Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW

tudományos környezeten túlmenően kiterjeszthető a közösséget alkotó individuumok tömegének belső érzelemvilágára is, akkor a történti változás dimenziója hihetetlenül megnő. Ily módon ugyanis a felkínált és az elsajátított viselkedésmintákon, gondolkodási hagyományokon, műveltségen stb. túl az individuumot meghatározó kondicionált és szocializált összetevő a tudattalanra is kiterjedhet, s ez nemcsak azt jelentené, hogy az emberi történelem egyetlen lassan és kevéssé változó tényezője a puszta fizikai test marad, hanem megváltozhatna értékelésünk is a civilizációk fejlődéséről és hanyatlásáról. Ezzel ugyanis egy társadalom alkotóereje csökkenésének, majd dezintegrációjának nem jele, hanem meghatározó oka lehetne az érzelemvilág elsivárosodása, az érzelmek kiürülése, a társas kapcsolatok szétfoszlása. Ez vezetne a racionalizált, szervezett cselekvés mozgásterének beszűkülésére, majd gyengeségére (s nem fordítva), s ahhoz, hogy a kaotikussá váló állapotokból újabb civilizáció keletkezhessen, egészséges mentális állapotú közösségre lenne szükség. Weatherill könyvét sajátos nézőpontja az utóbbi évek egyik legizgalmasabb modernitáskritikájává avatja. Bár nyilván nem véletlen, hogy a modernitáskritika a világ kevésbé fejlett területein virágzik oly színesen. A szerző arra az ellentétpárra építi fel gondolatmenetét, hogy míg a mai nyugati ember kívülről bármely korábbinál nagyobb szabadságot és az anyagi javak nagyobb bőségét élvezheti, addig lelkében határozottabb belső gyengeség, s az önellenőrzés növekvő elvesztése jellemzi. Azzal, hogy kultúrája középpontjába a gazdasági növekedést, életvitelében a bármiféle külső kötöttségektől való megszabadulást (azaz a szabadság negatív fogalmát) helyezte, a modern ember ugyanolyan mértékben éli fel belső erőforrásait, mint a bolygó természetes, környezeti adottságait. A szerző elismeri, hogy a társadalomkritikának ezek a vádpontjai a modern kor kezdetétől jelen vannak, azonban hangsúlyozza, hogy hatásuk már ijesztő mértékben fenyegeti a nyugati civilizációt, ezért a pszichoanalitikustól is különös figyelmet érdemel. A kritikai megállapítások elsősorban nem a pszichológiai és társadalomfilozófiai szakirodalom összegzésére épülnek. A szakirodalom a mű keretét, a szerző kultúraértelmezésének alapjait adja. Az érdemi mondanivalót a számos esettanulmányban találhatjuk, amelyek az egyes problémák (gyermeknevelés és apátia, feminista erőszak, a kiüresedett én, a tekintély krízise stb.) köré szervezett fejezetek kulcspontjait képezik. A laikus olvasó számára a könyv azon egyre szaporodó müvek sorába tartozik, amelyek a modernitás ma uralkodó értelmezésének egészét, illetve a modemitás jelenleg domináns jelenségeit összességükben kritizálják. A pszichologizáló megközelítés ezek sorában ugyan nem új (már Spengler és Ortega y Gasset is itt kereste a változások gyökerét), Weatherill müvét az eredeti és erőteljes gondolkodás azonban meghökkentően újszerűvé teszi. Varga Benedek Wendorf, Rudolf: Tag und Woche, Monat und Jahr: eine Kulturgeschichte des Kalenders. Opladen, Westdeutsche Verl., 1993, p. 220 Wendorff, aki az International Society for the Study of Time tagja, könyvében kultúrtörténeti áttekintést ad a manapság használatos naptár kialakulásáról. A mintegy ötezer évet áttekintő mű kísérletet tesz annak bemutatására, hogyan alakult az év napokra, hetekre, illetve hónapokra való felosztása, s csupán nagy vonalakban ugyan, de kitér azokra a vallási, asztronómiai, gazdasági és szociális tényezőkre is, amelyek befolyásolták a naptártörténet fejlődését. Külön érdeme és érdekessége a könyvnek, hogy foglalkozik az Európán kívüli kultúrák, például a maják vagy a kínaiak időszámítási gyakorlatával is. Az időszámítási rendszer kialakulásának nyomonkövetése közben képet kapunk az időmérő eszközök változásáról is, valamint arról, milyen kalendáriumokat, naptárakat használtak a történelem folyamán. Mint annyi minden másra, a naptárakra is nagy hatással volt Gutenberg találmánya, a nyomtatás. Az első nyomtatott kalendárium 1454-ben jelent meg, két évvel később pedig már az orvostörténeti szempontból is jelentős érvágónaptár került ki a sajtóból, orvosi tradíció alapján határozva meg az érvágásra alkalmas napokat. Ez a naptár az érvágás mellett más orvosi beavatkozások időpontjának meghatározására is kitért. Gergely pápa XVI. századi reformjai után megszületett a ma is használatos Gergely-naptár, amelynek megváltozására többen is kísérletet tettek a történelem folyamán - például a francia forradalom idején -, sikertelenül. A kitekintésben Wendorff a jövőbeni változások valószínűségét is megkérdőjelezi, mivel mind a gazdaság szereplői, mind az egyház a tradíciókon alapuló régi formák megtartását szorgalmazza. Szabó Katalin