Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

KRÓNIKA — CHRONICLE - Nekrológok — Obituaries

kapunk. Kiszely professzor ezért alkalmazott kutatásai során szövettenyésztést, vitális, illetve szupravitális festést, kíméletes mikrotechnikát és hisztokémiát. Ha már ismerjük az életet, kíváncsiak vagyunk a keletkezésére, fejlődésére és elmúlására, mindezeknek az okára, szabályozására és szerveződésére, a normális folyamatokat kórosan befolyásoló környezeti hatásokra. Ezekre a kérdésekre választ ad a sejttan, a fejlődéstan, a gerontológia, a genetika, az ökológia stb., s ezeket — az orvoslás igényei szerint — magasabb szinten szintetizálja az orvosi biológia. Kiszely professzor kutatásai és publikációi erre a gondolatsorra fűzhetők fel. Munkáját elősegítette kiváló manualitása és az, hogy tudott latinul, németül, románul, franciául és angolul. Oktató-, kutató- és nevelőmunkája mellett igen aktívan részt vett a tudományos közéletben. Számtalan hazai tudományos társaságnak volt alapítója, elnöke, elnökségi tagja. Munkájáért tizenöt külföldi és hazai kitüntetést kapott. Ki kell emelnünk, hogy különösen nagy érdeklődést mutatott a tudomány- és az orvostörténelem iránt. Hervadhatatlan érdeme ezen a téren az, hogy a biológiai tantermi előadásaiba beleszőtte az orvostörténelmet. Orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek évfolyamai tőle tanulták szakmánk múltját. Tizenkét orvostörténelmi tárgyú dolgozatajelent meg, s három elkészült, de kiadásra nem került ilyen tárgyú munkája volt. Rendkívüli tehetséges, páratlan memóriájú, csodálatos előadókészségü, sokoldalú tudású, képességű és érdeklődésű reneszánsz ember, hívő katolikus, hazáját szerető, annak értékeit megbecsülő, karizmatikus egyéniség volt. Sugárzott belőle a szeretett, megértés, megbocsátás, jóság, humor, segítőkészség, önzetlenség és bőkezűség, ugyanakkor „szerényen volt úr" (dr. Perendy Mária jellemzése szerint). Halála előtt mérleget készített az életéről, s ezt mondta: „sokat dolgoztam, remélem, nem éltem hiába". Igen, így van! Munkája, személye olyan értékes, amiért megérdemli, hogy emlékezete örökké éljen a hazai és a nemzetközi orvostörténelemben. N. M. RÁDÓCZY GYULA (1932—1998) Több mint egy éve, hogy a kiskunhalasi régi református temető borostyános sírjai között búcsút vettünk Rádóczy Gyulától, egykori munkatársunktól akinek kötődése szülőhelyéhez, Halashoz, mindannyiunk számára közismert volt. Színes történeteit hallgatva a város neve számunkra örökre összekapcsolódott a Rádóczy család históriájával. Decker Gizella és id. Rádóczy Gyula gyógyszerész egyetlen gyermekként Kiskunhalason nevelkedett. Kecelen és Halason végezte iskoláit, majd 1950-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemen kezdte meg gyógyszerészeti tanulmányait, végül 1960-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomával. 1953 és 1957 között, amikor tanulmányait kényszerűségből fel kellett függesztenie, az ország különböző gyógyszertáraiban „vándor patikusként" dolgozott, s ezt a vándoréletet diplomája megszerzése után is évekig folytatnia kellett. E kalandos élet során hihetetlenül sok szakmai tapasztalatot, ország- és emberismeretet halmozott fel, amelyet pályájának későbbi szakaszaiban hasznosított. Ebben az időben kezdett gyógyszerészet-történeti kutatásokkal is foglalkozni, híres éremgyüjteményének első darabjait is ekkor szerezte meg. 1967-ben a sacharin-tablettázó üzem vezetője lett. Két találmányával forradalmasította a tablettagyártás technológiáját (Eljárás vízben gyorsan és kristálytisztán oldódó sacharin-tabletta előállítására, 1970; s Eljárás szénhidrátmentes diétás szopogató-cukorkák előállítására, 1972). Hosszú ideig aktív szerepet játszott a Magyar Gyógyszerészeti Társaság munkájában. Gyógyszerészeti szakmai ismeretei és tudása mellett szenvedélyesen érdeklődött a humán, elsősorban a történeti tudományok iránt. E két érdeklődés összekapcsolása igen eredményesnek bizonyult gyógyszerészet-történeti munkásságában. Kutatásai az elsődleges forrásokra, azaz a régi gyógyszerkönyvekre irányultak elsősorban, tanulmányai alapvető fontosságúak és megkerülhetetlenek ezen a területen. E témában írta kandidátusi értekezését is A Magyarországon hivatalos gyógyszernomatívumok fejlődése 1729-től napjainkig címmel 1985-ben. Aktívan részt vett a Gyógyszerészet-történeti Szakosztály munkájában, amelynek 1979-től titkára volt. Mint neves gyógyszerésztörténész a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum munkatársa lett. Előbb külső, majd 1980. január l-jétől állandó munkatársként itt dolgozott. Ez az időszak volt a múzeum fénykora mind szakmai, mind munkatársi tekintetében, s ebbe a közösségbe, valamint az itt folyó munkába Rádóczy Gyula nagyszerűen beleillett. Mindkét irányú tevékenységét tovább folytatva, 1983-ban megszerezte a gyógyszerészdoktori címet, részt vett a VII. Magyar Gyógyszerköny szerkesztésében, később a Magyar Gyógyszerész Kamara elnökségi tagja lett. A gyógyszerészet-történet tárgykörében is számos tanulmánya jelent meg, kiállításokat rendezett, előadásokat tartott,