Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW

Sajnos, a technikai leírásokban több zavaró tévedés fordul elő. Egyetértünk a szerzővel, aki az érdeklődőknek az eredeti szakkönyvek elolvasását ajánlja. Definíció kérdése, de tévedést okoz például, hogy a szaggatott egyenáramot váltakozó áramnak nevezi. Ezzel éppen a klasszikus egyenáramú készülékeket a későbbi izzókatódos, váltakozó áramú gépektől elválasztó határvonal tűnik el. Félreértés, hogy a higanyérintkezős áramszaggatókat elektrolitikus készülékként tárgyalja (nyilván azért, mert a higany folyékony), majd később ismét felbukkan ugyanez a fogalom, immár helyes értelemben. A mai logikának felel meg az a következtetés, hogy az első röntgengépeket azért táplálták akkumulátorokkal, mert a hálózati áramellátás megbízhatatlan volt. Manapság valóban biztonsági okokból használnak akkumulátoros szükségáramforrásokat, de a századfordulón merőben más volt az ok: a primitív áramszaggatók nem viselték el a nagyobb feszültségű hálózati áramot. Kétségtelenül jobban jár az olvasó, ha ezeket a részleteket Albers-Schönberg, Gocht vagy a magyar Holits Rezső korabeli röntgentankönyvéből ismeri meg. Kifogástalan a gépek gyártásával foglalkozó ipartörténeti fejezet. Hasonlóan nagyon érdekes a sugár- és érintésvédelem fejlődésének leírása, a németországi röntgentársaságok, folyóiratok, sugárvédelmi előírások története. Az áttekintést táblázatos összeállítások segítik. Érzékelhető, hogy a szerző igazi szakterülete a röntgenlaboratórium munkája. Kitűnő leírást ad a fotográfiai anyagok és eljárások fejlődéséről a kezdetektől napjainkig. A képalkotás történetében átfogó képet ad az átvilágító ernyőtől a számítógépes rendszerekig. Az egykori laboratóriumok sokrétű munkáját mutatja be például az a leírás, hogy hogyan újította fel a röntgenes az elöregedett ernyőt, újrahasznosítva a fluoreszkáló festékként használt drága báriumplatina-cianidot. A diagnosztikai és terápiás eljárások történetében is az első két évtizedre helyezi a hangsúlyt, de a módszerek és eszközök ismertetése egészen 1990-ig terjed. Természetesen a sokféle új eszközre kevesebb hely jutott, de ez nem okoz hiányérzetet. Ismeretterjesztési célokra elegendő, a szakemberek pedig úgyis ismerik a jelenlegi berendezéseket, számukra a történeti rész fontosabb. Bőven kapott helyet a dozimetria. A régi módszerekből megtudhatjuk, hogy a röntgensugárnak milyen sokféle hatását használták dózismérésre. A magyar olvasó számára kellemes meglepetés a már szinte elfelejtett Szilárd Béla úttörő szerepének említése. Nemcsak arról ír a szerző, hogy ő készítette az első valóban pontos és megbízható műszert, az ionizációs dózismérőt, hanem azt is megjegyzi, hogy magyar fizikus volt. A szerző alapos munkát végzett, rendkívül sok eredeti forrásanyagot vizsgált, ezt jelzi a százkilencven tételből álló irodalomjegyzék. Hasznos hagyományt újít fel a részletes személy- és tárgyjegyzékkel, történeti időtáblázattal - manapság egyre ritkábban találkozunk ilyesmivel. A 194 oldalas műben 23 oldal jutott ezeknek a jegyzékeknek, ez is bizonyítja, hogy nem csupán ismeretterjesztő könyv, hanem hiteles forrásokra támaszkodó tudományos munka. Jeszenszky Sándor Bothamley, Jennifer: Dictionary of Theories. London-Detroit-Washington D. C, Gale Research International Ltd., 1994, p. -637. A tudomány története a tudósok, a társadalom, a technika, az intézmények, a gyakorlat és az elmélet története felöl egyforma eséllyel megközelíthető. Ha azonban jobban belegondolunk, magának a „tiszta" tudománynak csupán gondolatok, elméletek sorából áll a története, ezek a teóriák alkotják a tudomány szubsztanciáját és formáját egyaránt. Ezért lényeges a tudománytörténész számára minden olyan próbálkozás, amely az elméletek, a gondolatok útvesztőjében segíthet a tájékozódásban. Jennifer Bothamley és tíz szerzőtársa a lexikont, mint az előszavukból kiderül, konkrét céllal állították össze, mégpedig avégett, hogy a könyvtárosokat segítsék - nyilván szakozó - munkájukban. Vagyis szótáruk nem az egyes szakterületek szakembereinek, de nem is a - csupán érdeklődő - nagyközönségnek készült, hanem olyan, képzett kutatóknak, akik munkájuk során kénytelen-kelletlen gyakran lépnek idegen, számukra ismeretlen szakterületekre. A lexikon felépítése e célnak éppen megfelelő: a szócikk mindenekelőtt a szakterületet jelöli meg, röviden utal az elmélet származására és megalkotójára, majd velősen ismerteti az adott teória lényegét. A szerkesztők olykor értékelik is az elméletet, a további kutatást pedig egy-két adatos - szinte kizárólag angolszász, s lehetőleg újabb kiadású munkákra utaló - bibliográfiával segítik. Ha ugyanaz a kulcsszó több szakterületen is előfordul, az egyértelműség érdekében újabb szócikkeket olvashatunk. A lexikon a következő tudományszakokat dolgozza fel: csillagászat, műszaki tudományok, fizika, kémia, közgazdaság, pénzügy, természettudományok, orvostudomány, nyelvészet, filológia, stilisztika, irodalomtörténet, matematika, számítástechnika, geológia, földrajz, filozófia, politika, történettudomány, pszichológia és szociológia.