Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Sinkovics József: Szérumszerencsétlenség 1950 — Emlékirat
Amikor szabadon bocsátásomat kértem, arra hivatkozva, hogy nagyon sok dolgom van az intézetben, ahol kísérleteim voltak folyamatban, a következő választ kaptam: „Olyan szabotázst követtek el Faragó vezetésével, amelyben a halottak száma eléri a százat. Itt benn van a legbiztosabb helyen. Odakint széttépné a nép!" Nem tudtam, hogy minden hájjal megkent vallatókkal van dolgom. Dermedten, leszegett fejjel álltam: elhittem, amit mondtak. Azt, hogy a többiek már mindent bevallottak, mind bűnösnek érzi magát. „Maga nem bűnös? Nincs bűntudata?" — „Kérem, én valószínűleg hibát követtem el azzal, hogy Faragó professzor úr üzenetét Pusztai Zsuzsának elvittem, de a szerencsétlenség előidézésében semmiféle bűnöm, de még csak szerepem sincs" — hajtogattam. Marcangoló szégyenérzés fogott el, hogy a mi intézetünkben ilyen szerencsétlenség történhetett, és mélységes részvétet éreztem a családok iránt, amelyekben ennyi haláleset történt. De bűntudatot nem tudtam magamban felidézni. Június elején, azon a napon, amikor a Szabad Nép cikke (melléklet) megjelent, az öreg, gonosz párttitkárnő sürgős és fontos röpgyűlést hívott össze a Ganz Villamossági Gyár (Lövőház utca 39.) állami tulajdonba vett és Klement Gottwald üzemmé átnevezett épületében. Nyilván más üzemek párttitkárai is hívtak össze ilyen röpgyűléseket ezen a napon. A Ganz üzemi röpgyűlésről így számolt be nekem H. M. műszaki rajzoló, aki részt vett rajta: A párttitkárnő rikácsolva követelte az amerikai imperialisták által beszervezett gyermekgyilkos orvosok azonnali statáriális kivégzését! A vezérigazgató és két igazgató (H. M. emlékszik a nevükre) már kötelességszerűen aláírta azt a bírósághoz intézendő „beadványt", amelyben a felháborodott dolgozók azonnali kivégeztetésünket követelték. Kivétel nélkül mindenkivel alá akarták íratni ezt a förmedvényt. Halálos csend uralkodott a teremben, és az emberek összenéztek. Ekkor dr. Sólyom ügyvéd, üzemi jogtanácsos engedélyt kért arra, hogy ő ne írja alá a beadványt. Ezt mondta: „Teljesen megbízom a népi demokrácia bírósági ítéletében, az azonban még függőben van. Amint az ítéletet meghozzák, teljes erővel támogatni fogom azt." Ezután a többség csatlakozott dr. Sólyom álláspontjához. Az üzemi párttitkárok követelték dr. Sólyom példamutató aláírását, ő azonban azt megtagadta. Egy órán belül kiszállt a helyszínre az AVH, s letartóztatta és elhurcolta őt. A beadványt végül is nem köröztették aláírásra. A történet ma is élő elmondója, H. M. szerint Sólyom ügyvéd úr soha többé nem tért vissza az üzembe (H. M. 1949 és 1955 között dolgozott ott). Ilyen légkörben kihallgatóimnak bizonyítaniuk kellett, hogy a Szabad Nép igazat ír. A kommunista pártlap kihallgatásunk előtt már meghozta ránk a halálos ítéletet! Ezután kihallgatóim nevetgélve és kedélyesen azzal szórakoztak, hogy egymás elleni kijelentéseket provokáljanak ki belőlünk. Mit tudok én arról, hogy az intézet nőtagjai kikkel szeretkeztek? Kik feküdtek le Faragóval? Csalódottak és haragosak voltak, mert nem tudtam ilyen szórakoztató történetekkel szolgálni, hiszen ilyesmi nem fordult elő. Lindistől távol tartottam magam: vele sohasem dolgoztam, Faragó professzor úrról pedig tisztelettel nyilatkoztam. „Ne merészelje védeni Faragót, mert nagyon megbánja! Összes vádlott-társa súlyos terhelő vallomást tesz ellene." Markost és Pusztait dicsértem. Elmondtam, hogy tudtommal ők, Lindis és sokan mások (például Nóvák tanár úr) használták a „steril szobát" különféle szűrletek lefejtésére és ampullázására, én azonban abban a helyiségben egyszer sem dolgoztam. Ezek a műveletek nem tartoztak a munkakörömbe. Új arc jelent meg kihallgatóim között. Könyvlapról olvasta fel: „az, hogy »virus,« ugyanaz, hogy »szürhetö virus«?" Igennel feleltem. Eszes kihallgatom diadalmasan felkiáltott: „hiába tagadja, akkor maga is szűrt"! így vált a szűrés művelete bűncselekménnyé.
