Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 170-173. (Budapest, 2000)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW
Az orvoslásban a XIX. század második felében bekövetkezett változások alapvetően tették lehetővé az akkor már világméretű járványok megismerését és idővel leküzdését. A járványok közül számos akadt, — kolera, pestis, sárgaláz — ami trópusi eredetű volt. A trópusi medicina megszületését a korábbi időszak szakirodalma szinte kizárólagosan a századfordulóra tette. Részben ezt az értelmezést vitaija az 1996-ban, David Arnold szerkesztésében megjelent tanulmánykötet, kisebb részben pedig a nyugati orvoslás és a trópusok betegségeinek viszonyát mutatja be. A tíz tanulmány a XVI. századtól követi nyomon az európai orvoslás és a trópusok betegségeinek történetet, bizonyítva ezzel a hosszú kapcsolatot. Az első három esszében a karibi térség és India területén mutatja be a holland illetve a portugál tapasztalatokat. Mindkét esetben, követve Pearson és Peter Boomgaard érvelését, az európaiak komoly mértékben figyelembe vették a helyi tapasztalatokat. Julyan Peard tanulmánya a brazíliai trópusi orvoslás XIX. századi történetét mutatja a bahiai trópusi intézet példáján keresztül, ami azért kifejezetten érdekes, mivel a trópusi medicina születését többnyire a német, angol és francia tudományos eredmények között tartják számon. A századfordulóra bekövetkezett változások, amelyek nyomán létrejött a különálló trópusi medicina, mint önálló szakág, az utolsó négy tanulmány témáját adják. Mark Harrison a kolera és az identitás kérdését vizsgálja, bemutatva az egyes indiai régiók képzetét és visszahatva saját helyi identitásukat hogyan formálta a betegség. Michael Worboys a századvégi tudományos paradigmaváltást vázolja fel a malária értelmezésén keresztül, bemutatva a hagyományos európai orvoslás nehézkés reakcióit a baktériumelméletre. Douglas Haynes a brit orvosi szakma változásait követi nyomon írásában, felvázolva a szakmai presztízs növekedését a század utolsó évtizedében. A szerző írásában kiemeli a gyarmati adminisztráció szerepét az orvosi hivatás megbecsülésének növekedésében —, és ezzel Haynes a leginkább hagyományőrző a kötet szerzői közül —, mivel azt a korábban megkérdőjelezett állítást helyezi előtérbe, miszerint a trópusi medicina intézményi létrejötte alapvetően köthető a századforduló gyarmati területszerzéseihez. 2 Ezzel egyrészt egy vitát kezdeményez újból, másrészt a hetvenes-nyolcvanas évek értelmezéseit alapul véve, intézménytörténetet ír. Az afrikai gyarmati háborúk és a betegségek kapcsolatát vizsgáló munka alapmottója — ahogyan azt a szerző is kiemeli (IX. o. és XI. o.) — a változás lehetne. Curtin fentebbi munka megírása után arra elgondolásra jutott, hogy a gyarmati hadseregeken belül a halálozási arányban bekövetkezett radikális csökkenés eredményezhette az afrikai hódításokat, hiszen azok sokkal kifizetődőbbé váltak. Ez a tézis a kutatások során megdőlt. Az afrikai gyarmati háborúk a legtöbb esetben a korábbihoz hasonló, illetve esetenként nagyobb arányban okoztak betegségek nyomán meghalt katonákat. A könyv tagolódása az angolok 1874-es asanti, illetve az 1868-as etiópiai hadjáratával kezdődik. Bár a versenyfutás Afrikáért „hivatalosan" csak az 1884-es berlini konfejenciával kezdődött meg, az említett két hadjáratot a szakirodalom mindenképpen a katonai előzmények közé sorolja. A nyugat-afrikai asanti háború leírása talán a könyv legsikerültebb és legterjedelmesebb része (pp. 129. és pp. 49—74.). Nem véletlen, hiszen a szerző korábbi kutatásai mindenképpen ezt vetítik előre. Az afrikai malária és a sárgaláz legyőzésének korábban még soha nem született alaposabb és hasonlóképpen átfogó összefoglalása. A francia szudáni hadjáratok ismertetése után a másik nagy témát, az egyiptomi és dél-afrikai hastífusz elleni küzdelmek jelentik. Ez a rész talán túlhangsúlyozott, és sokban nem más, mint az előző könyv eredményeinek kibővített ismertetése, külön kitérésekkel a harctéri adatokra. A maláriás helyzetekre az 1895-ös tragikus madagaszkári francia expedíció kapcsán tér vissza. A felsorolásból kitűnik, hogy az afrikai gyarmati hódítások sora korántsem teljes. A szerző önkényes szelekciójára az olvasó nem kap kielégítő magyarázatot. Nem tudni, hogy a századforduló és a 20. elejei háborúk miért nem váltak kutatások tárgyává, avagy hogy azok, amelyeket kiválasztott, mennyiben jelentenek egységes csoportot. Curtin egy táblázatban összegzi vizsgálódásainak eredményeit (pp. 237—239.), amiből kitűnik, hogy az adott időszakban (1874—1895) a franciák nagyságrendekkel nagyobb veszteségeket szenvedtek el, mint az angolok. Ezt a különbséget a szerző a különbözően alkalmazott gyógyászati eljárásokkal indokolja. Külön érdekességet jelentett volna megvizsgálni a század elejére már viszonylagosan egységesülő kezelések hatásait. Aki a cím olvastán a teljes afrikai hódításra számít, mindenképpen csalódni fog. Az elsődleges forrásokat mindkét esetben az adott gyarmati hatalom katonai egészségügyi alakulatainak éves jelentéseit, illetve a korabeli egészségügyi folyóiratok anyagait jelentik, eltekintve a korabeli leírásoktól és visszaemlékezésektől. A második könyv esetében minden hadjárat után egy rövid összefoglaló tartalmazza a közvéle2 Hasonló értelmezése a trópusi gyógyászatnak már 1969-ben megszületett. Részletesebben Id. Kubicek, Robert W. The Administration of Imperialism: Joseph Chamberlain at the Colonial Office. Durham: 1969 és Headrick, Daniel R The Tools of Empire: Technology and European imperialism in the Nineteenth Century. Oxford: 1981. Ennek határozott cáfolataként Id. a témát részletesen megvitató különszámot, Parasitologia Volume 40., nr. 1—2. (1998).
