Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

ADATTAR — DOCUMENTS - Pintér Ilona: Laufenauer Károly levelei (1888—1899)

Az előbbi idézetek el nem küldött levelekből valók. Hogy ugyanilyen volt-e az elküldöttek hangja is, nem tudható. A rajongás és a feltétlen tisztelet mindenesetre egyértelműen benne van Nattiné Laufenauer Károllyal kapcsolatos minden megnyilvánulásában. Laufenauer Károly leveleiből tevékeny, a munkáját mindenek fölé helyező ember képe rajzolódik ki. „Sajnálom, hogy a nap nem kétszer olyan hosszú" — írja egy helyen, majd így folytatja: „Valami belső ösztökélést örököltem jó szülőimtől, hogy mindent jól és pontosan cselekedjem, és így sokszor confliktusba jövök önmagammal; szeretnék valamivel könnyelműbb lenni de nem tudok."

5 Laufenauer Károly rövid élete nem szűkölködött sikerekben. 1875-től publikált rendszeresen, harmincévesen lett egyetemi magántanár, negyvenhárom évesen az akadémia levelező tagja. 1901-ben, amikor szívinfarktusban meghalt, nem volt még ötvenhárom éves. Kétly Károly az akadémiai búcsúbeszédében mondta róla: „Korra nálamnál jóval fiatalabb lévén, benne mindig a jövő emberét láttam, ki szaktudásának teljes fegyverzetével, idealismusának varázserejével, jelleme szilárdságával még hosszú s az eddigi eredmények után dicsőséges pályára volt hivatva."

6 A halála után Nattiné levelezésbe kezdett a házvezetőnőjével, akit többek között arra kért, hogy írjon neki Laufenauer Károly betegségéről és a halála előtti napokról. „Méltóztatik kérdezni, hogy mit mondottak az orvosok. Kétly tanár úr, aki kezelte, el volt készülve a hirtelen halálra, de hogy ilyen hamar bekövetkezik, azt mégsem gondolta" — írta a kérdésre a volt gazdasszony.

7 Két hónappal a gazdája halála után pedig így emlékezett vissza az utolsó napokra: „Boldogult jó gazdám már januárban kezdett betegeskedni, mindig rosszabbul nézett ki, de nem hagyta el magát sohasem, úgyhogy én nem is tudtam, hogy beteg. Kétly tanár úr nem volt nála sokszor, utoljára a halála előtti szombaton, éppen egy héttel előbb volt. Egész télen mindig fázós volt, ha bementem, mindig a kályha előtt állt. Még április utolján is kellett fütenem, pedig már kint melegek voltak. Azért az Operába gyakran eljárt. Utolsó pénteken ült az íróasztala előtt, újságot olvasott. Mikor bementem, láttam, hogy a nap nagyon rásüt. Le akartam engedni a rolót, és ő nem engedte. Talán már érezte, hogy utoljára süt rá a nap. Huszonnegyedik áprilisban lefeküdt a rendelőben a díványra. Nekem dolgom volt bent, és láttam amint végignézett magán. Oly hosszú volt, hogy amint feküdt, nem láthatta a lábát, hanem felemelte a fejét és úgy nézett magán végig. Én láttam, ránéztem, és ő is oly sajátosan nézett ram, mintha akarta volna mondani, hogy milyen hosszú koporsóra lesz szüksége. Úgy máskülönben nem vettem észre, hogy rossz előérzete lett volna. Nagyon: lesoványodott, összeesett az utolsó időben, de énnekem soha nem mondotta, hogy fáj valamije, és nekem nem volt bátorságom kérdezni".

8 Laufenauer Károly Nattinénak írt levelei közül tizenkettő maradt meg a Gál család levéltári anyagában. Ezek közül kilencnek a szövegét közlöm az alábbiakban. A fennmaradók közül az első részvétnyilvánítás, a második bocsánatkérés egy csomag elküldésének elma5 Ld. 4. levél. 6 Kétly: i.m. p. 229. Kétly Károly (1839—1927) belgyógyász, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja; Laufenauer Károly kollégája és barátja. 7 Gál család; Natti Józsefné levelei Papp Apollóniától, 1901. május 20. 8

Uo. 1901. június 24.