Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kiss László: A váltóláz természethistóriájának vázlata dr. Topperzer Tamástól

A rendhagyások második sorát az úgynevezett álorcás váltólázak alkotják, amikor is hiányoznak a rendes nyomatnál megfigyelhető szakaszok, s csak a tünetek szabályos időközönkénti visszatérése jelzi, hogy váltólázról van szó. Topperczer az ilyen lázakat inkább helyettes váltóláznak, illetve az egyes idegek váltólázának nevezné.

44 Látott ugyanis olyan váltólázat, amely szemlob, illetve főfájás formájában mutatkozott. A harmadik sorban levő kórképek többségének az úgynevezett kísért váltólázak (febris intermittens comitata) csoportjába való besorolását Topperczer indokolatlannak tartja. Szerinte nem létezik f. i. rheomatica, pleuritica, cardialgica stb., s csak az alábbi négy esetben indokolt a „comitata" csoportba való besorolás. Ha nagy az aránytalanság „a kórfolyamat belereje és az életerő visszahatási tehetsége közt", a kórképet az elhúzódó hideglelés uralja —• ez az úgynevezett dermesztő váltóláz, a/ i. tetanica.

46 Gyermeknél a heves kórfolyamat vértorlódást okozhat az agyvelő felé is, ennek következménye a „nehézséges váltóláz", a / i. epileptica. Ezen állapot átmehet az „álomkóros váltólázba" (f. i. soporosa), amely azonban kifejlődhet „eredetileg is vérmes egyéneken vagy a szeszes italok mértéktelen használása miatt vértelyben szenvedőkön".

47 A negyedik forma az „ájuldozó, tetzhalálos váltóláz" (f. i. syncopica, asphiotica), amely többnyire „fehér nembeli individuumoknál" lép fel.

48 A rendhagyásoktól Topperczer megkülönbözteti a kórszövevényektX —• mai nevükön a szövődményeket —, amelyeknek „kóréri s kórtudományi arányok nem a váltólázi kórfolyamatból, hanem más forrásból származtatandók"

49 Topperczer ismét szembekerül mások véleményével, hiszen sokan az úgynevezett csorvás tüneteket (ökröndözés, hányás) „a váltóláz tőokának közvetetleni visszatükrözései"-nek tekintik.

50 Topperczer az „el nem fogúit tapasztalásra" hivatkozva megjegyzi, hogy váltólázas betegeinek többségénél semmilyen csorvás tünetet nem látott. Amennyiben a csorvásság a váltóláz „lényegességéhez" tartozna, úgy a csorvásság elleni gyógymódnak hatásosnak kellene lennie minden váltólázas betegnél — márpedig ez nincs így! Ergo: ha mégis vannak csorvás tünetek a váltólázban, azok csak a kórjeles (szimptomatikus) csorvásság jelei.

51 Véleményt nyilvánít Topperczer a váltóláz leggyakoribb szövődményeit, a máj és lép bántalmait illetően is. Kijelenti: a váltóláz nem fogható fel lépbeli betegségnek.

52 A lépnagyobbodás nem a váltóláz tünete, hanem „utódi nyavalyája", amelyet a nép „hideglelést 44 Kézirat, 105. old. 45 Az Orvosi Tár bizonysága szerint e rendhagyás nem lehetett ritkaság, hiszen a lap ismételten helyet adott az atipikus váltólázakról tudósító írásoknak — lásd Balogh József: Álorczás váltólázak. Orvosi Tár, V. kötet, 1832, illetve Wehle, F.: A szemlob képében föllépő váltólázról. Orvosi Tár, X. kötet, 1846. 46 Kézirat, 106. old. 47 Kézirat, 107. old. 48 Valószínű, hogy a három utóbbi forma a ma cerebrális malária kórkép egyes változatait jelentette — figyelemre méltó, hogy a szinte megszállottan a gerincagyi kórgócot „propagáló" Topperczer mindhárom forma hátterében megsejti az agyvelő érintettségét. 49 Kézirat, 109. old. 50 A csorvás, csorvásság nem szerepel Magyary-Kossa régi magyar betegségnevei közt — Magyary-Kossa Gy.: Magyar Orvosi Emlékek. II. kötet, Budapest, 1929 —, a Topperczer-kézirat 192. oldaláról azonban nyilvánvaló, hogy „bélvezetéki hurutot" értettek rajta. 51 Kézirat, 115. old. 52 Kézirat, 121. old.