Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kicsi Sándor András: A hagyományos népi okcentrikus betegségszemléletről
tani „hetven ijedtséget, hetven nyovolyát, hetven fenét, hetven nehézséget", azaz mindenféle betegséget, de csupa okcentrikusan azonosítottat (Dudás Julis gyűjtését idézi Pócs, 1985, 361 és 1986: 31). A betegségdémonokba (ilyen a csúz,fene, guta, íz, mirigy, nyavalya, suj, süj stb., Berde, 1940, 68—69) vetett hit a magyarságnál kiveszett már, utoljára talán a nagyobb járványok alkalmával szerepeltek mint járványrémek (csuma, döghalál, guga, kolera, mirigy, pestis stb. — a legkülönbözőbb járványos betegségekre vonatkozva, Berde, 1940, 69, 107—8, Oláh, 1975, Bosnyák, 1984, Vasas, 1985, 20), de egyes vidékeken fellelhetők hozzájuk fűződő hiedelemmondák. Némiképp gyakrabban ráolvasásos és a valaha betegségdémonokat jelölő szók általánosan használatosak az átkozódásokban, szitkokban. Elterjedt hiedelem, hogy a betegségről beszélni sem jó, hiszen a betegség az okozója nevének kiejtésére megjelenhet (Berde, 1940, 103—5), ezért az ezeket jelölő szavakat elsősorban meghatározott beszédaktusokban, így ráolvasásokban és átkokban használták. Pócs Éva ráolvasásgyűjteményei (1985, 1986), továbbá Berde (1940, 66—68), Oláh (1986a, 141—2) és Vajkai (1987, 120—1) ilyen kifejezések özönét zúdítják ránk. A betegségokozók közül a betegségdémonok és a hiedelem szerint a testbejutó állatok 16 elnevezései (például a csúz, fene, féreg) szabályos poliszémia révén egyaránt jelölik a betegség vélt okozóját (általában ez az eredeti jelentésük) és magát a betegséget is. Mindazonáltal a népi szemlélet is különbséget tesz a betegségokozó és a betegség állapota között. Hasonló szabályos poliszémia számos más esetben is előfordul. A magyarban például bizonyos fémek elnevezései (arany, ezüst, réz, vas) pénzek régies vagy népies elnevezéseiként szerepelhetnek; a legkülönbözőbb szállítóeszközöket, tartályokat, adagolókat („konténereket") jelölő szók (például kanál, láda, szekér) jelölhetik magát a „konténert" és (a gyakorta használatos -nyi képző nélkül is) azt a mennyiséget is, amennyit a „konténer" tartalmaz; az étkezéseket jelölő szók (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) első jelentésükben a fogyasztást, másodikban az elfogyasztásra kerülő ételt jelölik. Berde „kisipari" módszerrel összeállított, de máig is egyedülálló és nélkülözhetetlen szójegyzékéből (1940, 259—290, „A bőr- és nemikórtan magyar történeti és tájszótára") is idézhető hasonló példa: a magyar népnyelv 'hermafrodita' jelentésű szavai egyben 'homoszexuális férfi' jelentésben is használatosak. Ilyen szavak: csira (alakváltozata scsira), amely a magyar nyelvterületen (Erdély kivételével) a legelterjedtebb kifejezés (Lőrinczy, szerk., 1979, 855), minár (alakváltozata minor) az Alföldön, fityinkó (alakváltozata flityinkó) Szatmárban, fataró (alakváltozata fatalo, pataró) pedig az erdélyi, különösen a székely, továbbá a csángó (fétyëlyëu) nyelvjárásokban fordul elő (Lőrinczy, szerk., 1988, 291). 17 Az eredetileg betegségdémonokat jelölő szók szabályos poliszémia révén nemcsak a betegségelnevezések, hanem szitokszók is lettek, s manapság (több kivételtől eltekintve, amilyen a csúz, görcs és nyavalya a köznyelvben) leginkább csak így használatosak. Ilyen kifejezés például: a fene/frász/görcs/nyavalya essen belé, a fene/íz/suj egye meg, a nyavalya 16 A hiedelem szerint (vagy valóban) a testbe férkőző és ott betegséget okozó állatokról bővebben szól például Berde (1940, 77, 194—5), Oláh (1986a, 45, 65—77, 148—151), Vasas (1985, 74—75); jómagam elsősorban a víziborjút tárgyaltam (Kicsi, 1988). 17 Bizonyos, hogy a csira szlovák, a fataró és fityinkó román jövevényszó, a minár pedig a középfelnémet minnaere „szerető; tisztátalan, kurválkodó ember" (esetleg ennek újfelnémct nyelvjárási változatának) átvétele lehet.
