Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Sinkovics József: Szérumszerencsétlenség 1950 — Emlékirat

szöveg aláíratlan maradt; az én szövegemet nem gépelték le; a két férfit többet nem láttam. Mind a mai napig nem tudom, hogy felmentettek-e vagy szabadon engedtek volna-e, ha az átírt szöveget aláírom. Abban a tévhitben ringattam magam, hogy ez a gonosz rendszer hamarosan összeomlik; vagy sikerül megszöknöm (a tárgyalóterem kettős ablakán keresztülugorva); vagy egy igazságos bíró végül is felment. Egy napon megint elővezettek egy bútor nélküli szobába. Két oldalamon egy őr és egy eddig nem látott civil ruhás férfi állt. Szemben velem belépett a szobába egy másik ismeretlen, civil ruhás férfi kíséretében dr. Zempléni Gusztáv, a védőügyvédem. Néhány papírlapot szorított a mellére. Kezet akart nyújtani, de ezt a civil ruhás férfi megakadályozta, mire Zempléni ügyvéd a papírlapokat leejtette. Térdre ereszkedett, hogy felszedje azokat, én pedig előrehajoltam, hogy segítsek. Ebben a másodpercben Zempléni szája a bal fülemre tapadt, és hadarva azt súgta: „Faragó meghalt". A következő másodpercben őt is és engem is visszarántottak a civil ruhások. Megkövülve álltam, s percekig nem eszméltem rá arra, amit ő súgott. Zempléni ügyvéd ezután fennhangon elmondta: azzal fog védeni, hogy apám halála után küzdelmes fiatalságom volt, népi káder orvostanhallgatókkal külön foglalkoztam, magam is népi káder vagyok, „a szocializmus építése lebegett szemeim előtt" (szó szerint így), templomba nem jártam, én fedeztem fel az agydaganat vírusát (ez a réges-rég felfedezett lymphocytás choriomeningitis vírus lehetett, amellyel foglalkoztunk), és oroszul tanulok, hogy ezt a felfedezést egy moszkvai kongresszuson a szovjet kutatókkal megoszthassam. Ezeket a papírjáról olvasta fel, és első személyben az én nevemben írta. Bejelentette, hogy kegyelmet fog kérni számomra. Félbeszakítottam, mert döbbenten jöttem arra rá, hogy ügyvédem a vádpontokat nem ismeri, és csak azt tudja, hogy több emberen elkövetett szándékos emberöléssel vádolnak. Kijelentettem, hogy ezt a szöveget nem vallom magaménak, nem írom alá, nem mondom el. Azzal védjen engem az ügyvéd úr, hogy nem gyártottam se szérumot, se toxint. Markos, Pusztai és Lindis ellenőrzése nem az én feladatom volt. A rendőrség és más hatóságok előbb tudtak a szerencsétlenségről, mint én; már folyamatban voltak az ellenintézkedések, amikor én a szerencsétlenségről értesültem; a salgótarjáni küldeményről június 5-én szereztem tudomást. Itt Zempléni közbeszólt: „Ott haláleset nem történt!" Óriási megkönnyebbülést éreztem. Ezzel a civil ruhások véget vetettek az első és egyben utolsó tízperces ügyvédi találkozásnak. Majdnem kiugrottam a bőrömből. Nekem nem kell kegyelem! Engem a bíróság mentsen fel! A. GY. sok rosszat mondott és tételezett fel rólunk. Bizonyos mértékig megpróbálom megérteni haragját és rosszindulatát. Ennek a borzalmas szerencsétlenségnek sohasem lett volna szabad megtörténnie. Egyszerű és kötelező állatoltásokkal megelőzhető lett volna, (de Lindis, úgy látszik, ezeket nem végezte el, s Faragó professzor nem ellenőrizte őt). A hírhedt Jankó tanácselnök (később bűneinek súlya alatt öngyilkos lett) és A. GY. főügyész azonban lelkiismeretlen kiszolgálói voltak annak a halálgépezetnek, amely kicsikart bevallásokon alapuló „bűncselekmények" színházi tárgyalásait rendezte meg a kivégzések előtt. Az akkoriban bennfentes körökben mozgó intézeti tag, dr. Vas István később azt mondta nekem, hogy A. GY. és Jankó együttes vezető szerepe ügyünkben kétségtelenül halálbüntetésekkel volt egyenlő. Az AVH emberei tudtommal sohasem gyanúsították Faragót baktériumok terjesztésével. A. GY.-nak két halálbüntetésre volt szüksége: Faragóéra és az enyémre. Talán úgy érezte, hogy én kicsúszhatok a markából, ezért ha nem tud kivégeztetni, azt szolgáljam meg. A baktériumterjesztés bevallása lehetővé tette volna a halálbüntetéseket. Benne az ördög