Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW
viselő intézményt. A társadalom széles skáláját ölelik el a jótevők. Van közöttük főpolgármester, ügyvéd, üzletember, borkereskedő, iparis, újságíró, molnár stb. Mintegy százhatvan kórház viseli valamelyik szent nevét, közülük tizenhétnek a történetét ismertetik. A leggyakoribb elnevezés a St. Mary (26) és a St. John (13). A függelék csaknem százötven, szentekről elnevezett kórházat sorol históriájuk leírása nélkül, megismertet olyan, a medicinával kapcsolatos szentekkel, akikről még nem neveztek el brit gyógyító intézményt. A közgyűjtemények jóvoltából a néhány alapító-névadó portréjával illusztrált kötetet kórházak szerinti betűrendes mutató zárja. A kiadvány formájával is a gyakorlati segédkönyv szándékát jelzi, könnyen kezelhető, az angol kórháztörténeti kutatások jól használható forrásanyaga. Mohos Márta Stirling, Iohannes: Lexicon nominum herharum, arborum fruticumqtte linguae latináé. Ex fontibus Latinitatis ante saeculum XVIII. scriptis collegit et descriptionibus botanicis illustravit... Vol. I. (A-B), Budapestini, Encyclopaedia, 1995. LXXI, 148 p., Vol. II. (C-H), Budapestini, Encyclopaedia, 1997, p. 346. Vol. III-IV (I-Z), Budapestini, Encyclopaedia, 1998. 279 p., 411 p. Sajnos, nem túl gyakran születik hazánkban olyan tudománytörténeti munka, amely nemzetközi jelentőségűnek, világszínvonalúnak nevezhető. Stirling János egyetemi tanár, neves kert- és botanikatörténész azonban evvel a lexikonnal olyan kézikönyvet adott a kutatók kezébe, amelynek bizonyára külföldön is nagy lesz a keletje és becsülete. Az orvos- és gyógyszerésztörténész számára ugyanis alapvetően fontos a XVIII. század, vagyis Linné rendszere előtti (gyakran görög eredetű) szövegekben előforduló latin gyógynövénynevek azonosítása, márpedig aki evvel a feladattal valaha is próbálkozott, jól tudja, milyen nehéz utat vágni a latin növénynevek rengetegében. Az utóbbi ötszáz évben már számos kísérlet született az antik, illetve középkori növénynevek meghatározására, azonosítására. Kezdetben ezeket a kísérleteket a hétköznapi gyógyszerészi, orvosi gyakorlat is szükségessé tette, hiszen a receptek elkészítéséhez pontos névazonosításra volt szükség, mára inkább a tudománytörténészek gondjait növeli a rendszertan előtti botanikai szókincs zűrzavara. Brunfels, Cordus, Matthiolus és Amatus Lusitanus, majd a két Bauhinus, Camerarius és Clusius XVI-XVII. századi munkái elsősorban botanikai, gyógyszerészeti szempontból rendszerezték az antik növénytani kifejezéseket, vagyis a neveket egymással, illetve egy-egy meghatározott növénnyel próbálták kapcsolatba hozni. Ennél jóval későbbiek az első történeti feldolgozások. Az antik növénynévszókincs első etnobotanikai szempontú, Eugène Rolland-tól származó feldolgozása például csak a századfordulón látott napvilágot, az első filológiai, nyelvészeti szempontú gyűjtemény, Jacques Andrée pedig csupán 1956-ban jelent meg Párizsban. A latin botanikai szókincsnek azonban mind ez ideig nem létezett olyan teljességre törekvő feldolgozása, amely a botanikai, etnobotanikai és filológiai szempontokat egyesítette volna. Ezt a hiányt pótolja - sikerrel - a fenti munka. (Itt jegezzük meg, hogy léteznek a latin szókincsnek alapos feldolgozásai, például Du Cange, Thesaurus, másrészt a gyógynövénynevek terén is születtek hasonló próbálkozások, például Schneidere, Pensoé vagy magyar vonatkozásban Kazayé, illetve Grynaeus Tamásé, ezen túl a részterületekről is számos munkát írtak már, ám a teljes latin botanikai szókincset, önállóan elkülönítve, eddig még tudtommal nem dolgozta fel senki.) Stirling szótára egynyelvű: voltaképpen történeti adatokkal kiegészített latin szakszótár. A neveknek ugyanis nem csupán a görög megfelelőjét és rendszertani azonosítását (vagy éppen azonosításait) adja, hanem - a XVI. század végéig - történeti és szemantikai fejlődésüket is követi. A szócikkek tartalmazzák a névváltozatokat, az esetleges jelzős szerkezeteket, utalnak a név előfordulási helyeire - a lókuszokra - sőt, adott esetben a szekunder irodalomra is. Külön érdeme a lexikonnak, hogy azt is becsülettel elismeri, ha a név nem vagy csak kérdőjellel azonosítható. A szótár névanyagát részben az antik tudományos, mezőgazdasági és növénytani tárgyú szépirodalom, részben a középkor botanikai tárgyú szövegei, részben pedig a XVI. század botanikai vagy a botanikával kapcsolatos szakirodalma adja. Úgy látszik, inkább az első névcsoport feldolgozása volt - s lehetett - teljességre törekvő. A lexikont latin, német és francia nyelvű, intelligens és lényegre törő előszó, a források és a szekunder szakirodalom bibliográfiája vezeti be. (Jó lenne a teljes sorozat lezárultakor kiegészítésképp egy görög növénynévmutató is.) Fel kell hívnom az olvasó figyelmét Rihmer Zoltán remek latin előszó fordítására: nagyszerű teljesítmény! Ugyancsak nem hagyható említés nélkül az Enciklopédia Kiadó szerkesztőinek gondos munkája: a kötetek külalakja, szövegük formája méltó a tartalomhoz, vagyis szintén európai színvonalat képvisel.
