tanulmányának Peter Dilg a szerzője, Gyógyszerészet és nyelv címmel a szaknyelv kialakulásának történetét tárja fel. Ezután következnek az írások, tematikus rendben. Az első csoport kiadatlan régi gyógyszerészeti kéziratokat mutat be. Ezek között vannak rendkívül koraiak is, mint pl. a topkapi szeráj ismeretlen receptkönyve (Arslan Terzioglu írása), az Athos-hegy kézirata (Evangelica Varella ismertetése). Radoslav Fundarek pedig a Felvidék legrégibb alkimista kéziratáról elmélkedik. A gyógyszerészeti ipar fejlődését bemutató előadások között találjuk Zalai Károlyét, aki a magyarországi gyógyszeripar kialakulásának legfontosabb állomásait mutatta be. Hasonlóan fontos terület a gyógyszerek hatás-