Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW
Szénásy Sándor, valamint Johan Béla, a hazai közegészségügy egyik legjelesebbje. Ők mind-mind életközelivé válnak a visszaemlékezés alapján. Szépírói erényeket felvillantó, irodalmi értékű munkát tarthat az olvasó a kezében, amely különösen a magánélet eseményeit leíró fejezetekben nyilvánul meg. Szinte bocsánatot kér az olvasótól ezekért a nosztalgikus kitérőkért, de „az orvos is előbb gyermek, majd ifjú volt. Fiatal korának ... ugyanazok a mérföldkövei, mint ... minden emberé" - mondja. Nem is lenne teljes a portré, ha ezeket a családi emlékeket nem osztotta volna meg az olvasóval, hiszen így válik érthetővé, hogy az erkölcsi tartást, etikát és a nehéz küzdelmekben is megtartott derűt honnan merítette, hol voltak a gyökerei. Érdemes a mű arra, hogy valamelyik kiadó felfigyeljen rá és ismét kinyomassa. Kapronczay Katalin Weatherall, Mark-Kamminga, Harmke: Dynamic Science. Biochemistry in Cambridge 1898-1949. Cambridge, Wellcome Unit for the History of Medicine, 1992, p. 87. A Cambridge-i Egyetemen a biokémiai fejlődésének története Frederick Gowland Hopkins nevéhez fűződik. Neki és munkatársainak köszönhető, hogy a biokémia külön diszciplínává vált az egyetemen. Hopkins feltárta azokat a kémiai folyamatokat, amelyek a biológia, humán fiziológia és patológia tárgyköréhez kapcsolódnak. Az organikus vagy szerves kémia összefonódott az élőszervezetekkel, segített megoldani az élettani folyamatokhoz társuló kémiai változásokat. így alakult ki az állatokkal foglalkozó kémiai élettan, a növényi szervezetekkel foglalkozó mezőgazdasági kémia, míg az erjedés kémiai ismerete a mikrobiológiai kémia kialakulását tette lehetővé (ennek során fejlődött ki a sörgyártás is). A biokémia külön tudománnyá válása a XX. századra esik. Az angol egyetemeken a biokémia a fiziológia területén belül fejlődött áltudományként. A korai brit biokémia a XIX. századi német mintát követte, beágyazva magát a fiziológia és patológia tárgykörébe. Az élettani kutatásokban fontos szerep jutott William Sharpey (1832-1874) professzor munkásságának. Neki köszönhető a gyakorlati fiziológia megalapítása. Meg kell említeni Michael Fostert is, akinek a nevéhez a kémiai élettan bevezetése fűződik. Hopkins invitálta 1898-ban Fostert az élettani kutatások fejlesztésére élettani laboratóriumába. Anglia más árosaiban (Oxfordban, Londonban) hasonlóképpen alakult a biokémia sorsa. Hopkins vetette fel annak a lehetőségét 1920-ban, hogy széleskörűvé váljon a biokémia tanítás az egyetemeken. Tudományos tekintélyének köszönhetően az orvosi biokémia korszerű szelleme az első világháborút követő években bejárta az egész világot. A húszas és a harmincas években Hopkins és kollégái továbbfejlesztették a biokémiai oktatóprogramot, így az enzimológiát, a biológiai oxidációt, a mikrobiológiai metabolizmust, a biokémiai genetikát, a fotoszintézist, az összehasonlító biokémiát és az embriológiát. Az alábbi fejezetek találhatók a tanulmányban: Kémiai élettan 1882-1898; Hopkins évei az élettani laboratóriumban; Biokémiai Intézet I. az első világháború idején; Biokémiai Intézet II. (1918-24); Dunn Intézet az 1920-as években (ebben a fejezetben ismerteti Szent-Györgyi Albert működését az intézetben, aki vendégkutató volt), Dunn Intézet az 1930-as években; Biokémia Cambridge-ben; Dunn Intézet az 1940-es években. A kiadvány megjelentetésének az Orvosklinikai iskolák a Cambridge-i Egyetemen című kiállítás adott alkalmat. Értékes fotóanyag gazdagítja a tanulmányt, valamint a kutatók számára is jól használható kétoldalas bibliográfia. Somorjai Ferencné Weatherill Rob: Cultural collapse. London, Free Association Books, 1994, p. 209. Merész könyvet írt az ír lélekelemző, Rob Weatherill. A koncepció ambiciózus: hogyan lehet feltárni a modern kultúra részletes hatását az ember belső, tudattalan lelkivilágára? Hogyan befolyásolják napjaink kulturális jellemzői (a mohó fogyasztási attitűd, a napi sajtó mindent átjáró befolyása, a szabadosság terjedése, a családok felbomlása, a differenciáló oktatási rendszerek stb.) azokat a belső, rejtett mozgatóerőket, amelyek az emberi lelket működtetik? A kérdés - tegyük mindjárt hozzá - a kultúrtörténet és a történelemfilozófia szempontjából az egyik leglényegesebb problémát is magában rejti, hiszen annak eldöntése, hogy az emberi pszichét állandó vagy alkalmasint korszakonként változó jelenségnek tekintjük-e, alapvetően járulhat hozzá a történeti változások lehetséges dimenziójáról szóló évszázados vitához. Ha a történeti változás kategóriája a társadalmi, politikai, kulturális és
