Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Sinkovics József: Szérumszerencsétlenség 1950 — Emlékirat

Próbáltam megmagyarázni, hogy ez egy réges-régi elnevezése a vírusoknak, és manapság szűrés nélkül is dolgozhatunk vírusokkal. Feldühödött, levetette a kiműveltség álarcát: és tőle kaptam az első rúgást. Ekkor volt „szerencsém" Péter Gábor szabósegédből

1 lett ÁVH-s altábornagy elvtárssal találkoznom, aki egyetlen percre bejött, közel lépett hozzám, szemüvegén keresztül felnézett rám, szemében gyűlölet lobogott, és csak ennyit mondott: „Maga is lógni fog!" Ezután két kihallgatócsoport felváltva vett kezelésbe. Egyik csoport rábeszélést és színlelt jóindulatot, a másik káromkodásokat (gyakran emlegetve a szülőcsatornát, amelyet át huszonöt évvel azelőtt a világra jöttem) és fenyegetéseket alkalmazott. Körvonalazódtak a vádpontok: 1. Adjunktus voltam (az egyik kihallgató így kérdezett: „Mi az, hogy »agyontus«? Az micsinál? Mi annak a dóga?"). Azzal védekeztem, hogy feladatom a víruskutatásra korlátozódott. 2. Faragó belső fasiszta klikkjéhez tartoztam: nála laktam, nála voltam bejelentve. A házkutatás alkalmával lőfegyvert, lőszert és fasiszta irodalmat találtak nála.

2 Mennykőcsapásként ért ez a vád! Azzal védekeztem, hogy a professzor úr 1948-ban engedélyemet kérte, hogy a házába néhány hónapra bejelenthessen (attól félt, hogy oda kommunista proletárcsaládot telepítenek be); beleegyeztem, de ő „elfelejtett" kijelenteni. Sohasem laktam ott, még egy éjjelt sem töltöttem ott. 3. Üzenetet vittem Pusztainak, nem azért, hogy őket mentsem, hanem hogy a nyomozókat félrevezessem. Azzal védekeztem, hogy nem utasítottam Pusztait, hogy a szűréseket tagadja; rábíztam, hogy mit csináljon. Kérdéseket tettem fel neki, hogy megtudjam, miért van ilyen üzenetre szükség. 4. Salgótarjánba nem küldtem ellenszérumot. Azzal védekeztem, hogy a rendőrség és egyéb hatóságok (egészségügyi miniszter, dékán, OKI, polgármester stb.) előbb tudtak a szerencsétlenségről, mint én. Amikor június 4-én vasárnap délután megtudtam, hogy mi történt, az óvintézkedések már folyamatban voltak. Lindis és Faragó letartóztatása után június 5-én, hétfőn hallottam először a salgótarjáni pertusszisz elleni szérumküldeményről. Ezen a ponton iszonyatos küzdelem vette kezdetét. A durva kihallgatok egyike agyonveréssel fenyegetett (térddel alhasba rúgott, könyökkel oldalamba vágott), ha nem ismerem be „bűnösségemet" (így általában), és ha nem vallom azt, hogy a salgótarjáni szérumküldemény ellenértéke június 3-án érkezett meg a címemre. Szemembe nevetett: a szelvényt eltüntette az ÁVO. Azt hiszem, hogy színlelt haraggal ütött meg, arcul sohasem ütött, és ütlegei nem teljes erejűek voltak. Ritkán bántalmazott, és komoly sérülést nem szenvedtem: mindvégig állva maradtam. Úgy éreztem hogy valahogy mérsékeli magát. Ellenálltam: a salgótarjáni szelvény június 5-én érkezett. Hozzák elő Lindist, és szembesítsenek vele. Nem szembesítettek (soha sem szembesítettek egyik vádlott-társammal sem). Az én vallomásom számít, nem Lindisé. Napokig álltam előttük, és összefolyt az idő, amint kihallgatóim váltották egymást. Nem alhattam, enni és inni nem kaptam. Kis mennyiségű koncentrált vizeletem átitatta a nadrágomat, és megnéztem, hogy véres-e. Nem volt véres. Borostás államról és körmeim növekedéséről becsültem meg, hogy hány napja vallatnak. A rábeszélő kihallgatok előttem ettek és ittak, de nekem nem adtak; azt mondták, hogy a végén úgyis ' Tisztelet minden becsületes szabósegédnek! 2 Ezeket a tárgyakat meggyőződésem szerint az ÁVÓ helyezte el a Faragó-lakásban.